Nagycsepely | Református templom

Helyneve török személynévi eredetű, esetleg a magyar sarjadékerdő, bokros, cserjés hely jelentésű cseplye/ csepely földrajzi névből ered. 1138-ban a dömösi prépostság adománylevelében találkozunk először a falu említésével – ekkor 10 szőlőt és 20 szőlőmunkást kap a prépostság. A falu osztott birtoklására utal, hogy mind a dömösi, mind pedig a fehérvári Szt. Miklós-prépostságnak és a johannitáknak, a lövöldi karthauziaknak, valamint a királynénak és köznemeseknek is voltak itt birtokai. Egyházáról 1233-ban hallunk első ízben, amikor megemlítik a csepelyi papot (sacerdos). 1316. szeptember 25-én és 1317. október 29-én, három telekhely határjárásakor a falun belül, egy északi irányba vezető út mellett említik a templomot – amelytől nyugatra feküdt a szóban forgó három telek. A pápai tizedjegyzék szerint a somogyi főesperesség alá tartozó plébánia papja, Bonus 1333-5 között az első két évben 2 kis pensát, míg az utolsó évben 3 garast és 40 kis D-t fizetett. 1339. április 28-án a Szt. Lőrinc-egyház házhelyét Csepelyi Kristóf fia, Jakab telkétől nyugatra írják le. 1350-ben a falu Benedek nevű papját említik, míg 1396-ban Balázs volt a csepelyi plébános. 1410-ben Balázs mint a csepelyi Szt. Lőrinc vértanú oltár rectora szerepel a forrásokban – ekkor két szántóföldet adott el a mindszenti (szemesi) pálos kolostornak, hogy a romos Szt. Lőrinc-templom helyreállításához követ szerezhessen.

Az 1412. augusztus 12-én kelt oklevél alapján a falu népes lakossággal bírt – összesen 127 telket írnak össze, és újra előbukkan az egyház is. 1426- ban plébánosa Bertalan volt. Egy 1437. július 10-i oklevél a Szt. Lőrinc-egyház mögötti jobbágyok kertjeit említi, ugyanakkor értesülünk arról a halastóról is, amelyet a falu néhai plébánosa, Bertalan készített. Ezt a halastavat a mostani paptól elvették, és a dömösi prépostságnak adták. A lövöldi karthauziak 1500 körül Csepelyen jószágigazgatóságot is létesítettek, amelyet 1552-ben robbantottak fel. Az 1705-ös egyház-látogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint még emlékeznek egykori plébániájára, de már mint Karád filiája fordul elő. Az 1749-es Canonica Visitatio kiemelkedőnek írja le a templomot. A középkori félköríves szentélyű templomot a mai református templom foglalja magában, amelyet 1784-ben barokk, 1851-ben romantikus stílusban építettek át, végül 1894-ben bővítettek. Tornya részben középkori 3 lépcsős támpillérrel. A templomban gótikus faragványokat (szárkőtöredékeket) őriznek. A régi templomot Rómer Flóris is megemlítette. A hagyomány szerint az épület a karthauziak jószágigazgatását ellátó fiókkolostorhoz tartozott. Talán inkább a plébániatemplommal azonosítható, mivel közelében Régi temető elnevezésű határrész található, és a templom környékéről (Petőfi u.) középkori sírok kerültek elő. 1978-ban Ősz József a Kiskúti-dűlőben egy Árpád-kori, kötélfonaldíszes, emberfejes, mészkő szenteltvíztartó-töredéket gyűjtött.

Forrás:
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)