Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Körmend | Árpádházi Szent Erzsébet-templom

Árpádházi Szent Erzsébet-templom

Körmend

Elérhetőség

VAS MEGYE
9900 Körmend, Faludi Ferenc u.
Telefonszám: (06 94) 410 172

 

Galéria

Írott források alapján a város és a templom történetét a XIII. századtól tudjuk nyomon követni. Körmend első ismert okleveles említése egy 1239-ből ránk maradt ítéletlevélben van, amelyből kiderül, hogy királyi birtok volt, lakói pedig királyi hospesek, vagyis a királyi birtokra külföldről, vagy az ország más részeiből vendégként letelepített népek voltak. A hospesek a király különös védelme alatt álltak, és kiváltságokkal rendelkeztek. A körmendiek IV. Béla királytól kapták privilégiumukat 1244-ben. Ennek egyik pontja biztosítja a szabad végrendelkezés jogát is. Ha bárki törvényes örökös nélkül hal meg, összes javait szabadon hagyhatja vagy a Körmenden épült egyházakra, vagy rokonaira. Ebből tudjuk, hogy ekkor már állt a templom a városok sorába emelt településen. Az okirat nem említi a templom védőszentjét, de föltételezhetjük, hogy a jelenlegi plébánia­templom őséről van szó. A városi kiváltságok, és a fontos kereskedelmi utak találkozása gyors fejlődést eredményezett. Gazdagodott a város, gazdagodtak a polgárai, akik főleg kereskedelemmel, kézművességgel és földműveléssel foglalkoztak.

Körmend jelentős vallási központja lett a környéknek, hiszen a XV. század elején már három temploma és kolostora is volt. Ezt egy végrendeletből tudjuk, amelyben 1429 körül Körmendi István keres­kedő javait a Szent Erzsébet-templomra, a Szent Márton-templomra, és az ágostonos szerzetesek Mária-kolostortemplomára hagyta. (A két utóbbi templomról szinte semmit sem tudunk. Nyomtalanul eltűntek. Minden bizonnyal 1532-ben a Bécs ellen vonuló törökök pusztították el. A kolostor, amely 1274-ben már létezett, a városi tanács B épülete, a régi járásbíróság helyén állt, a Szent Márton-templom pedig a Kölcsey úti általános iskola helyén.) Ránk maradt egy másik végrendelet is, amely szintén javakat hagy a templomra 1489. április 16-án. Ellenbach János rendelkezik úgy, hogy körmendi malmainak jövedelméből tizedet adjanak a Szent Erzsébet-templom­nak. Ennek fejében a Szűz Mária-oltárnál naponta énekes misét kötelesek bemutatni. A város ekkor a monyorókeréki Ellenbach család tulajdona volt, és ők voltak a templom kegyurai is.

Talán nem tévedünk, ha Szécsi Borbálában és fiában, Ellenbach Jánosban tiszteljük templomunk építtetőjét, akik a kicsi, rossz állapotban lévő Árpád-kori templomot egy nagyobb és díszesebb gótikus stílusúval cserélik fel. Ez a föltevés még valószínűbb, ha tudjuk Ellenbach Jánosról, hogy családi székhelyükön, Monyorókeréken várat, pálos kolostort, plébániatemplomot építtetett, és a környék több templomát szintén ő emeltette. Ezek alaprajzukban, stílusjegyeikben is hasonlóságot mutatnak Körmend késő gótikus templomával. A mai templom is félreérthetetlenül magán viseli e jegyeket a támpilléres sokszögű szentéllyel, a pillérek közt kibontott csúcsíves ablakhelyekkel. Ezek jellegzetesen késő gótikus formák, amelyek a XV. század végére és a XVI. század elejére jellemzők. A gótikus templom 1490 körül épülhetett. Kripta is volt alatta, mert 1544-ben Erdődy Péter, aki ekkor Körmend ura-végrendeletében meghagyta, hogy a Szent Erzsébetről elnevezett plébániatemplomban temessék el.

A XVI. század második felétől nehéz, bonyolult történelmi idő következett. Pusztult, szenvedett a város is, temploma is. A többször megismétlődő, hol Bécs, hol Kőszeg, hol Szentgotthárd ellen vonuló török hadjáratok pusztították a környéket. A reformáció elterjedésével, 1590-ben ez a templom is a hitújítók kezére került. A protestánsok 1643-ig használhatták, amikor Batthyány Ádám visszatért ősei hitére. A templom ettől az évtől kezdve újra a katolikusoké lett. 150 éves török uralom elmúltával sem nyugodhatott meg Kör­mend, hiszen a környéken folytatódtak a csatározások a kurucok és a labancok között. Ha nem dúlt éppen háború, akkor a tűz pusztított, vagy a szeszélyes Rába áradása. Nem csoda, hogy a Kazó-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1698. december 6-án a templom szomorú képet mutatott. Tornya lerombolva, a sekrestye romos, de a templom használható. Tetejét cserép fedi, a mennyezete gerendás-táblás szerkezetű. A jegyzőkönyv megjegyzi, hogy egészében renoválásra szorul. A templomot 1730­31-ben újították fel. Tornyot építettek, a kicsi fakórust nagyobbal cserélték fel és sekrestyét is készítettek. Belül a kor ízlése szerint barokk stílusban alakították át. Ma is így látható, noha a későbbi korokban még kisebb mértékben változott a templom belseje. Ezt a nagyszabású felújítást több mint 200 év múlva, 1938-ban követte egy jelentős külső-belső tatarozás. Azóta 1968-ban kívül, 1980-ban pedig belül újították fel a templomot.

