Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Ládbesenyő | Református templom

Református templom

Ládbesenyő

Elérhetőség

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
3780 Ládbesenyő, Rákóczi út 6.

 

Galéria

Ládbesenyő nevét 1291-ben említette először oklevél Besenew, 1332-ben Bessemi, Beschenev néven, mikor Besenyei Sándor fiait mint a Miskolc nemzetség tagjait sorolták fel. 1293-ban Besenyei Dénes fiait említette egy oklevél, akik elfoglalták Császtát. 1332-ben Mindenszentekről elnevezett egyházát is említették. A pápai tizedjegyzék szerint papja ekkor 6 garas pápai tizedet fizetett.

Mint neve is mutatja eredetileg besenyő település lehetett Besenyőtől való megkülönböztetés céljából. A reformáció korán elterjedt itt, és 1586-ban már önálló egyházközség volt. Eger eleste után ez a község is behódolt és adózott a töröknek. Református templomának építési ideje bizonytalan. Az 1769. évi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a romos középkori templomot a reformátusok 5 évvel korábban lebontották és újat építettek. Téglalap alaprajzú hajója előtt a homlokzatból kiugró 4 méter magas tornyának fasisakja 1793-ból származik. A templom végében két újabb támpillére, jobboldalt cinterem található.

A reformátussá lett lakosság 1586-ban használta a középkori kőtemplomot, erről szól az 1595-ös templomösszeírás. A kelet-nyugati tengelyben épült középkori, de mai templom téglány alakú hajójának sekrestyéjét 1746-56 között bontották le, s toldották ki a belső teret, majd támpillérek felrakásával megerősítették. Keleti homlokzat előtti 14 m magas, zömök tornyán fa toronysisak van. A torony fa része 1793-ban épült. Egy régi, 1655-ben készült harangjáról van tudomásunk (ma már nincs meg).  Eredeti kazettás mennyezetét és keleti karzatát 1756-ban festették. Ez az évszám található az átfestett karzat mellvédjének alján szabadon hagyott feliraton. Ugyanitt olvasható a két festőasztalos, Korecz János és Szabó Gábor neve is. A mennyezet 35 tábláját 1950-ben, a műemléki hatóság engedélyével levakolták.

A hajó nyugati vége egyenes záródású és két támpillér erősíti. A 198 kg-os (72 cm) harangot Gombos Lajos öntötte 1989-ben Őrbottyánban, felirata: „A Losoncon 1869-ben készült harangot újraöntötte a ládbesenyői gyülekezet az 1989. évben.” A 67 kg-osat (51 cm) Seltenhofer Frigyes öntötte 1925-ben Sopronban, felirata: „Légy hív mindhalálig!”

 

Forrás:
Várady József templomos könyvei
Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 6. Bódva völgye – Edelény környéke (Miskolc, 1992)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021