Nagyszekeres | Református templom

A Szamosháton fekvő és a XII. század végétől ismert, elnevezése alapján királyi szolgálónépek, szekeresek által lakott településnek csak nemrég sikerült a középkori említéseit a körülötte fekvő, s történetével szorosan összefonódó másik három, szintén Szekeresnek hívott település adataitól valamelyest megnyugtatóan szétválasztani. Így ma már biztosnak tekinthető, hogy az 1332–1334-es pápai tizedjegyzékek szekeresi papjai nem idevalósiak voltak, hanem a kisszekeresi templom után fizették a tizedet. Annak a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt, 1351-ben említett szekeresi kápolnának viszont, amely számára Szekeresi László fiai az erdélyi püspöktől ekkor kaptak engedélyt, hogy misézhessenek benne és papot is tarthassanak, Nagyszekeresen kellett állnia. Az engedélyben említett anyaegyház, melynek jogai nem sérülhettek, azaz amely alá a nagyszekeresi kápolnát rendelték, a kisszekeresi templom volt. Miután a középkorban nem ismerjük több említését a nagyszekeresi egyháznak, nem tudjuk megmondani, hogy mikor vált önálló plébániává. A középkori formáját jórészt megtartó, átlagos méretű, keletelt falusi templom a Gőgő-patak által körbefogott, kisméretű szigeten áll.

A templom téglalap alaprajzú hajóból és hozzá keletről csatlakozó, nagyjából egyegy falszélességnyivel keskenyebb szentélyből áll. A nyolcszög öt oldalával záródó szentély két boltszakasz hosszúságú. A templomnak falazott tornya nincs, és a középkorban sem volt. A szentélyhez északi oldalánál egykor sekrestye is tartozott, melynek alapfalait feltárták, szentélybe vezető ajtaját és tőle keletre egy sátortetős lezárású, kisméretű fülkéjét kibontották. Mind a hajót, mind a szentélyt a sarkokon átlós elhelyezésű támpillérek támasztják. Támpillér épült továbbá a hajó északi és a szentély déli falának közepéhez, valamint a hajó déli falához is. Utóbbi a hajó déli ajtaja miatt a középtengelytől némileg nyugatra eltolva, ma részben az előcsarnok nyugati falába beépülve látható. A támpillérek teljesen egységes, kétosztatú kialakításúak, fedlapjuk és vízvetőjük eredeti formáját nem ismerjük. A templom alapozása alul egy-két sor kőből, felette téglából készült, s a lábazati részen is vegyesen alkalmaztak törtkövet és téglát. A lábazat felett a falakat téglából emelték, amihez felhasználtak rövidebb végükön sötétebbre égetett téglákat is, de a falban minden rendszer nélkül elhelyezve őket. A szerkezeti elemeket kőből faragták. A templomon egységesen körbefutó lábazat párkányát a téglák kétlépcsős visszaugratásával alakították ki.

A középkori főpárkányra vonatkozóan nincsenek információink, ma a falak tetejére közvetlenül ül rá a tetőszerkezet. A hajó nyugati homlokzatát egyetlen, középen elhelyezkedő, csúcsíves ajtó bontja meg. Keretének profilja a nyílás felé félhomorlatból, vékony rézsűből, félpálcatagból és rézsűbe metszett félhomorlatból áll. A pálcatag a záradékban átmetsződik egymáson, a vállvonalnál pedig szétválik, hogy részben kövesse tovább a nyílás ívét, részben pedig függőlegesen fusson tovább felfelé, beleolvadva a mellette lévő homorlatba. A profil a lábazat rézsűs felületű lezárásából válik ki. A hajó déli falán két csúcsíves ablak, s köztük egy, ma az újkori előcsarnokban lévő ajtó látható. Az ajtó szemöldökgyámos záródású, profilja két rézsűbe metszett félhomorlat között egy körtetagból áll. A szemöldökrészen nem csak a körtetag metsződik át egymáson a nyílás ívének megfelelően, hanem a szélső rézsűből kiválva egy párkányprofilú tagozat is. A keretprofil rézsűs felülettel záródó lábazati tömbből indul felfelé. A kaput a középkorban is védte valamiféle nyitott előépítmény, melynek lábazati részét és gerendafészkeit a kutatás során megtalálták. A hajó ablakainak kialakítása, mérete és elhelyezése megegyezik. Rézsűs bélle tűek, kétosztatúak, és záradékrészüket orrtagokkal nem díszített, részben eltérő formájú mérmű tölti ki. A keletebbre lévő nyílásai félkörívvel, a másikéi nyomott szamárhátívvel vannak lezárva.