A mai plébániatemplom még magán viseli a gótikus stílus jegyeit. Szentélye támpilléres és sokszögű. A pillérek közt csúcsíves ablakhelyek láthatók. A déli, keleti és északi oldalon támpillérekkel tagolt. A szentély mellett északon áll a sekrestye, déli oldalán pedig gyóntatófolyosó épült. Ez utóbbi falába beépítve régi sírkövet láthatunk, amely a templom körül az Árpád-kortól a XIX. századig használt temetőből való. A nyugatra néző homlokzat alkotóeleme a torony. A templom belső terét két részre osztja a diadalív: a keskenyebb szentélyre és a tágabb hajóra. A kétszárnyú, nagy tölgyfa ajtón belépve az orgonakarzat alá jutunk, ahonnan figyelmünk egyenesen a barokk főoltárra irányul. Az oszlopos, szobrokkal díszített, gazdagon aranyozott oltár a XVIII. század elején készült.

Körmend, Szent Erzsébet-templomAz oltárkép a templom védőszentjét, Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja udvarhölgye kíséretében, amint alamizsnát oszt a szegényeknek. A segélyre várók nyomorékok, öregek, árvák, özvegyek. A jótékonykodást vidáman szemlélik az égből az angyalok. Az oltárkép mellett a két nőalak, Avilai Nagy Szent Teréz és Sziénai Szent Katalin szobra áll. A széles, aranyozott keretbe foglalt képet a gróf Kinski család címere kapcsolja össze a fölötte lévő kisebb képpel, a Szentháromság jelképével. Fönt Keresz­telő Szent János látható kereszttel a kezében, a szalagon a felirat: Ecce Agnus Dei (Íme, az Isten báránya). Jobb kezével a tabernákulumra mutat. Különösen szép a tabernákulum faragott ajtaja, amely az utolsó vacsorán ábrázolja Jézust. Az apostolok áhítattal figyelik a kenyértörést végző Mestert, csak Júdás fordul el, és indul, hogy elárulja őt. Jobb kezében szorongatja pénzes zsákjában az árulás díját. Megcsodálva az oltárépítményt, a szobrokat, a képeket, az angya­lok sem kerülik el a figyelmünket: összesen 22 angyal mosolyog ránk. 13 szobor alakban, 9 pedig festve. Az oltár készítői ismeretlenek.

A szentély mennyezetének képeit Strauss Pál készítette 1938-ban. Ez az év a magyar nép és a magyar egyház jelentős éve volt. Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztek, s ebben az évben került megrendezésre Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Az eseményeket egy-egy kép örökíti meg. Szent István király, fia halála után, kétségek közt élte öreg napjait. Súlyos teherként nehezedett rá, hogy kire hagyja országát, aki az éppen megszületett államot bölcsen kormányozná. Halála előtt Szűz Mária anyai pártfogása alá helyezi népét és országát. Ezt a pillanatot örökítette meg a művész. A király térdre borulva kínálja föl a fejéről levett koronát, amelyet angyalok visznek a gyermekét ölében tartó Isten Anyja elé. A képen olvasható évszám az esemény dátuma: 1038.

A középső kép témája az Oltáriszentség tiszteletére rendezett Eucharisztikus Kongresszus céljának képi megfogalmazása: Jézust a kenyér és a bor színe alatt az Oltáriszentségben minden nép imádja. Köztük láthatók távoli kontinensek képviselői, gyermekek, öregek, szegények, gazdagok. A pap arcvonásait a művész az akkori plébánosról, Gyöngyös Ferencről mintázta. Jól látható a kongresszus jelvénye és az évszám: 1938. A harmadik mennyezetkép méretben csak fele a másik kettőnek. A kereszténység győzelmének az allegóriája a pogányok fölött. Három évszám látható, amely a tatárjárásra (1242), a mohácsi vészre (1526) és a szatmári békekötésre emlékeztet (1711). A pogány jelvények lehanyatlanak, a kereszt fölemelkedik.

 

Forrás:
Szombathelyi Egyházmegye hivatalos weboldala

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021