Miskolc | Avasi református templom

Az írott források még nem szólnak az Árpád-kori egyházról, de egy 1323-ból való oklevélben már említik a miskolci templomot, ahonnan Miskolc falu egyik birtokosának jobbágyai és szerviensei elhurcolták majd megsebesítették egy másik földesúr Farkas nevű jobbágyát. A nem sokkal később 1323. évi pápai tizedjegyzék az első középkori forrás, amely a plcbániaegyház titulusáról vagy nevéről is megemlékezik. E szerint az egyház a Szentkirály (ecclesia Sancti Regis) patrocíniumot viseli, ami a középkori szóhasználatban Szent Istvánt, az 1083-ban szentté avatott első magyar királyt jelenti. A névadás körülményei homályban maradnak, feltehetően az Árpád-kori alapítástól kezdve ez volt a titulusa. Egyébként az alapítás ideje és az alapítók – feltehetően a birtokosok – személye sem ismeretes.

Az egyszerű XIII. századi épületet a népesség gyarapodása és korstílus követelményei miatt a középkorban többször átépítették, egy 1924ben előkerült, és 1402-nek olvasott falra festett évszám alapján amennyiben helyes az azóta eltűnt felirat azonosítása – egyik átépítése éppen a XV. század elejére tehető. A templom máig megőrzött késő gótikus formáját azonban I. Mátyás korában nyerte el, ezt egy 1926-ban töredékesen előkerült – s fotón megőrzött – négysoros latin nyelvű falfelirat is aláhúzza, amelyben az 1489-es évszám olvasható. A régészek felszínre hoztak egy négyosztatú címeres kőtöredéket is, a címer első mezejébe az 1479-es évszámot, második és harmadik mezejébe pedig az országcímer kettőskeresztjét, illetve vágásait vésték.

A címer feltehetően Mátyás királyé, aki, illetve felesége, Beatrix a diósgyőri uradalom birtokosaiként egyben a templom kegyurai is voltak. A templom ekkori átépítése bajorországi hatásra mutat, hiszen szentélykörüljárója, vagyis az a megoldás, hogy a szentélyben felállított oltárt az építmény mögött körbe lehetett járni, a korabeli bajor építészetben gyökerezik. A 19 méter x 35 méter alapterületűvé növelt templom ekkor kapta óriási mérműves gótikus ablakait, bélletes kapuit is, hatalmas belső terének látványos elemei, a karcsú oszlopok és hálós boltozat azonban elpusztult, hasonlóan a feltehetően több átépítést is megért toronyhoz. A templomhoz kápolnák is kapcsolódtak, ezek egyikét egy Kovács István nevű miskolcinak, majd csabainak mondott nemes, Mátyás kapitánya emeltette 1489-ben, s a templom déli oldalához kapcsolódó – azóta leomlott – kápolnákról a legújabb kutatás megállapítja, hogy emeletes építményt képeztek, s a fenti kápolnához lépcső vezetett.

Ugyancsak nem maradt nyoma a templom középkori berendezésének sem, pedig az oklevelek szerint több oltár, ill. oltáralapítvány is volt a templomban, kivéve a falba mélyesztett szentségházat, melyben az oltáriszentséget őrizték. A reformáció XVI. századi terjedése a régió minden egyházát átalakította, s az 1560-as évektől Miskolcon is a református vallás lesz az egyeduralkodó, s az új egyház nemcsak a híveket, hanem az intézményeket is átvette a régitől. A református hitre való áttérés ugyanakkor a török világ kezdete is volt a régióban, s a török hódoltatás együtt járt a város egyik legnagyobb katasztrófájával, Miskolc 1544. évi felégetésével, melyről még Tinódi Lantos Sebestyén is megemlékezett. A török pusztítás okozta tűzvész teljesen elemésztette az újvárosi plébániát, amely a XVIII. századi rekatolizációig már nem épült újjá, és az Avasi templom is óriási károkat szenvedett, gótikus boltozata beomlott, tornya ledőlt, feltehetően berendezése is a tűz martaléka lett. így az új vallás szertartásai megkövetelte egyszerűséghez feltehetően nem is kellett az oltárokat és a templom egyéb díszeit eltávolítani, mert ezeket már elhamvasztották a lángok. Miskolcnak ismét csak egy temploma lett, a város református hívei mind az Avasi templomba jártak.

