Nagygeresd | Szent István király-templom

Nagygeresd szélén, a közlekedési út (Petőfi Sándor utca) mentén, délnyugatról fenyőfáktól övezve áll a Szent István tiszteletére szentelt, román kori templom. Geresd falu első okleveles említése 1260-ból származik. A Geresdi család neve 1270-ben fordul elő először, amikor Geresdi Szuna feleségül vette a Ják nemzetségből származó Kopasz lányát. Arra vonatkozóan nem maradt fenn adat, hogy a Ják nemzetség birtoka lett volna a település. A 14. században a Geresdi családról gyéren maradtak adatok. A középkori templomra utaló első adat 1420-ból maradt ránk, amikor egy László nevű geresdi plébánost említenek, később, 1509-ben papja név nélkül szerepel. Tejédi Imre győri és szombathelyi várnagy Jánosgeresd és Zsunyageresd birtokait 1460-ban négyszáz arany forintért adta el Kanizsai Miklósnak és Lászlónak. A Geresdi Antal fia Mihály után maradt geresdi földbirtokot 1469-ben Unyomi Balkó István fia László, Laki Kaczor János fia György és Vági Gerard fia Miklós között osztották fel. Geresd község a 16. században Kanizsai Orsolya révén a Nádasdyak birtokába jutott, a sárvári uradalomhoz tartozott.

Nádasdy Tamás sárvári udvarában és birtokain a reformáció már 1535-ben teret hódított. Nádasdy Tamás 1562-ben bekövetkezett halála után fiának, Ferencnek nevéhez fűződik az új egyházszervezet kiépítése. Geresd falu lakói is korán csatlakozhattak a reformációhoz, de csak 1630-ból maradt fenn erről az első említés. Egyházilag a faluhoz tartozott ekkor Kisgeresd, Jánosfa és Csáford. Az 1695-ből származó esperesi jegyzőkönyv szerint akkor még a lutheránusok tartották a templomban istentiszteleteiket. Ebben szerepel az első feljegyzés a templom épületéről, tornyát és temetőjét említik. Számos, a templom épületére vonatkozó, fontos feljegyzést őriztek meg számunkra az 1697-től fennmaradt canonica visitatio-k. Az épület állagát egyre rosszabbnak írták le. Egy 1766-ból származó feljegyzés szerint végül 1755-ben tatarozták az épületet. Az utolsó, 1829-ből való visitatio-ban szerepel, hogy a templom 1714-ig a protestánsok használatában volt.

A templom téglalap alaprajzú hajóból, az ehhez keletről kapcsolódó, félköríves szentélyből és a nyugati oldalon emelkedő, később épített toronyból áll. Az északi oldalon az 1780-1829 közötti időben egy jellegtelen sekrestyét építettek. Az 1980-as évek végére az épület tetőzete leromlott, a barokk párkány sok helyen kidőlt, a sekrestye falazata elvált a templom falától, a homlokzati vakolat nagy foltokban hiányzott. A Káldi Gyula tervezte helyreállítást megelőzően 1989-ben régészeti feltárásra és falkutatásra került sor.  Az egészen a párkány magasságáig középkori falazatú templom erős kőalappal és körben kőlábazattal épült a 13. század második negyedében. A rézsűs lábazati párkány csak a nyugati homlokzaton és helyenként a déli oldalon maradt meg. A felmenő falak nem egyneműek. A hajó nyugati és északi oldalán a lábazat feletti részt, a déli oldalon az ablakok könyöklő magasságáig terjedő szakaszt a Kisalföldről származó, sárga agyagpalából építették, efölött téglából falazták, hasonlóan a szentélyhez. A régi nyílások helyeit a falkutatás tárta fel.

A déli oldalon a középtengelytől kicsit keletre tolódva a durva mészkő elemekből (10 db) felépülő bejárat befalazva került elő. Az alapfal a küszöbkővel és a bejárat bal oldalán megmaradt lábazattal egy időben épült, a gótikus kapukeret viszont későbbi a templomnál. A déli oldalon a küszöbre helyezték az újabb kapu két szárkövét, a nyugati oldalon pedig az alapozásra. Még később a kapu alsó részét a lábazathoz, felsőbb részeit a déli homlokzat síkjához igazodva visszafaragták. A szárkövek tagolása csak alul maradt meg: szöglet-levágott orrtag-mély horony-pálca-lemez-horony tagozódást mutat. A csúcsíves timpanon két szemöldökgyámra támaszkodik. A kapu körül és felette lefaragott állapotban előkerült az élére állított téglákból kialakított, kiterjedt keretelés. Ez nem csúcsíves, hanem „nyomott” lezárást kapott. A hajó zárópárkánya közvetlenül efelett húzódott.

A bejárat két oldalán egy-egy egyforma méretű, kifelé és befelé tölcséres, belül félköríves, kívül enyhén csúcsíves zárású, befalazott, illetve átalakított ablak került elő. A bal oldali szinte teljesen ép. Belsejében többrétegű vakolat található, a fehér meszelésen kék sugárvonalas kifestés nyomaival. A másik ablaknak csak egyik kávája és csúcsíves zárórésze maradt meg. A déli homlokzat harmadik, nyugati ablaka a középkori karzat megvilágítására szolgált, ezért az előzőeknél kisebb, és magasabban helyezkedik el. Furcsa, hogy felső záródása átnyúlt a párkányon. A szentélyt a középkorban két ablak világította meg. A déli átalakítva került elő, a keleti befalazva. Az utóbbi belső kávájára a 17. században színes girlanddíszt festettek. Ezen ablak külső befalazásából származik egy 13. századi ablakkönyöklő. A faragvány rézsűs kiképzésű, belső oldalán a tok hornyával. Eredeti helye nem ismert, csak feltételezhető, hogy a toronyhoz tartozott. A templom középkori párkányzata szokatlanul alacsonyan futott. A hajón és a szentélyen egyaránt lefaragták, motívumrendszere nem rekonstruálható.

