Kőröshegy | Szent Kereszt-templom

A falu nevét a valamikori Körös folyó/érről kapta, amely Kőröshegy felől folyt Szántód mellett a Balatonba, és a Szántódi-félsziget lecsapolásával szűnt meg. A település 1082-ben a veszprémi székesegyház összeírásában szerepel. Birtokviszonyai mindazonáltal rendkívül összetettek voltak: a pannonhalmi apátságnak örökjogon bírt részei mellett – többek között 1083-ban a „capella S. Martin in Caurisi” is az ő tulajdonukat képezte (amely egyike az itt szereplő hat kápolnának) – 1229-ben a fehérvári káptalan, 1291-ben a király pohárnokai, 1386-ban a királyné, 1396 után pedig a Marcali (később a Báthori) család is birtokolták. A településen harangozó jobbágyok is éltek. A 14. század első felétől mároppidumi ranggal rendelkezett, heti piacáról 1382-ben, vámjáról 1396-ban értesülünk. 1455-ben mind városi, mind pedig vámkereskedői jogát elvesztette. 1102-3-ban II. Paschalis pápa megerősítette a pannonhalmiak joghatóságát a kőröshegyi Szt. Márton-egyház fölött a veszprémi püspökséggel szemben. Hasonló döntést hozott III. Ince pápa is 1212-ben, ám az apátság és a püspökség közti per tovább folytatódott. A pápa ekkor a kőröshegyi egyházat anyagilag a pannonhalmi apátság, egyházi szempontból pedig a veszprémi püspökség alá rendelte. 1175-ben és 1187-ben is hallunk Szt. Márton tiszteletére szentelt egyházáról. 1226-ban Uros apát a kőröshegyi egyház jövedelmét a Szt. Márton-monostor világítására, illetve a templom díszítésére használta fel.

1227-ben IX. Gergely pápa támogatta a pannonhalmiak ti- zed-visszaszerzési törekvéseit, többek között Kőröshegyen is. Még 1215 előtt Bertalan veszprémi püspök Szárszó faluban épített kápolnát, ám egy 1233-as oklevél szerint ezzel nem kívánta sérteni a kőröshegyi anyaegyház, illetve áttételesen a pannonhalmi apátság jogát (capella de villa Szárszó et iniuriam matricis ecclesie ipsorum in Kőröshegy). A forrásból egyértelműen kitűnik, hogy Kőröshegy a szárszói kápolna anyaegyháza volt. 1233. szeptember 11- én megemlítik a kőröshegyi papot. 1237-ben Jakab somogyi főesperes a plébános, de külön clericusa is van: Unicus, aki végrendeletében az apátságra hagyta házát és földjét. 1246-ban III. Ince pápa a Bertalan veszprémi püspök és Salamon pannonhalmi apát közti per elbírálására kiküldte a zirci apátot. A püspök szerint Salamon a püspök joghatósága alá tartozó kápolnák közül többet felgyújtott és tönkretett, papjait világi bíróság elé idézték, erőszakkal elfogatták, lóhoz kötve meghurcolták őket, és a kőröshegyi, valamint a tardi templomokat kezelésükben tartották. Az egyházmegyében több egyházat engedélye nélkül építettek. A kőröshegyi egyház fölötti joghatóság ügyében 1423- ig folytatódott a per.

1251-ben a kőröshegyi kápolna (itt capella!) még mindig Pannonhalma fennhatósága alá tartozott. 1360-ban István kőröshegyi pap tesz tanúbizonyságot. 1376-ban Kőröshegy Pannonhalma egyik jószágkormányzósága volt, ekkor szerepel János kőröshegyi prépost is a forrásokban. 1493. május 14-én Sebestyén de Újlak acolitus a Szt. Márton-templomban mint rector altaris tevékenykedett. 1495. január 13-án a veszprémi püspöki zsinaton meg nem jelent plébánosok között Sebestyén neve is előfordul, ugyanakkor a szárszói plébánost (szintén Sebestyén) is megemlítik. 1518-ban már rendkívül összetett egyházstruktúrával találkozunk a településen: még mindig Sebestyén a plébános, mellette azonban öt oltárigazgatót találunk – Mihály, Gergely, Albert, Lőrinc, Bertalan -, akik együttesen engedelmességet fogadnak Tolnai Máténak. 1555-ben Magyar Bálint foglalta el a települést, ekkor Kőröshegyen egy törökké lett papot is elfogott. 1522-ben tatarozták a bencések székházát. Fuxhoffer Monasteriologiájában a bencések Szt. Kereszt-apátságát Kőröshegyre helyezi. Hogy a székházhoz ténylegesen tartozhatott valami kápolna vagy templom, arra egy 1812-i térkép is utal, amikor megemlékezik egy kereszt alakú gótikus templomról, melyet minden oldalról sánc övezett, s ezenkívül a régi temetőben alapfalmaradványokat is említ. A plébánia feltehetően Pannonhalmának fizette a tizedet, ezért nem szerepel a tizedjegyzékben.