A gótikus boltozat helyett minden bizonnyal egyszerűbb síkmennyezetet emeltek a kiégett templomfalak fölé, s az összedőlt tornyot is igen hamar pótolta – saját erejéből – a mezőváros közönsége. 1926-ban került elő a különálló torony Avas felőli bejáratán az a kőtábla, amelynek felirata szerint a torony 1557-ben épült Balassa Zsigmond zálogbirtokos főúr földesurasága, Gombos Pál bírósága és Szíjgyártó Máté egyházfisága idején. A tornyát vesztett templom és az új torony széles, monumentális, tömbszerű kiképzésével, apró, erődöt idéző ablakaival, inkább egy vártorony vagy bástya formáját mutatta, mint egy harangtoronyét, s így a régi, gótikus, égbe szökő sziluett helyett a kor bizonytalanabb politikai viszonyait tükrözte. A harangtorony stílusában a terjedő reneszánsz ízlésvilágát követte, különösen a tetőzet alatti fából ácsolt íves nyílásokkal megszakított körfolyosó mutat rokonságot a korabeli reneszánsz épületekkel. A toronyban óra is működött, melyet jól láthatott mindenki a városból. A templom város felőli bejáratára 1622-ben óriási, művészien kovácsolt díszes vaskaput helyeztek, amely máig is őrzi a korabeli kovácsmesterség magas nívójának emlékét. A templomot és tornyot fazsindely fedte, 1652-ben újrazsindelyezték a tornyot, 1668-ban pedig „renováltatott a torony kőlábaival edgyütt”.

A templomot és a körülötte lévő temetőt deszkából épített palánkkal, kerítéssel kerítették körbe a törökök és a rendi küzdelmek seregeinek esetleges támadása ellen. A református istentiszteletek legfontosabb aktusa, az igehirdetés, a szószéket tette a templom központi helyévé. 1662-ben Dőry Ferenc a saját költségén emeltet kőből szószéket,” melynek kartusba foglalt kőből faragott felirata az adományozó nevével és címerével ma is eredeti helyén látható. A templom és torony újjáépítésének tárgyi emléke az a szélkakas, amely a templomra vagy toronyra való kitűzésének évszámát viseli: 1666. A templom reprezentációs feladata a templomba való temetkezésben csúcsosodott ki, ez egyben a város és elitjének középkori eredetű kegyúri jogához is kapcsolódott. Két XVI. századból fennmaradt latin verset és címert tartalmazó sírkő is jelzi, hogy rangot jelentett az Avasi templom kriptájába való temetkezés. Miskolczi Ambrus deák 1588 és 1589-ben ide temetteti fiacskáját, majd feleségét, Illavölgyi Katalint.

1655-ben daróci Tibold Zsigmond temetteti kisfiát a templomba (sírköve nem maradt fent), s ezért a kiváltságért saját költségén egy kórust épít a templomban. Miskolcon a törökkorban a templom és torony töltötte be azt funkciót, amelyet a kulcsos városokban a vártorony és bástya, itt őrizték ugyanis az ellenséges katonák betörésének és fosztogatásának állandó veszélye miatt a miskolciak értékeit. 1685-ben a harangtorony valódi erődítménnyé vált, és szinte várostromot állt ki, amikor a városban tartózkodó kurucokra rátörtek a szendrői végvár magyar és német katonái. A kurucok ugyanis a toronyba menekültek, s a császáriak innen hurcolták el őket. Ugyanekkor a templom ajtaját sarkából kitépték, s az ott őrzött ládákat feltörvén, elrabolták a város lakosainak értékeit. A XVIII. század elejétől Miskolcon megszűnt a református vallás és egyház kizárólagossága, megjelentek más vallások és etnikumok képviselői, de a református népesség túlsúlya megmaradt. A század végéig ennek a közösségnek az Avas maradt az egyházi centruma, melyet egy öszszeírás így említ: „az Avasi Nagy templom mellette lévő toronnyal és temetővel”.

A Nagytemplom elnevezés nemcsak az épület méreteire utal, hanem arra is, hogy Miskolc XVIII. században megépült további templomai között ez marad ez első és legnagyobb, legjelentősebb egyházi objektum. A templomot kivételes helyének köszönhetően, továbbra sem sújtotta a Szinva áradása. A város legsúlyosabb XVIII. századi katasztrófája, az 1781. évi égés elemésztette a református egyház szinte teljes levéltárát, az 1843-ban bekövetkezett pusztító erejű tűzvész azonban megkímélte a templomot, pedig az utóbbi katasztrófa éppen a templomhoz közeli Papszerről indult ki. A templom külső képe csak kevéssé változotta XVIII. századi felújítások során. A legjelentősebb változást azok a bővítmények jelentették, amelyek a mai napig az intézmény szerves részét képezik: a cinterem és a ravatalozó. A harangtorony újabb harangokat kapott, 1704-ben Rákóczi adományozta egyik törött ágyúját a városnak harangöntéshez, s később többször is újraöntötték a miskolci harangokat A templom belső berendezése továbbra is igen puritán volt, 1752-ben új padokat készítettek. XV11I. századi a korábbi kőszószék fölé helyezett festett pelikánnal díszített szószék-korona vagy hangvető is. Miután 1768-ban újrazsindelyezték a hatalmas épületet, a század végén belülről is megújították, 1778-ban a régi síkmennyezet helyett – ugyancsak fából – újat építettek és kékre festették, sőt díszítéssel is ellátták.

