Nagyvarsány | Református templom

Nagyvarsány egyike a megye legrégebbi településeinek. Nagyvarsány ómagyar törzsi eredetű helynév, neve honfoglalás kori népnevet takar. A kutatók között egyetértés van a népnévben, az eredetében azonban nem. Nagy Géza és Moór Elemér a magyarsághoz csatlakozott egyik kabar törzs nevének tartja Varsányt, Mikesy a jászok nevét látja benne, Győrffy szerint pedig az alánokat hívták a magyarok varsányoknak. Az eredeti névforma Vosján volt, majd ebből Vossán > Vassán, végül az -ss > -rs-elhasonulással és a szó végi n jésülésével Varsány lett. A községnek a következő névváltozatai bukkannak fel: Vosian, Kylwassan, Belwassan (a jelzők a megosztott részek helyzetére utalnak), ez utóbbi templomáról Eghazosuosyan (Egyházasvarsány) is, majd a 14. században keletkezett Kisvarsánnyal szemben koráról és méretéről az Owossan és Naghwarsan nevet is viselte. A falu alapítása a 10. századra tehető. Néhány lakójának nevét már 1214-ből ismerjük. A 14. században már téglából épített temploma állt. A falut emiatt Egyházas-Varsány néven is említik a korabeli források.

1310-ben már két részből állt a település, Kül- és Belvarsányból. A 14. század elején temploma után Egyházas-Varsány néven említik. 1411-ben Zsigmond király a Kállay családdal rokon Butykaiaknak adományozta. 1419-ben Orosz Miklós leleszi prépost és királyi alkancellár a királytól kérte és kapta adományként testvérei részére. 1420-1423 között a Butykaiak és a vele rokon Márky és Ráskay nemzetségek felosztották egymás között a helységet. 1460-ban Kenderes János Nagyvarsányban királyi adománybirtokot kapott. 1480-ban Ráskay János és Balázs, a budai vár kapitánya, királyi kamarás és tárnokmester, új királyi adományt kaptak, egyben birtokaikban mindkettőt megerősítették. 1489-ben a Maday családnak volt még itt nagyobb részbirtoka. 1550-ben még mindig a Butykai-családé, bár csak kisebb része. A 16. század végén a falut Kenderes-Varsány néven emlegetik. Ekkor már birtokosai között ott találjuk dálnoki Székely Antalt, I. Ferdinánd és I. Miksa fosztogatásairól híres zsoldos vezérét, és vele együtt birtokosok Ibrányi János, Sennyey Jónás és Kállai Lőkös Farkas.

A mai templom gótikus részének építése a 15. századra tehető. Külső falában egy másodlagosan beépített 1463-as sírkő van, a szentély északi falában pedig egy 1523-ban készített reneszánsz szentségfülke található. Ezt a reformáció alkalmával (erről nincs feljegyzés, de a 16. század végére minden bizonnyal itt is megtörtént) befalazták egy gyönyörűen cizellált arany Monstranciával együtt, amelyeket az 1926-os átalakításkor találtak meg. A templom első renoválása 1769-ben történt. Ekkor készíttették Szántai János asztalosmesterrel a két kart, a mennyezetet, a szószék-koronát, az öt koronás széket és „a köz renden lévő embereknek megkívántató székeket”. Ekkor épült az első ismert fa harangláb, melyet 1867-ben lebontottak. 1864 és 1880 között többször is napirenden volt a torony építése, míg 1880-ban egy haranglábat állítottak. 1912-ben a fatoronyról már nem tesznek említést.

1922-ben kiadott képeslapokon is csak a templom látható. A templom bővítésére 1926-ban Balázs István építész tervei alapján került sor, ekkor teljes átalakítást végeztek, és kapta meg jelenlegi formáját. A századfordulón már lebontott különálló fa harangláb helyett a bővített rész bejáratához épült 20 méter magas, különleges szecessziós ízlésű gótizáló torony. Egyedülálló kiképzésű padozatot, karzatokat építettek be. Első harangját 1749-ben öntötték, a másik, kisebb harangot „A N. Varsányi ref. egyház 1848-ban a haza oltárára adta ágyúnak.” A toronyban ma három harang van. A 80 kg-os harangot Nemes Egry Ferenc öntötte 1851-ben Kisgejőcön, a 180 kg-osat a budapesti Harangművek készítette 1925-ben, a 325 kg-os pedig 1999-ben Gombos Miklós harangöntő műhelyében készült.

Forrás:
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára
Dr. Páll István (szerk.): Vendégváró. Látnivalók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Várady József: A Tiszántúl református templomai