Nagyboldogasszony-templom | Tereske

Nógrád megye nyugati részén, a Cserhát vidéken fekvő Tereske község központjában egy egykori bencés apátság temploma áll. Tereske helység eredetileg az esztergomi főegyházmegye területén feküdt. Nevét a középkori írásos emlékeke különbözőképpen emlegetik: Triskai, Triske, Thereske, Tereskő, Derecske, Barát-Tereske és Apáca-Tereske. Az Árpád-házi – királyok korában Benedekrendi monostort alapítottak itt, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelve. Az apátságot írásos dokumentum először 1219-ben említi, de a történészek tanúsága szerint már a XII. század második felében fennállt a kolostor. Reiszig Ede és nyomában Chobot Ferenc történészek véleménye az, hogy “a tereske Benedekrendi apátságot, melyik egyike a vármegye legrégibb egyházi intézményeinek, alkalmasint még első királyunk idejében alapították. Az apátság földjei beékelődtek az esztergomi érsek legrégebbi birtokai – Vadkert Szátok Tóttereske – közé. tehát bizonyára csak e birtokok adományorzását megelőzőleg voltak az apátság számára kihasíthatóak.”

Tereske – a későbbi források által a bencés rendhez tartozónak mondott — apátságának első említése a Váradi Regestrumban található: 1219-ben a poroszlói apátot, valamint annak kegyurát a tereskei monostor apátja – „abbas de loco Triskai monasterio” – perelte. Ekkor tehát már egy – meg nem nevezett rendhez tartozó – monostor működött Tereskén, amelynek alapítási dátuma, illetve alapítójának személye nem ismert. A 13. század során többször is említik az apátság Vadkert és Szátok melletti – azaz közvetlen közelében fekvő – birtokait. A 14. század végéről két írott forrás ismert: 1383-ban ugyancsak egy határjárás kapcsán írnak le egy, a monostorhoz tartozó területet, majd néhány évvel később, 1390-ben, Miklós tereskei apát tűnik fel egy oklevélben.

1467-ben ismét egy tereskei apátot, Jánost említenek. 1485-ből maradt fenn az egyetlen olyan forrás, amely az apátság templomának épületére vonatkozó információt tartalmaz, és amelyből tudható, hogy a monostort Szűz Mária tiszteletére szentelték. Az is kiderül, hogy ekkor Bajoni István a tereskei Szűz Mária tiszteletére szentelt monostort – amelyet commendaként bírt – újjáépíttette, de időközben tűz ütött ki, így további munkálatok váltak szükségessé. Egy, a váci káptalan által 1493. április 2-án kiadott oklevélben Bajoni még a monostor commendatonként szerepelt. Később azonban II. Ulászló a szerzetesek által elhagyott, és commendator nélküli apátságot minden tartozékával az Esztergom- szigeti bencés apácáknak adományozta. A rendelkezést II. Gyula pápa 1508-ban erősítette meg. A 16. század elejével meglehetősen zavaros időszak vette kezdetét, majd az oszmán-török hódítás Nógrád vármegye területét is elérte, s legkésőbb 1548-ra Tereske is biztosan a hódoltságban feküdt. A tizenötéves háború során a területet visszafoglalták ugyan, azonban továbbra is a török fennhatóság és a folyamatos betörések voltak jellemzőek a vidékre – egészen a valamikor a 17. század utolsó évtizedeiben bekövetkezett végleges felszabadulásig.

A templom a 20. század második felében megindult műemléki helyreállítás kezdetéig egy igen jellegtelen épület képét mutatta, emiatt a művészettörténeti-régészeti kutatást kevéssé érdekelte, inkább történeti munkákban találkozunk az elpusztult tereskei apátság említésével. Az 1950-es években – vélhetően egy földrengésnek köszönhetően – már néhány középkori részlet láthatóvá válhatott, de a templom évszázadokon át rejtőző értékei csak az 1961 nyarán kezdődött, s több mint egy évtizedig tartó műemléki helyreállítás során láttak napvilágot. A templom – időközben műemléki helyreállítássá váló – felújítása tehát 1961 nyarán kezdődött az akkori tereskei plébános, Pálos Frigyes irányításával. A szentélyben előkerült korábbi falmaradványok miatt az Országos Műemléki Felügyelőséget is értesítették. A hivatal 1962. márciusában a helyszínre küldte Kozák Károlyt, aki megszakításokkal ugyan, de 1974-ig kutatott itt. Munkájának eredményeit nem publikálta, csak rövid jelentések láttak napvilágot a Régészeti Füzetek hasábjain. Az ásató régésszel ellentétben az említett egykori plébános, Pálos Frigyes, 2000-ben monográfiát jelentetett meg a templomról.

