Mindszentkálla | Kisfaludi templomrom

Igen gyakori jelenség volt, hogy egyes tájegységek — vagy éppen települések — az első foglalóról kapták elnevezésüket, biztosra vehetjük, hogy Kál horkának nevét őrzi a Balaton északnyugati partvidékén az a 10-12 km hosszú és 3-4 km széles völgy. A XIII — XIV. századi oklevelek minden esetben Kál-völgynek (,,valea Kaal”) — egy esetben pedig (1377-ben) ,,a zalamegyei Kaal-i vidék”-nek — nevezik ezt a tájegységet. Egyidejűleg a Kál-völgy falvai — az egész középkoron át napjainkig — megőrizték a Kál megkülönböztető nevet: Köveskál, Szentbenedekkál, Mindszentkál, Örskál, Szentvidkál, Kerekikál, Töttöskál, Sóstókál, Kiskál elnevezésekben. A honfoglaló és hódító nemzetség központja feltehetően az a Káli-földvár volt, amely Mindszentkáltól keletre, a Kereki-dombon magasodik ki mintegy 30-35 méter magasan a mocsaras környezetből. Oldalai ma is meredeken emelkednek, s csak déli irányból közelíthető meg, ott viszont ma is kétszeres sáncolás nyomai figyelhetők meg.

A mai – 300 lelket számláló – Mindszentkálla község a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. A község természeti adottságai ősidők óta kedvezőek voltak a letelepedésre, nem véletlen, hogy már a honfoglalás utáni időkben szállásbirtokként szerepel. Első írásos említése 1277-ből ismert. A Káli-medece községei – köztük Mindszentkálla is – Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt. Mint ilyen, 1341-ben került a veszprémi püspök birtokába, cserébe Tátika váráért. Előnevét Mindszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették. Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település. 1404-ben Tóth András segösdi főesperes három szőlőt hagyott végrendeletében Kiskálon a káptalanra. Ez — a Mindszentkáltól DK-re fekvő — a falu első említése; a falut később Kisfaludnak nevezték. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett, ahol 11 jobbágy- és zsellércsalád élt. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze.

A török háborúkat és a Rákóczi-szabadságharcot követően, az 1710-es évektől a Kál-völgyben is — mint az egész országban — fokozatosan helyreálltak a feudális társadalmi és gazdasági viszonyok. A veszprémi püspökség és káptalan újra visszakapta a XIV. század közepe óta uralt birtokait: a püspökség Mindszentkállát és Szentbékkálla birtokot, melyen azonban az Acsády-családdal osztozott; a veszprémi káptalan pedig a hajdani Kiskált vagy Kisfaludot. A XVIII. század közepén megkezdődött a katolikus és protestáns falvakban egyaránt a templomok újjáépítése, vagy építése, de kizárólag Mindszentkállán, Szentbékkállán, Köveskálon és Kővágóörsön. A többi kisebb középkori templom romokban maradt, így a Mindszentkállától északnyugatra emelkedő Garanya-hegyen lévő kisfaludi gótikus stílusú templom is. Koppány Tibor szerint a falu feletti Garanya-hegyen álló, Árpád-kori és a XV. században bővített templom romja feltételesen azonosítható Mindszentkálla egyházával, de a faluval egyesített középkori Kisfalud temploma is lehetett.

Forrás:
Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész) In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Veress D. Csaba: A Kál-völgy története (1711–1792) III. rész In.: Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.
Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében II. In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)