A falkutatás során az ablaknyílásokkal kapcsolatban egy nem teljesen ismeretlen, de legalábbis ritkán dokumentált jelenség volt megfigyelhető, ami a szentély déli falának ablakainál és a szentségfülkénél is jelentkezett. Az ablakbélletek két oldalától nagyjából egy-egy téglányira függőleges falelválás húzódik felfelé, melyet jóval az ablakok záradéka felett téglából falazott, félköríves áthidalás zár le. E felület közepén helyezkednek el az ablakok, a köztük és az elválás között lévő részt ugyanolyan téglákkal és habarccsal falazták ki, mint amit a templom falazatainál máshol is használtak. A félkörös áthidalás és az ablakok záradéka közti falba belebontva az derült ki, hogy a falnak itt csak a külső és a belső falsíkját építették meg téglából, a köztes részt homokkal és törmelékkel töltötték ki. Mindez arra utal, hogy az építkezés során az ablakoknak – és a szentségháznak is – először kihagyták a helyét, és később, de még a munkálatok befejezése előtt alakították ki az ablakkávákat, és helyezték el benne a faragott kőelemeket. A bélletek kőelemei ráadásul nem fogják át a teljes falszélességet, hanem külső és belső oldalukon téglával vannak kipótolva. A hajó északi falán az említett támpilléreken kívül más részlet nem látható. A szentély déli felét ablakok nyitják meg. Egy-egy csúcsíves ablak helyezkedik el déli falának mindkét szakaszában, melyek a hajón lévőktől csak mérműveik formájában térnek el. Itt mindkét mérműnél ötvözték a nyílásoknak a hajóról már ismert, félköríves és nyomott szamárhátíves lezárását, felettük két-két, „összeboruló” halhólyag látható. Orrtagok itt sem tűnnek fel.

A délkeleti falszakaszon az eddigiektől eltérő, keskenyebb, egyosztatú, jóval magasabb és záradékában egy-egy orrtaggal díszített, csúcsíves ablak jelenik meg. Végül a záradékfalszakaszt is megbontja közvetlenül a tető alatt egy kisebb méretű körablak. A szentély északi falán az egykori sekrestyére utaló, már említett részletek jelennek meg. A sekrestye feltehetően dongaboltozattal volt fedve, melynek boltválla és tetőzetének lenyomata az északi szentélyfalon előkerült. A hajó belsejében az eddig leírtakon kívül középkori részlet nincs. A csúcsíves diadalív pillérei a vállvonalig téglából falazottak, és tagolatlanok. Itt homorúan íves felületből válik ki a szentély felé élszedett, a másik oldalon félpálcatagból és nagyméretű negyedhomorlatból álló profil. Az északi szentélyfal nyugati szakaszában a legutóbbi helyreállítás során érzékeltették az elfalazott sekrestyeajtó körvonalát. Az északkeleti falszakaszon reneszánsz szentségfülke látható. Az álló téglalap alakú fülkét konzolkő támasztja alá, melynek felületét utólag simára faragták le. A fülkekeret profilja két lemeztag között laposan kidolgozott negyedpálcatagból áll, a profil lábazat nélkül indul a keret aljáról. A keretet felül vízszintes párkány, felette félköríves lunetta zárja. Előbbi profilja fogrovatból és szímatagból áll, a lunetta felületét kagylódísz tölti ki. A déli szentélyfal keleti szakaszában szegmensíves záródású, falazott ülőfülke látható, a délkeleti falszakaszon sátortetős lezárású, kisméretű fülke mélyed a falba. A szentély eredetileg bordás boltozattal volt fedve, melynek elemeit a boltozat újkori lebontása után a déli előcsarnok falainak építéséhez használták fel.

