Mindszentkálla | Kerekikáli templomrom

Igen gyakori jelenség volt, hogy egyes tájegységek — vagy éppen települések — az első foglalóról kapták elnevezésüket, biztosra vehetjük, hogy Kál horkának nevét őrzi a Balaton északnyugati partvidékén az a 10-12 km hosszú és 3-4 km széles völgy. A XIII — XIV. századi oklevelek minden esetben Kál-völgynek (,,valea Kaal”) — egy esetben pedig (1377-ben) ,,a zalamegyei Kaal-i vidék”-nek — nevezik ezt a tájegységet. Egyidejűleg a Kál-völgy falvai — az egész középkoron át napjainkig — megőrizték a Kál megkülönböztető nevet: Köveskál, Szentbenedekkál, Mindszentkál, Örskál, Szentvidkál, Kerekikál, Töttöskál, Sóstókál, Kiskál elnevezésekben. A honfoglaló és hódító nemzetség központja feltehetően az a Káli-földvár volt, amely Mindszentkáltól keletre, a Kereki-dombon magasodik ki mintegy 30-35 méter magasan a mocsaras környezetből. Oldalai ma is meredeken emelkednek, s csak déli irányból közelíthető meg, ott viszont ma is kétszeres sáncolás nyomai figyelhetők meg.

A mai – 300 lelket számláló – Mindszentkálla község a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. A község természeti adottságai ősidők óta kedvezőek voltak a letelepedésre, nem véletlen, hogy már a honfoglalás utáni időkben szállásbirtokként szerepel. Első írásos említése 1277-ből ismert. A Káli-medece községei – köztük Mindszentkálla is – Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt. Mint ilyen, 1341-ben került a veszprémi püspök birtokába, cserébe Tátika váráért. Előnevét Mindszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették. Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település. A honfoglaló és hódító nemzetség központja feltehetően az a Káli-földvár volt, amely Mindszentkáltól keletre, a Kereki-dombon magasodik ki mintegy 30-35 méter magasan a mocsaras környezetből. Oldalai ma is meredeken emelkednek, s csak déli irányból közelíthető meg, ott viszont ma is kétszeres sáncolás nyomai figyelhetők meg. Ennek a földvárnak a területén helyezkedik el a kerekekikáli templomrom is.

A kerekikáli templomrom a községtől délkeletre emelkedő domb lejtőjén omladozik. Keletelt, egyhajós és egyenes szentélyzáródású, Árpád-kori falusi templom, amelyet a múlt században még részben présházzá alakítottak. Magas nyugati zárófalában az egykori karzatot megvilágító résablak látható. A szentély végfala kivételével alacsonyra omlott, alig felismerhető rom. Papja a 14. századi tizedjegyzékekben szerepel. A 16. század közepén elhagyott plébánia, mert a faluval együtt 1548-ban a törökök elpusztították.

Forrás:
Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész) In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében II. In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)