A négyszintes mai torony a nyugati homlokzat elé ugrik, korát és előzményeit a régészeti feltárás, a falkutatás és a történeti források adatai alapján lehetett tisztázni. A templomhajó utolsó harmadában, a barokk karzattartó pillérek nyugati oldalánál előkerültek a középkori toronykarzat két pillérének kő alapjai. A nyugati homlokzat falazatában a középkori torony fala még a padlástérben is követhető. A toronytest a nyugati homlokzaton a falsíkból féltéglányira ugrott ki. Emeleti részén nyugat felé egy ablak nyílt, ezt az új torony kialakításakor a karzatból a toronyba vezető bejárattá alakították át. Két oldalán lefaragva előkerült a torony emeletének oldalsó, a hajó irányába nyíló, boltozott árkádíve. A nagygeresdihez hasonló, a hajó felé három ívvel nyíló toronykarzat több Vas és Zala megyei templomnál megtalálható. Nagygeresden a torony fa karzattal egészült ki, amelynek gerendalyukai a nyugati hajófal belső oldalán kerültek elő, bennük átégett gerendák maradványaival. A fa karzatot az evangélikusok az 1706-1714 közötti időben bővítették. A mai téglatorony nem középkori, de pontos építési kora bizonytalan. Az ellentmondásos írásos adatokat figyelembe véve vagy 1714-ben, vagy 1755-ben épült. A 17. század végén, a 18. század első felében a canonica visitatio-k leírásai a szentélyt boltozottnak, a hajót síkmennyezetűnek mondták – ekkor tulajdonképpen még a középkori állapot állt fenn. A hajót a szentélytől tagolt, csúcsíves diadalív választotta el. A diadalív felett, a jelenlegi csehsüvegboltozat alatt, a falkutatás során láthatóvá vált az 1755-ben megszüntetett síkmennyezet nyoma.

A gótikus átalakítások alapvetően nem változtatták meg az épület tömegét, de több értékes részlettel gazdagították az egyszerű falusi templomot. A templom épülete erősen lepusztulhatott, különösen a szentélynél és a lábazatoknál. A lábazatot záró kőelemek többsége helyére állított téglákat helyeztek. A szentély falazata a lábazat zárásáig román kori, feljebb azonban a gótikus időszakban újból felépítették a lábazatot záró téglaelemekhez hasonló, vöröses színű téglából. A szentély ablakai nagyobb méretűek, mint a hajó ablakai. Az állított téglákból falazott párkányzat formai kiképzése eltért a hajó párkányának kialakításától. A szentély belsejében, a déli oldalon előkerült két szentségfülke és a gótikus, félnyolcszöglettel tagozott kőrácsú ülőfülke a szentélyfallal egyszerre épült. Az ülőfülkét finom motívumú, színes festés keretezte. Az egyik szentségfülke négyszögletes formájú, díszítetlen, a másik homokkő kerete eredetileg mérműves kiképzésű volt. A hajó északkeleti sarkánál, a mai, 19. század eleji szószék mellett előkerült a canonica visitatio-k említette, középkori kőszószék falazott alapozása. A szószék feljárata az északi fal mentén lehetett. A gótikus építkezések idején a nyugati homlokzaton új, jól megkomponált bejáratot nyitottak, amely lefaragott és festékkel átkent állapotban maradt ránk. A tagolás késő gótikus, eltér a déli bejáratétól.

A templom külsejét és belsejét a középkorban több periódusban színes falképekkel díszítették. Az előkerült maradványokat a templom helyreállításához kapcsolódóan restaurálták. Az evangélikusok idején, a 17. században a nyugati fa karzatot keleti irányban bővítették, ennek nyomai a padozatban és a hajó homlokzati falában található gerendafészkek. A templom belsejét a szentélyben felfestett évszám szerint 1619-ben ismét gazdagon kifestették. A templomon 1755-ben nagyméretű helyreállítási és átalakítási munkálatok folytak. Az épület középkori jellegét ez erősen megváltoztatta. A déli homlokzaton a bejáratot megszüntették, a szűk bélletes ablakok helyére jellegtelen, nagyobb méretű ablakok kerültek. A szentélyen a déli ablakot átalakították, a keleten lévőt kívülről befalazták. A falakat körben megemelték, és új, barokk párkányzatot képeztek ki. A hajó nyugati végében megépült a barokk karzat. A nyugati homlokzat előtt legkésőbb ekkor emelték az új tornyot. Az 1780-1829 közötti időben a hajó csehsüvegboltozatos lefedést kapott. A szentély északi falához új sekrestyét építettek, ahonnan áttörve a hajó északkeleti falát feljárót nyitottak az új szószékhez, amelyet a lebontott középkori szószék mellett építettek fel.

Forrás:
M. Kozák Éva-Ivicsics Péter: Nagygeresd, római katolikus templom In.: Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd – Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002) Tanulmányok – a töredékek katalógusai