Nagyboldogasszony-templom | Mátraverebély

Mátraverebély Árpád-kori település. Nevét az 1300-as években említették először Vereb néven. 1332–1337 között neve szerepelt a pápai tizedjegyzékben is. A 14. században már mezővárosként említették. 1398-ban Zsigmond királytól országos vásártartási jogot is kapott, tehát jelentős település lehetett. Nevének utótagja a települést a 15–16. században birtokló Verebi családra utal. Verebi Péter erdélyi alvajda alapította a falu templomát és a pálos kolostort is, és ő eszközölte ki Zsigmond királynál a település számára az országos vásártartási jogot. 1625-27 körül a törökök három gyermeket elraboltak, egyiküket visszaváltottak. A török időkben elnéptelenedett a falu, 1671-ben majorság volt. 1733-ban a ciszterciek, majd 1756-ban az Almásy grófok birtokába jutott.

Salgótarjántól mintegy 20 km-re dél felé, a Zagyva völgyében van Mátraverebély kisközség, a Cserhát és a Mátra vonulatai között. A falu déli végén, a temető mellett áll a középkori plébániatemplom, ez az országos viszonylatban szinte egyedülálló és kiemelkedő értékű, falusi templomaink között szokatlanul nagyméretű építmény. A mátraverebélyi templom alaprajzilag háromhajós, keletéit szentélyű támpilléres épület, amely barokk boltozatai kivételével teljes egészében középkori. A déli oldal két kapuján át közelíthetjük meg, ezek közül a nyugati előtt nyitott előcsarnok helyezkedik el. A három hajót nyolcszög keresztmetszetű, fejezet nélküli pillérek sora választja el egymástól. A templom nyugati végén, a főhajó és az északi oldalhajó szélességében boltozott karzat van, melyhez a főhajóban a mellékhajóktól tömör falakkal elzárt, kétboltszakaszos XIX. századi kórus csatlakozott. Az épület délnyugati sarkában sekrestye foglal helyet, a főhajóból nyíló bejárattal.

Főszentélye a nyolcszög öt oldalával zárul, a mellékhajók szentélyei ennek az alaprajzi formának felével. A tenrplom belsejét mindhárom hajóban hevederek közötti csehboltozatok fedik. Az északi pillérsor szentélytől számított első pillére mellett kőből faragott korabarokk szószék áll. Ennek keleti oldalába falazták be Verebi Péter 1403-ból származó sírkövét. A háromhajós templomot közös tető fedi. Egységes, zárt tömegéből csak a déli előcsarnok nyúlik ki. A tetőgerinc nyugati végén ácsolt szerkezetű harangtorony ül. Ferde támpillórekkel lezárt nyugati homlokzata világosan mutatja háromhajós szerkezetét. A kiemelkedő középrészen nagyméretű csúcsíves ablak van, egykori kőrácsa hiányzik. Az ablak alatt eltérő tengellyel elfalazott gótikus kapu áll.

A támpillérekkel osztott déli homlokzat nyugati két első keskeny ablaka mögött van a sekrestye. Ettől keletre találjuk a nyitott déli előcsarnokot, belsejében a gazdagon tagolt, szoborfülkés nagyobbik kapuval. A homlokzaton ezután egy mérműveitől megfosztott csúcsíves ablak van két támpillér között, majd a kisebb déli kapu következik. A déli mellékszentély három egykori ablaka közül kettő a bennük levő mérművekkel együtt látható volt, a harmadikat —- a keletit — csak sejteni lehetett a lehullott vakolat alatt. A főszentély három befalazott ablakának lemélyített tükrében kisebb barokk ablakok voltak. Az északi mellékszentélyen csak egy ablak volt, a ferde északkeleti falban, mérmű nélkül. A támpilléres északi homlokzaton három ablakot láthattunk. Közülük a szentély felőli kerek, halhólyagmintás rózsaablak, a másik kettő csúcsíves, de szemmelláthatóan későbbi nyílás. A barokk boltozatok a templom belső terét a középkori boltozatoknál jóval alacsonyabb szinten metszik el. A padlástérben a középhajó kiemelkedő falain több helyen megmaradtak a gótikus boltozatok indításai: a déli falon a nyugatról számított első szakaszban és a főszentélyben valamennyi, ez utóbbi helyen kb. 1,5 m magassággal.

Nógrád megye nagyrésze a XI—XII. században királyi birtok volt, bizonyára a mai Verebély falu területe is. A XIII. század első negyedében (1227) találkozunk a falu első okleveles említésével Wereb néven. A XIV. század elején (1328-ban) egyházas hely (ecclesiastica villa), amelyet a plébániákat összeíró pápai tizedlajstrom is számbavesz; néhány évvel később (1331-ben) már a templom kegyurasága felett pereskedik a család két ága: Verebi István fia Péter és Conrad fia Miklós. Külön jelentőséget biztosít a falunak, hogy templomát már ekkor búcsújárók keresték fel. Az eddigi felfogás éppen a műemléki kutatás hiánya miatt ezeket az adatokat egy, a XIII. században, vagya XIII. századig megépült románkori templomra vonatkoztatta. Ügy gondolták, hogy a románkori templom nem a mai helyén állott, és bizonyára elpusztult.

