Kőszeg | Szent Jakab-templom 

A kőszegi Szent Jakab-templom középkori építéstörténete alig ismert. Az újabb ismertetések általában elfogadják azt a feltevést, mely szerint az épület a Habsburg Albert vezette 1289-es ostrom idején felgyújtott ferences templom és kolostor helyén áll. Erről a 13. századi együttesről azonban semmit sem tudunk, mint ahogyan a Kálmán győri püspök által a 14. században alapított utódjáról sem. A mai templom alaprajzi rendellenességei valóban olyan előzményekre utalnak, amelyeket az építőknek már meglévő adottságként kellett kezelniük. Ebből eredhet a déli mellékhajónak az északinál nagyobb szélessége, valamint az, hogy a szentély és a hajó tengelye nem esik egy vonalba.

Először az északi mellékhajó keleti végfalának szokatlan vastagsága és szentély felőli furcsa beugrása hívta fel magára a figyelmet. A ferences hagyományokra támaszkodva Lelkes István tulajdonképpen joggal vetette fel egy itt, a szentély északi oldalán, a mai sekrestye helyén álló torony lehetőségét. Tóth Melinda, a templom homlokzatainak kutatója 1964-ben a padlástérben megtalálta ennek a falszakasznak a folytatását. A kisméretű téglákból álló, romos felület határozottan elválik a hajó, illetve a szentély kőből készült falazatától. Véleménye szerint ez kétségtelenül egy a mai épületnél korábbi létesítmény jelenlétére utal, de a fennmaradt kis sarokrészletből – belső falkutatás nélkül – még nem lehet egyértelműen toronyra következtetni. A sekrestyéről megállapította, hogy építésének ideje megegyezik a 17. század végén keletkezett jezsuita székházéval, tehát semmiképpen sem lehet azonos a román kori toronyaljjal. A késő középkori plébániatemplomnak tehát volt valamiféle előzménye. Ennek azonosítása a ferences rendház 13. századi épülettömbjével azonban továbbra is kérdéses marad. Azt sem tudjuk, hogy a gótikus korszak építtetői egy működő, vagy egy régóta pusztulásnak indult együtteshez nyúltak-e hozzá. Ha a 14. században még éltek itt ferencesek, vajon meddig állt fenn kolostoruk? A mai szentély mögött Bakay Kornél régész 1982-ben feltárt egy észak-dél irányú kőfal szakaszt, amely fölé 1550 táján már temetkeztek. Ezt ő határozottan tornyokkal erősített körítőfalnak tartja, anélkül, hogy kellő mértékben tisztázná a templommal és az egykori kolostorral való lehetséges összefüggéseit.

A gótikus újjáépítést – Rosnák Márton lékai szerzetesnek Kőszeg ostromáról szóló leírása alapján – Garai Miklós nádornak tulajdonítják a város és a templom történetírói. Azt a forrást azonban, amelyre a minduntalan idézett 1403-1407 közötti keltezés támaszkodik, még nem közölte senki. A Szent Jakab-templom keletkezése, a hagyomány szerint mégis ehhez a dátumhoz kapcsolódva – egységes építkezésként – vonult be a szakirodalomba. Pedig az alaprajzi szabálytalanságokon túl határozott stílusbeli különbségek is mutatkoznak. A mellékhajók hármas falpillérkötegeinek kialakítása jóval korábbi felfogást tükröz a csarnoktér oszlopokra támaszkodó, összefüggő boltozati rendszerénél. A bordák és a fejezetek csatlakozása már első pillantásra szervetlennek tűnik. A hajó ablakainak tagozott keretelése – a déli szakasz kivételével – eltér a szentélyen megfigyelhető, sima rézsűs megoldástól. A mellékhajókban lévő fejezetek ornamentikája – figyelmen kívül hagyva egyelőre a két oldal közti lényeges különbséget – is más, mint amit a szentély faragványain látunk. Az északi falazat pillérfőin a felületet szinte teljesen kitöltő, plasztikus kompozíciók szerepelnek. A durva mészréteg miatt a részletek nehezen azonosíthatók; a szőlőfürtök és az egymással szembeforduló állatalakok motívumait felpúposodó hátú levelek veszik körül. A karzat északi oldalán a figurális elem is megtalálható: a sarokoszlop fejezetén a 14. század második felében eléggé elterjedt faragványtípus, a szájából kinövő indával megformált emberi maszk jelenik meg. 

A szentély alkotói szobrászi felfogásban és tematikában látszólag igazodni kívántak a már korábban elkészült megoldásokhoz, a növényi díszítések között előforduló leveles, illetve virággal ábrázolt maszk talán ezért került – hasonlóan a hajóhoz – éppen az északnyugati sarokba. A kőfaragó stílusa azonban teljesen más. Az erőteljes formák helyett a síkból alig kiemelkedő, laposan faragott ornamenseket látunk, a természethü részletek már-már stilizálttá váltak. A mellékhajók keleti zárófalán szereplő ún. parieri torzfejek a hajó boltozatával együtt készültek. A csarnoktér beboltozása és a szentély kialakítása közti összefüggés jelenleg még ugyancsak tisztázatlan. A kőszegi Szent Jakab-templom nem egy folyamatos építkezés eredménye. Először a körítőfalakat húzták fel, s csak egy újabb időpontban készült el a boltozat. (389-390. kép) A szentély kialakítására pedig valószínűleg még később, a munkálatok utolsó fázisában került sor. Érdemes megjegyezni, hogy míg a hajóban hornyolt tagolású bordákat látunk, a szentélyben sarkantyúval bővített körtetag szerepel. A karzat mögött, a nyugati végfal belső oldalán egy, a boltozattal egykorú hatalmas körtetag azonban arra utal, hogy itt, ezen a ponton az egyes részletek időbeli elhatárolásánál igen körültekintően kell eljárni.