A templom belső képét leginkább a XVIII. században ácsolt karzatok határozták meg, ezeket az épület ablaktalan, déli falához ragasztották. A karzatok növelték a templom befogadóképességét, építésüket önkéntes felajánlásból valósította meg a gyülekezet, egyes részek ácsolását a miskolci céhek fizették. Középkori hagyomány volt a templom és a céhek kapcsolata, itt őrizték a testületek zászlait is. Kisebb átalakításra a leomlott torony helyén, melyet csonkatoronynak neveztek, is sor került. Itt már régtől leválasztottak egy helyiséget, amely az egyházi irattár őrzésére szolgált. Ezt a dohos ablaktalan kamrát 1781-ben ablakkal látták el és pár lépcsőt építettek bele, hogy az iratokhoz jobban hozzáférjenek. A harangtorony is megújul, sisakját teljesen lebontják és újjáépítik. Új óraszerkezetet is beszerelnek. A templom újabb restaurálására már a reformkorban kerül sor, mégpedig egy katasztrofális esemény miatt. 1834. október 15-én kisebb földrengés rázta meg a várost, s az épület keleti fala súlyosan megrepedt, de a kárt helyrehozták.

Orgonát csak a XIX. század végén, 1896-ban szerelnek be az Avasi templomba, míg a Kádas utcai Újtemplomban már 1822-től orgonaszó kíséri az istentiszteleti énekeket. A XIX. század második felében a középkori templom egyre inkább alapos restaurálásra szorul, s az egyház konzisztóriuma 1873-ban halaszthatatlannak nevezi a teljes felújítást. A kor szemlélete azonban már nemcsak hatalmas templomként, hanem egyre inkább országos jelentőségű és az utazókat vonzó műemlék gyanánt tekint az épületre. 1878-ban a kor egyik legnevesebb építésze, Steindl Imre is felméri az épületet, s az Országos Régészeti Társaság is a stílszerű helyreállításra buzdítja a miskolciakat. A millennium idején elkészül a rekonstrukciós terv is, melyet a Műemlékek Országos Bizottsága megvalósításra alkalmasnak talál. 1912ben Lux Kálmán készíti el a restaurálás tervét, azonban a világháború közbeszólt. A műemlékek rekonstrukciójának hazai történetében is igen jelentősnek bizonyult az a kezdeményezés, hogy a miskolci középkori épület tudományos igényű helyreállítását régészeti feltárás kísérje, illetve előzze meg. Először 1935-ben az északi cinteremnek nevezett előcsarnok környékén a templom belső falán végeznek feltárást, mely során a vakolat alól előkerülnek az eredeti falazások.

A templom nagyszabású feltárását azonban Megay Géza, a Borsod-Miskolci Múzeum szakembere kezdi meg 1941-ben, aki a kripta sírjait is feltárja, a bennük talált leleteket pedig a múzeumnak adja át. Az ekkor napvilágra került XVI-XVIII. századból való sírok igazolták, hogy a református egyházhoz került templom két évszázadig a miskolci elit temetkezőhelye volt. A templom újbóli – csak a XX. században már második – felszentelése 1982. május 16-án következett el. A műemléki helyreállítás külsőleg a mindig is meghatározó XV. századi formát tartotta meg, belül pedig a XVIII. századi famennyezet rekonstrukciójával a XVIII. század végi állapotot idézte fel. A helyreállított épület óriási ablakaival, egykori kápolnái nyomaival, a XVIII. században épített, illetve átépített előcsarnokaival, a feltárt és a templomban elhelyezett középkori faragott kőtöredékekkel, XVI. századi reneszánsz stallumával (amely eredetileg talán nem is itt állhatott), sírköveivel, XVII. századi kőszószékével és annak XVIII. századi festett koronájával, XX. századi berendezésével közel 800 év lenyomatát őrzi, s ezek az évszázadok egyben a középkori faluból várossá, majd régióközponttá lett település szellemi és anyagi történetét is hordozzák…

Forrás:
Az Avasi templom és temető XVIII. évszázada (Gyulai Éva) In.: Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)