A régészeti feltárás ezeket a XIII—XIV. századi okleveles adatokat új értelemmel ruházta fel. Míg a Verebélyi családról bőségesen vannak adataink a XIV—XVII. századig, a templomról csak a család legnevezetesebb tagja, Péter alvajdával kapcsolatosan hallunk.” A templomban ma is látható sírkő felirata szerint Verebi Péter erdélyi alvajda a templom alapítója (fundator eius eeclesiae). Ha a megfogalmazás nem is fedi teljesen a valóságot, annyi biztos, hogy Péter vajdának sok köze volt a templom mai képének kialakításában, a gótikus átépítésben. Ő eszközölte ki Zsigmond királytól az ekkor mezővárosi ranggal rendelkező település számára a búcsúnapi vásártartási jogot, ami gazdasági előnyöket is jelentett. Legrészletesebb középkori forrásunk a verebélyi templomról IX. Bonifác pápa 1400-ban kelt két búcsúlevele. Az egyikben olyan búcsú jogokat ad a verebélyi Szűz Mária parochialis templom számára, amilyenben az assisi és az aacheni egyházak részesülnek. A másikban, a plébánia Corpus Christi filiális temploma és a plébánia Szentháromság- és Mária Magdolna- kápolnája részére kapnak búcsúengedélyt. Utóbbi két kápolna a plébániatemplom oldalában (a latere parochialis eeclesiae) van.

A filiális templom, amelyről a XVIII. századi forrásaink mint romról írnak, ma már valóban elpusztult — a Verebélyhez néhány km-re levő Tiribes pusztán állhatott a Zagyván túl. Az 1400-as búcsúengedélyben a templom fenntartásáról van szó, tehát az építkezés, az átépítés már befejeződhetett ekkorra.
A későbbi középkorból sajnos nem maradt fenn olyan forrás, amely a templomról szólna. A kegyúri család történetét követhetjük nyomon csupán az írott forrásokban. A Verebélyi család a XVII. század végén fiúágon kihal, és a birtok s vele a templom kegy urasága a Csicseri, majd a Keczer családokra öröklődik. 1733-ban a pásztói ciszterciek szerzik meg Verebélyt és a vele szomszédos Szentkút pusztát. Tőlük 1756-ban az Almássy grófok vásárolják meg a birtokot. Az értékes gótikus műemlék sorsát, mint annyi más középkori emlékünkét, a török hódítás pecsételte meg. A XVI. századi tizedösszeírásokból tudjuk, hogy a törökök 1548ban más faluval együtt Verebélyt is felégették. 1550 körül már az egész megye a törökök kezén van. A templom legsúlyosabb vesztesége tetőszékének pusztulása, boltozatának beomlása lehetett. Tudunk róla, hogy 1646-ban kijavították az épületet, de 1688-ban ismét elhagyottan állott.

A XVII—XVIII. századi javításokról, helyreállítási törekvésekről ismét részletesebben hallunk a Canonica Visitatiókból, feljegyzésekből. — A boltozat hiányát először deszkamennyezettel pótolták 1709-ben. A tetőszék azonban ismét leéghetett, mert 1789-ben újra szabadon állnak a hajók, a „verebélyiek mogyorót szedtek benne és abroncsnak vágtak vesszőt”. Rómer Flóris jegyzőkönyvben’ feljegyzéséből megtudtuk, hogy Adam Haag mester már 1783-ban dolgozott itta szentélyben. A hajók boltozatai azonban csak 1807-ben készültek el az Almássyak költségén. A XIX. század közepétől kezdve folytak itt is (mint sok más történelmi érdeklődésre számottartó helyen) kincskereső jellegű „ásatások”. Az 1865-ös leírásból tudjuk azt, hogy akkor még állott „egy más templom a Zagyván túl omladó falakkal” — ez a plébánia 1400-ban említett filiája, a tiribes-pusztai rom. Kitűnik belőle az is, hogy a verebélyi parochialis templomban felbontották a padozatot, a sírokat: „két s azon egy kőkoporsóban karöltve fekvő nőnek több ezerekre került aranypártája v. fejkötője, egy férfi, kezében aranysodronnyal vert pohár, 7 öl hosszú, 3,5 öl széles iratnélküli sírkő, János király pénze, rozsdaette nyilak és egy 15 fontos felnyitható béklyó” — kerültek elő. „Ezek a legújabb évek felfedezései, csekély díja ama költséges kutatásoknak, amelyek a templom és környékét dúlták” — szól a krónika.

Az aranyat beolvasztották, a tetemek a temetőbe kerültek. A XX. század elején már ismét nagyon rossz állapotú templomot 1914 és 1916 között a MOB költségén Lux Kálmán restauráltatta. Lux ásatott is a templomban és átalakításokat végeztetett. Kibontották a kisebb korai ülőfülkét, és a nyugati homlokzat elfalazott kapuját. (A teljes átépítésre is készítettek tervet.) A tető nyugati végére a ledőlt oromfal helyébe kontyolt tetőt és huszártornyot helyeztek. A templom belsejében pedig a kórust kelet felé egy boltszakasszal megtoldották. A zsindelyes tető 1928ban leégett. 1938-ban a MOB költségén Látzay Fritz Oszkár újból restaurálta.

Forrás:
Czeglédy Ilona – Koppány Tibor: A mátraverebélyi r.k. templom In.: Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)