Az északi mellékhajó fejezetei feltehetően a bécsi Stephanskirche 1370 körüli, délnémet hatásokkal is keveredő stílusával állnak összefüggésben, ami széles körben elterjedt a Felvidéken (pl. Pozsony [Bratislava], Lőcse [Levoca], Garamszentbenedek [Hronsky Benadik]; ma valamennyi Szlovákiában), a Nyugat-Dunántúlon (pl. Sopron) és Erdélyben (pl. Kolozsvár [Cluj], Szászsebes [Sebes]; ma valamennyi Románia). Ennélfogva az a lehetőség sem kizárt, hogy az építkezés még a Garaiak birtoklásának kezdete, 1392 előtt megindult. Kérdéses viszont, hogy – bár pusztulásának mértékét nem ismerjük – az eredeti terv számolt-e az itt lévő ferences kolostorral, vagy csupán az alapfalak felhasználásában alkalmazkodott hozzá. Ez a templom déli oldalán állhatott, tudjuk ugyanis, hogy északon lakóházak voltak, többek közt a 17. század második felében már „ősi”-nek nevezett plébánia. Zsigmond király egy oklevele tanúskodik arról, hogy 1409-ben tűzvész pusztított Kőszegen, amely 1440-ben megismétlődött. A szentély előtti első boltszakasz zárókövén látható Garai címerből mindenesetre arra lehet következtetni, hogy a boltozás még 1441 előtt megtörtént, mert ezt követően a város újabb tulajdonosok kezére került. Talán ezzel egy időben, de még inkább valamivel utána keletkezett a szentély, amelynek álló előzményét ez ideig még használhatták. Az olyan részletmegoldások, mint például az apszis rézsűsen falazott ablakai, vagy a délnyugati pillérfő pálcatagos tagolása valójában egy elég késői, a század második felére történő datálást is megengednének.

Északon – mint már említettük – városi lakóházak voltak. A temető a templomtól délre és keletre feküdt, így a feltételezett kapu talán éppen a Szent Katalin-kápolnára nyílt. A tízszögű keresztelőmedence töredékes káváján két mérműves motívum között egy Agnus Dei látható. A bárány ma már hiányzó lábával tarthatta a zászlót, amelyre visszatekint. Ez a képtípus a magyarországi romanikában olyannyira elterjedt timpanondomborművekről ismert. A diadalmas Krisztus szimbólumaként elsősorban az apokaliptikus témakörrel állt kapcsolatban, eucharisztikus jelentésében pedig inkább oltárokon, monstranciákon tűnt fel. Keresztelőmedencén való szerepeltetésére ezért tulajdonképpen igen ritka.

1551-től viharos idők következtek. A reformáció során elfoglalták a templomot, 1653-ban lerombolták középkori oltárát. Széchenyi György győri püspök 1671-es látogatásával rábírja a városi tanácsot a templom visszaadására, egyben engedélyezik, hogy a német gyülekezet használhassa a magyar Szent Imre-templomot. 1675-től a jezsuitáké, majdan 1777-1815-ig a piaristáké, aztán 1815-1948-ig a bencések látják el a hitszolgálatot. A torony a 15. században épült, a szentély fölé. 1697-ben került a Sanctus-tornyocska. A belső támpillérek közötti lévő kápolnák 1758-ban készültek el.

A barokk külsőt az 1807-es felújításkor kapta. Esterházy Pál (nádor) 1693-ban készítette a főoltárt, amelynek főalakja 1735-ig Szent Jakab volt, majd ezt Madonna-szoborra cserélték. 1719-ben készültek a mai napig meglévő faragott padsorok. Az 1937-es restaurálás során feltárták a templom mai napig legjelentősebb gótikus secco technikával készült freskóit: a Palástos Madonna és a Szent Kristóf és a Háromkirályok ábrázolásokat. Dex Deéd Ferenc mester a restaurálás során a kor egyházmegyei, rendi, városi személyiségeit is megörökítette: Grősz József szombathelyi megyés püspököt, Kelemen Krizosztom Pannonhalmi főapátot, vagy Vitéz Nagy Miklós (1933-1941) kőszegi polgármestert, aki 1941-től Újvidék polgármestere, majd 1946-ban kivégezték. A sírkövek tanúsága szerint számos család temetkezőhelye is itt volt. 1538-ban Jurisics Miklós gyermekeit helyezték nyugalomba: Ádám és Anna kapott vörös márvány faragott sírkövet. Itt nyugszik Mezőszegedi Szegedi László, Wesselényi Ferenc nádor felesége Széchy Mária (a „Murányi Vénusz”) és a Szent Imre-templomot 1704-ben felszentelő Franz Anton Puchaim.

A főbejárat előtt az 1746-os városképen látható előtető volt, amelyet elbontottak. A bejáratot aztán kovácsolt vaskerítés védte, melyet az 1960-as években eltávolítottak. Az épület felújításra szorul a vele egybeépített egykori bencés székházzal együtt. 2011-ben a templom körüli Kincs apát köz és Rajnis utca a belváros többi részével együtt megújításra került. 2011-ben kezdődött a tetőszerkezet felújítása.

Forrás:
Mentényi Klára-Ivicsics Péter: Kőszeg, Szent Jakab-templom In.: Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat – Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002) Tanulmányok – a töredékek katalógusai
Dr. Bariska István-Németh Adél: Kőszeg – Panoráma magyar városok