Mezőkeresztes | Református templom

A terület az őskor óta lakott. A szkíta korból rendkívül értékes leletek kerültek elő a településhez tartozó Zöldhalompusztán, köztük a híres aranyszarvas. A „Csörsz árka” is a közelben húzódott.  A 14. században Mezőkeresztes a diósgyőri uradalom része volt. V. László 1456-ban városi rangra emelte a települést. A török uralom idején, 1596-ban itt zajlott a mezőkeresztesi csata. A török uralom után a település fejlődésnek indult, de a 19. században veszített jelentőségéből. Mezőkeresztes város a megye déli csücskének egyik legrégebbi, sok történelmi vihart megért ősi települése. Borsod megye területe már 40 ezer éve lakott, ezen belül Mezőkeresztesé is. Tipikus településmagként, valamikor a történelmi idők előtt jöhetett létre a Kács-Sályi patak partján, a Csincse-patak és a Lator-patak között. A belterületén ugyan nem végeztek régészeti ásatásokat, de beszakadt vermekből, alapásásokból a bükk-vidéki barlangi leletekhez hasonló ősrégi használati tárgyak, eszközök kerültek elő. A korai népvándorlás megindulása után a feltételezett szórványtelepülést a szkíták foglalhatták el, akik nagyon érdekes és értékes nyomot hagytak maguk után: az Aranyszarvast. A gyönyörű aranylelet a régebben a településhez tartozó Zöldhalompusztán került elő 1928-ban (Zöldhalompuszta 1995. január 1. óta Csincse része). A 3. században a kelták, az 5. században a jazigok és a szarmaták telepedtek le itt, őket követték az avarok és a hunok.

A 14. században Mezőkeresztes Diósgyőrhöz tartozott. A település 1456-ban V. László királytól városi rangot, címert és pecsétet kapott. Mátyás király 1471-ben további kiváltságokkal ruházta fel a várost. Eger ostroma (1552) után három évvel Bornemissza Gergely itt ütközött meg a nyílt mezőn a törökkel, a sokszoros túlerő miatt azonban csúfos vereséget szenvedett. A törökök őt magát is elfogták, rabláncra fűzve Sztambulba vitték, ahol felakasztották. 1596-ban szintén nagy csatára került sor, ez volt az ún. mezőkeresztesi csata vagy a „borsodi Mohács”. Az ütközetben a keresztény hadak fényes diadalt arattak, a török megfutamodott. Sajnos, több okból, mégis fordult a kocka: a zsákmányra éhes zsoldosok nem törődtek a törökök üldözésével, akik egy idő után visszafordultak a menekülésből, és csapást mértek az ellenfélre. Korabeli adatok szerint több mint 30 ezer holttest maradt temetetlenül a csatatéren. A török bosszúvágyában az egész környéket feldúlta, az élet csak kiűzésük után indulhatott meg újra. Mária Terézia 1755-ben minden addigi jogába visszahelyezte a várost, amely azonban a 19. század végére egyre inkább háttérbe szorult. 1950-ben Mezőkeresztes és Keresztespüspöki Mezőkeresztes néven nagyközséggé egyesültek.

1400 körül a diósgyőri koronauradalom része, amelyikbe 1409 körül Zsigmond király oláh marhapásztorokat telepített, kik elmagyarosodtak, s 1490-ben gótikus, keletelt szentélyű, támpilléres templomot építettek. A fejlődést megakasztotta a török uralma, akik 1544-ben és 1552-ben igen sok kárt okoztak e helyen. Ennek ellenére lakossága a XVI. század végére református lett, s használatba vette a középkori templomot. Ezt bizonyítja az 1595-ös templomösszeírás. A vereséggel végződött 1596-os mezőkeresztesi csata következtében a török teljesen elpusztította a korábban virágzó mezővárost, sőt két évtizedre teljesen lakatlan lett. 1615 körül kezdtek lakói visszatelepülni, de 1685-ben is megfértek 6 házban, amikor 75 ház még pusztán állott. 1702-ben lakossága megváltotta magát a királyi kamarától, mely a diósgyőri uradalmat kezelte, és ettől kezdve indult ismét fejlődésnek. A Rákóczi szabadságharcának idején bontották le a sekrestyét, de meghagyták a szentélyt. 1731-ben kimeszelték a templomot, és ugyanakkor szerették volna az oldalfalak szobrait is eltüntetni, de a vármegyétől ehhez nem kaptak engedélyt.

1771-ben szó volt a templom bővítéséről, de a katolikus hagyományokat igen tisztelő Eszterházy püspök tiltakozott ez ellen. A falban akkor még látszott az 1485 vagy 1487-es évszám. A püspök azt javasolta, hogy mivel a templom szűk a reformátusoknak, de elég lenne a katolikusoknak, építsenek a reformátusok egy nagy templomot maguknak, a katholikusok meg majd emelnek tornyot a meglevőhöz. A Helytartó Tanács azonban nem engedélyezte a püspök szándékának megvalósítását. Így a reformátusok 1773-ban elvégezték a szükséges renoválást a templomon, s ugyanebben az évben készítették el a ma is meglevő padokat rokokó stílusban. Majd 1787-ben a templom nyugati homlokzata elé építették a 35 m magas tornyot. Nemsokára ismét szűk lett a templom, ezért 1825-ben a hajó közepébe nyitották az északi oldalhajó. 1853-ban karzatot építettek a szentélyben az orgonának, s ezzel teljesen eltakarták annak szépségét. A belső mennyezete sík, vakolt. A gótikus eredetű templom a torony építésekor barokk stílust kapott.

Forrás:
Várady József templomos könyvei
Demeter Orsolya: Egy észak alföldi mezőváros – Keresztes története a XV–XVI. században In.: Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)