Az ásatási dokumentáció, valamint Pálos Frigyes munkájának áttekintése és értékelése után elmondható, hogy az épületnek öt építési periódusa különíthető el teljes bizonyossággal. A templom legkorábbi, első periódusában egy egyhajós, torony nélküli épület lehetett, egyenes záródású szentéllyel. Alaprajzi, illetve építéstechnikai jellegzetességei miatt felépülte a 12. század közepe tájára tehető. A következő periódusban épült a nyugati homlokzaton két, a hajó mellett elhelyezkedő torony, valamint a templomtól délre található területen ekkor emelték a kolostor épületeit. E második periódusú építkezés jó eséllyel a 12. század végén, a 13. század elején történhetett. Ezt követően úgy tűnik, sokáig nem történt olyan beavatkozás a templomon, amelynek jelentős nyoma lenne a ma álló épületen. A következő, harmadik építési szakasz Bajoni István commendatorságához köthető, tehát a 15. század végére, a 16. század elejére tehető. Ekkor jelentős átalakítások történtek: átépítették és boltozattal látták el a szentélyt, amely így elnyerte a mai, a hajóval egyező szélességű formáját, valamint ezzel összefüggésben áthelyezték a diadalívet és átformálták a nyílások rendszerét a déli oldalon. A következő, negyedik építési fázis nem sokkal ezután – talán még aló. század első felében – történhetett. Ekkor a szentély északi oldalára sekrestyét, valamint egy támpillért emeltek. A templomot ezt követően nem bővítették további épületrészekkel, csak két újabb, a szentély délkeleti sarkához illesztett támpillérrel látták el, ezek felépülte köthető az ötödik periódushoz. Kozák Károly megfigyelései szerint ezekkel egykorú volt az a bélésfal, amelyet a hajóban, illetve a szentélyben a helyreállítás során elbontottak, és amelyeken a vakolatba karcolva több, e periódust keltező évszám volt megtalálható – a legkorábbi 1619-ből. A templom újkori történetéből kiemelendő, hogy a nyugati toronypár 1847-ben kezdődött elbontását követően 1852-re alakult ki a ma is látható, egytornyos nyugati homlokzat.

A tereskei templom első formájában egy egyhajós, a hajónál keskenyebb, egyenes záródású szentéllyel rendelkező, torony nélküli épület volt, melyet a 13. században emeltek. Ezt a 13-15. század során bővítették két nyugati toronnyal, valamint a tőle délre elhelyezkedő kolostorépületekkel. A 15. század vége felé a tereskei monostor szerzetesei – mint abban az időben annyi más kolostoré is – kihaltak, az apátság épületei pusztulásnak indultak. Mátyás király az elhagyatott tereskei apátság birtokát kedves diplomatájára Bajoni István váci kanonoknak adományozta. Bajoni István királyi titkár volt, humanista műveltségét Itáliából hozta. Tanulmányait Ferrarában és Bolognában végezte, ez utóbbi város egyetemén kánonjogi diplomát szerzett. A tereskei apátsági templomot – amelyet időközben egy tűzvész is megrongált – kétszer újjáépítette. Valószínűleg ekkor készült a templom ma is meglévő ékessége a pasztofórium, a falba épített szentségház, amely a hazai reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotása.

Bajoni halála után II. Ulászló király esztergomi bencés apácáknak adományozta a “benedekrend tereskei monostorát”, az egyesítést 1508-ban hagyta jóvá II. Gyula pápa. 1516-ban már nem a bencés nővéreké, Verbőczi István birtokához tartozott, 1542-ben pedig már a Balassa család tulajdona volt az apátság denneki birtoka. Nógrád várának eleste után 1544-ben török kézre került és “Barát Tereske” néven említik. 1593 és 1620 között felszabadult a török uralom alól, véglegesen azonban csak a 17. század közepétől múlt el a török veszedelem Tereskét az 1675 körül keletkezett Pongrácz féle térkép már a váci egyházmegyei helynek tüntette fel, templomát két toronnyal ábrázolva. Két tornyát 1847-ben lebontották, majd 1896-os átalakítás alkalmával a templom boltozatát sík mennyezetre cserélték. 1702-ben, az egyház újjászervezésekor a romhányi plébániához csatolták Tereskét, mint filiát.1945-ben vált önálló plébániává.

Az 1960-as évek közepétől a tereskei műemlék templom Dümmerling Ödön építészmérnök, később Sedlmayer Beck Zsuzsanna építészmérnök és Pálos Frigyes plébános irányításával, valamint a hívek áldozatos munkájával restaurálták. Így kerültek elő a gótikus ívek a korai a középkori és gótikus ablakmaradványok, faragott kő építészeti töredékek, amelyek mind a templom építésének korszakait dokumentálják. A szervetlenül beépített bélésfalak kibontásával pedig napvilágra került a Szent László király életéből vett freskó sorozat, amely ma a templom legfőbb ékessége. A történelmi Magyarország területén sok templomban találkozhatunk e Szent László legenda megjelenítésével, főleg Erdélyben és a Felvidéken, de a mai Magyarország területén csak Ócsán és Vizsolyban találunk csekély töredékeket. A legteljesebb sorozat Tereskén maradt fenn a templom északi oldalán. A freskót Rády Ferenc restaurálta az 1970-es évek elején. A tereskei templom a “Boldogságos Szűz mennybemenetele” tiszteletére van szentelve. A “Mennybemenetelt” ábrázoló, a 19. század elejéről származó, Varschágh Jakab által festett oltárkép ma is a szentély északi falán látható.

Forrás:
Mag Hella: Tereske temploma az Árpád-korban In.: Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete – A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
Tereske község hivatalos weboldala (2022. november 16.)