A S. Salvatoris provincia alá tartozó obszerváns ferences kolostort feltehetően a Báthori család (talán Báthori István) alapította 1495 előtt. 1506-ban az ozorai őrség része volt Hedrehellyel és Csákánnyal együtt. 1532-ben Pekry Lajos támadta meg a várost, ekkor a kolostor is tüzet fogott, de nem égett le. Pekry Lajos szlavón lovaskapitány a Báthoriak kőröshegyi birtokait akarta megszerezni. 1533-ban Héderhelyi András gvárdián alá 12 szerzetes tartozott (többek között 5 segítőtestvér – az egyikük saruvarrásra -, 1 miséspap, 1 gyóntató, 3 igehirdető), nevükből ítélve mind Somogy megyei illetőségűek. 1529-ben Tövisi Imre, 1531-ben Salánki Tamás, 1533-ban Héderhelyi András, 1535-ben Dalmadi Pál volt a gvárdián. A kolostor 1537-ig állt fenn, 1542-ben már nem éltek itt szerzetesek. A török alatt a törökkopányi szandzsák egyik nahieszékhelye Kőrösváros néven, így ekkor sem néptelenedett el. 1760- ban templomának titulusa Jézus vére – korábbi templomának romjait 1780-ban építették újjá. Ezek a romok a ferencesek kolostortemplomával azonosíthatók (a ma is látható műemlék templom), de ősi plébániájára még emlékeztek. Padányi Bíró Márton vizitációja alkalmával, 1744-ben a ferences kolostor északi oldalán a kolostor alapfala, valamint egy boltozott pince még látszott. A falu déli végében még két másik templom romja állt, körülöttük temetővel. Egy 1748-as egyház-látogatási jegyzőkönyv szerint szintén két egyház romjait (rudera duarum ecclesiarum; a bencés jószágkormányzóság kápolnája is?) találtak oldalkápolnákkal vagy kápolnakoszorúval az említett helyen.

A ferences templom ma is áll. A téglából épült ferences templomot 1969-ben állították helyre. A Genthon által is leírt egyhajós, a hajónál kissé keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó, támpilléres szentélyű templomhoz a szentély északi oldalán épült torony, melynek földszintjét sekrestyeként használták. A hajó, valamint a szentély 3-3 boltszakaszos, illetve ennek megfelelően támpilléres felosztású, amelyek között nagyméretű, csúcsíves, mérműves ablakokat láthatunk. Hajóját bordás keresztboltozattal fedték, a mai állapot az 1906-7. évi restaurálás eredménye. A középkori templomot magasabban boltozhatták, ennek nyomai a padlástérben láthatók. A templomtól északra 1967-ben Papp László tárta fel az elpusztult, 22×25 méteres kolostor alapfalait, illetve kibontotta a templom befalazott északi kapuját. A szerzetesi cellák mellett (amelyekből ötöt tárt fel) a kerengő téglapadozata is előkerült. A templom ké- sőgót faragott részletei (nyugati és északi kapu, ablakainak kőrácsai, boltozásindítások, körte tagozatú mészkőbordák) 16. század eleji építkezést valószínűsítenek. A nyugati csúcsíves kaput két hengeres pálcatagozattal közrefogott bordatagozat díszíti, a tagozatok a kapu csúcsán metszik egymást. A kapu felett kerek ablakot találunk, amely öt körbefutó halhólyagból áll. A déli kapu 1906-7-ben készült, Sztehlo Ottó helyreállítása.

Forrás:
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)