Az innen kiszedett, nagyobb mennyiségű kőanyag és a szentélyben lévő lenyomatok alapján az egykori boltozatot elvben rekonstruálták, és bordarendszerét részben vissza is építették. A szentélyben a boltindításoknál ugyanaz a jelenség volt érzékelhető, mint az ablakok és a szentségfülke esetében. Az indítások helyeit függőleges sávban kihagyták, s a kőelemek behelyezésével együtt falazták ki e sávokat. A boltozat az ablakok könyöklőjének a magasságában konzolokról indult. A nyolc konzol közül ma hat látható visszaépítve. Az északnyugati sarokban profilozott tölcsérkonzol jelenik meg üres felületű pajzzsal. Ugyanilyen, csak legalábbis ma pajzs nélküli, erősen roncsolt felületű konzol van az északi fal középső indításánál, és profil, illetve eredetileg is pajzs nélküli a délkeleti sarokban. Az északkeleti sarok erősen töredezett konzolja egykor talán figurális díszű volt, a két záradéksarokban pedig egy-egy térbe kihajló, profilozott szamárhátív díszíti a konzolok elülső részét. A déli fal közepén, illetve a délnyugati sarokban a konzoloknak csak a lefaragott felülete maradt meg. A konzolokról hengeres falpillérek futnak fel, melyek alsó, közvetlenül a konzolok feletti, rövid szakasza kannelúrázott, illetve csavart kialakítású. Nagyjából az ablakok magasságának a felénél a falpillérek felületéről visszametszéssel válnak ki az egyszer hornyolt profilú bordák. A boltozatból a bordaindítások és egyenes bordaszakaszok mellett egy négykaréjosra kiegészíthető keretben címerpajzs kis töredékét mutató zárókőnek a harmada-fele és hat, különböző megoldású, részben töredékes bordacsomópont került elő. Ezek alapján, a felújítás során többféle rekonstrukciós megoldás is született a boltozat egykori formájára, mielőtt a jelenlegi, visszaépített rekonstrukciót Szekér György kidolgozta. A két zárókő körül csillagformákat mutató hálóboltozatnak a környékről nem, de Magyarország egyéb területeiről és Közép-Európából számos példája ismert.

A kutatások alapján a templom – eltekintve újkori toldalékaitól: előcsarnokától és fa harangtornyától – egyetlen periódusban jött létre. Ez nem csak falaira, hanem részletmegoldásaira is érvényes. A késő gótikus ajtókeretek és mérművek, illetve a hálóboltozat együttes megjelenése a reneszánsz szentségtartóval az 1500 körüli és utáni időszakra mutat. Ha sorba vesszük az egyes szerkezeteket, azok formái szintén ezt a periódust jelölik ki a templom építési idejének. Az ajtókeretek profiljának együttes tagozatátmetsződései és -szétválásai némi előzmény után az 1480-as évek udvari építkezésein jelentek meg, és terjedtek el széles körben, hogy egészen a gótika végéig használják őket. Az orrtaggal egyáltalán nem bővített mérmű leginkább szintén ennek az időszaknak a jellegzetessége, ahogy a konzolok, vagy a rekonstruált boltozatforma hazai párhuzamai is. Kivételes megoldása a templomnak a szentély záradékának konzoljain látható, térbe kihajló szamárhátív, amely angliai gyökerek után a XV. század első harmadában jelent meg német földön, de Magyarországon a Mátyás-kornál korábbról nem ismert. E datálás miatt a ma álló templom nem lehet azonos az 1351-ben említett kápolnával, melynek a nyomait sem fedezték fel a jelenlegi épületben, vagy annak a helyén. A kápolna tehát vagy nem maradandó anyagból készült, és így teljesen elenyészett, de az sem teljesen kizárt, hogy más helyen állt. A fenti időszakban Nagyszekeresnek számos középnemesi (Bornemissza, Cégényi, Kende, Kölcsei, Kömörei, Nagy, Rozsályi-Kun, Újhelyi) és főnemesi (Bátori, Drágfi, Perényi) tulajdonosa volt, így a fennálló templom építtetőjének vagy építtetőinek meghatározása erre vonatkozó konkrét adat nélkül nem lehetséges.

Forrás:
Papp Szilárd: Nagyszekeres, református templom