Lengyeltóti | Szent Jakab-templom

Az almádi Szűz Mária-monostor összeírásában 1116-21 között szerepel első ízben a település. Tóti királyi birtok volt az egykori hadiút mentén, és a 10-11. században betelepített délszláv katonákról nevezték el. 1251-ben, a pannonhalmi monostor és a veszprémi káptalan közti tized- perben decimarum vilié Orda etTóti alakban fordul elő. A 15. században a Lengyeli család birtokolta. Az eredetileg esetleg monostornak épített templom az 1332-7-i tizedjegyzékben még nem szerepel, 1426-ban azonban egymás után két plébánosát (Mihályt és Pétert) is említik a források. 1494. március 15-én a plébániatemplomban lévő Szűz Mária-oltár igazgatója Johannes de Tóti perpetuus capellanus volt. Az 1702. évi egyházlátogatás alkalmával templomának titulusa Szt. Jakab – ekkor még emlékeztek a középkori plébániára. A História Domus 1749-i bejegyzése alapján is a templom védőszentje „emberemlékezetet meghaladó idő óta id. Szent Jakab apostol”. Az I. katonai felmérés idején a falun kívül, egy út mellett még állt régi temploma, amely dűlő később a Szentegyházi nevet kapta. A római katolikus templomot Gróf Zichy N. János 1882-ben meg- nagyobbíttatta.

Az 1991-ben megkezdett kutatás során Lukács Zsuzsa és L. Berkhard Lilla érdekes megfigyeléseket végeztek az épülettel kapcsolatban. A 12. század második felében épült templom a buzsáki Fehér-kápolnával építészettörténeti hasonlóságot mutat, oly mértékben, hogy egy közös építőműhely gondolata is felvetődött (fűrészfogas főpárkány, lizénás tagolás). A Szent Jakab-templom hajóját négyzetes térrel építették meg (9×9 méteres belső méret), melyhez kelet felől, diadalívvel elválasztva, három boltozott szentély csatlakozott. A téglatemplom szentélyét farkasfog-fűrészfog variációjú főpárkány zárta le, amely a mellékszentélyeken, illetve a hajó egészén végigfutott. A főszentély vízszintes lábazatához ívesen csatlakozó lizénák fenn egyes és kettős konzolra ültetett félkörívekkel kapcsolódnak egymáshoz. Az egyes ívekben rézsűs, félköríves ablakokat helyeztek el, amelyek közül a keleti ablakot épségben találták, belső síkjában fűrészfogmotívummal díszített keretezéssel. A mellékszentélyeken csaka sarkokat keretezte lizéna, keleti oldalukat hasonló ablak tagolta. Az elrendezés háromhajós, bazilikális alaprajzra utal. A templomhajó sarkait is lizénák hangsúlyozták, csak a nyugati homlokzat északi oldalán találtak egy eredetileg befalazott ikerablakot. A főszentély járószintje 51 cm-rel magasodott a hajó fölé, és középpontjában téglaoltár állt.

Pasztofórium a déli oldalon és a mellékszentélyekben volt. A hajó belsejét egyedülálló ülőfülkesor tagolta; az északi és déli fal mellett 9-9 db valószínűsíthető, ezekből egyet-egyet a mellékszentélyekben, egyet-egyet a nyugati falon észleltek. A 19. századi É-i bővítés során ezen az oldalon a falfülkék három kivételével elpusztultak. Az 1. periódusú terrazzo járószintet 43 cm-re találták a fülkék aljától. Az ásató karzatot is feltételez, melynek tartópilléreit is feltárták. A templom szentélystruktúrája alapján esetleg felvetődhet háromhajós volta is, ugyanis a későbbi barokk kripta építésekor a többi pillért kitermelhették. Egy tervmódosítás során az épülethez hozzácsatlakozott a nyugati toronypár. A két torony közti előcsarnokból nyílhatott a hajdani díszes bejárat. Az északi torony alapozásában 12. századi sírkövet találtak. A 2. periódus a templom 13. századi megrongálásához köthető. A déli oldalon, a nyugati homlokzaton, illetve az északi mellékszentélyben keletkezett károkat gyengébb kvalitású építőmesterek állították helyre (pl. az északi mellékszentély fűrészfogas díszítése már elmaradt). Az újonnan felhúzott falakat vékonyabbra falazták. A déli hajófalon 3, az eredeti főpárkánynál magasabban lévő rézsűs, félköríves záródású ablakot építettek. A hajó járószintjét téglával burkolták. Ekkor építették az 1749-ben romosnak mondott sekrestyét, esetleg osszáriumot is.

Forrás:
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)