Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Kölcse | Református templom

Református templom

Kölcse

Elérhetőség

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYE
4965 Kölcse, Kölcsey u. 93.
Telefon: 06/44-377-253

 

Galéria

A szatmári Erdőháton, a Túr folyó és egy mellékága által körbefogott település a középkorban vámszedőhely és a szűkebb környék központja volt. Egyházáról az 1332-es pápai tizedjegyzékből értesülünk először. Az erdélyi püspökség ugocsai főesperességéhez tartozott, s plébánosát ekkor Tamásnak hívták. Mindez azt jelenti, hogy a településen a XIV. század első felében már kellett állnia templomépületnek is. Az átlagos falusi méretekkel rendelkező, keletelt templom jórészt ma is középkori formájában látható. Falait törtkővel vegyes téglából építették, legalábbis a hajó északi falának külsején látható nagyobb, vakolathiányos felület alapján. Szerkezeti elemei minden bizonnyal szintén kőből készültek, ami azonban az ezeket is vastagon fedő jelenlegi meszelés miatt alig látszik. A templom hajójához a nyolcszög öt oldalával záródó, ugyanolyan széles szentély csatlakozik. Előbbit csak északi falának közepén, nagyjából a déli bejárattal szemben, valamint tőle keletre, a hajó és a szentély határát kijelölve (erről ld. alább) támasztja pillér.

A szentélynek minden sarkán és déli falának közepén is áll támpillér. A pillérek kialakítása teljesen azonos: magasságuk megegyező, kétosztatúk, és feltételezhető középkori részleteikre – fedlap, vízvető párkány – ma már nem utal semmi. A szentély északi oldalához csatlakozó sekrestye egykori létére több jel is mutat. Ellentétben a többi saroktámmal, az északkeleti sarkon álló támpillér nem átlós helyzetű, hanem az északi falra merőleges, azaz valószínűleg a sekrestye keleti falából alakították ki annak elbontása után. A szentély északi falának közepén a délivel ellentétben nem áll támpillér, és e falszakasz kb. másfél méteres magasságban némileg elvékonyodik, feltehetően a sekrestye egykori (donga)boltozatának vállvonalát mutatva. A középkori templomhoz valószínűleg nem tartozott falazott torony, egykori létére ma mindenestre nem utal semmi. A déli előcsarnok újkori építmény.

A templomot jelenleg egységes, tagolatlan betonlábazat és újkori, fa koronázópárkány fogja körbe. A középkori lábazat a déli előcsarnokban azonban még megfigyelhető, a déli kapu két oldalán, a kapu szárkövei előtt ugyanis merőlegesen a föld felé forduló, rézsűs párkánynyal lezárt lábazat jelenik meg. A hajó nyugati homlokzatának közepét rézsűs kávájú, csúcsíves kapu bontja meg, benne fából készült tokkal és egyenes lezárású nyílással. A káva záradékformája és kialakítása visszanyúlhat a középkorra, a XIX. század végén ugyanis leírták, hogy a kapu egykor csúcsíves volt, de záradéka beomlott, és nyílását egyenes szemöldökkel építették vissza. A hajó déli kapuja szintén csúcsíves. Keretének profilja lábazatának nyílás felé forduló, rézsűs tetejéből válik ki. A profil két, rézsűbe metszett homorlat közt elhelyezkedő, átlós körtetagból áll. A templom déli falát négy csúcsíves ablak bontja még meg, kettő a hajón, a másik kettő pedig a szentélyen. Az ablakok kialakítása, méreteik és elhelyezkedésük teljesen egységes. Szélességük alapján egykor mérművesek és kétosztatúak lehettek, rézsűs bélletük középső sávjában még kivehető a körbefutó tokhorony. A templombelső jelenleg egységes terét a középkorban diadalív osztotta ketté.

Az északi fal külsején látható, már említett támpillérrel egyvonalban, belül ugyanis fennmaradt egy rövid szakaszon a diadalívpillér csonkja és vele együtt az általa kialakított merőleges falsarokban a szentély északnyugati boltindítása. A hajó belsejében ma nem látható középkori forma. A szentélyben a délnyugati saroktól eltekintve megmaradt a két boltszakaszos egykori boltozat indításainak alsó egy-két rétegköve. A sokszögű, tagolatlan tölcsérkonzolokról szögletes faloszlopok indulnak felfelé, s oldalaikról, közvetlenül a konzolok felett, visszametszéssel válnak ki a kétoldalt rézsűbe metszett homorlattal profilozott bordák. Az északi és a déli fal közepén elhelyezkedő indítások konzolain egy-egy csücsköstalpú pajzs jelenik meg. Az indítások bordáinak számából és irányából egyértelmű, hogy a szentélyt a keresztboltozatnál bonyolultabb rendszerű boltozat fedte. Bár nem igazolható, a legvalószínűbb az, hogy a két legegyszerűbb hálóboltozat-forma valamelyikéről volt szó. A szentély déli falába szemöldökgyámos lezárású, élszedett keretű, kettős ülőfülke mélyed. Az észak keleti falszakaszon is látható középkori részlet, a szentségfülke. Az álló téglalap alakú, keretelés nélküli fülkét felül fiatornyok által közrefogott, keresztrózsával díszített csúcsú, szamárhátíves timpanon zárja. A timpanon zárópárkányán kúszólevelek láthatók, felületét vakmérmű töltik ki.

A mérmű középen orrtagokkal gazdagított körből, s ahhoz két oldalról hozzásimuló halhólyagokból áll. A középkori épületen pillanatnyilag semmilyen megoldás nem utal arra, hogy a ma álló templom ne egységes építkezés során jött volna létre. Nem lehet azonban kizárni, hogy a jelenlegi szentélynek valamilyen előzménye már volt, vagy hogy a hajó falai – részben vagy egészben – egy korábbi épületből származnak. Ez azért is felmerülhet, mert a fennmaradt részletformák jó része biztosan későbbi időszakból származik, mint a településen már templomépületre utaló pápai tizedjegyzék. E formákat elvileg köthetjük egyetlen építkezéshez, még akkor is, ha egy részük meglehetősen egyszerű kialakítása keltezésüket illetően bő időhatárokat enged meg. Az ülőfülke és a déli kapu formái a XIV. századtól a gótika korának végéig gyakorlatilag bármikor elképzelhetők. Némileg szűkíti ezt a tág időszakot a szentségfülke timpanonjának vakmérműve. A kört közrefogó halhólyagok a XV. századból és a XVI. század elejéről ismertek. A datáláshoz leginkább felhasználhatónak az egykori szentélyboltozat tűnik, amely indításai alapján majdnem bizonyosan hálóboltozat volt. Függetlenül attól, hogy pontosan milyen volt a formája, hálóboltozattal itt a XV. század második negyede-közepe előtt aligha számolhatunk, de falusi templomainkat inkább már e század második felétől- végétől fedték ilyen boltozatokkal. Miután a település a középkorban a Kölcsei család birtokközpontja volt, a templom építésében leginkább e család tagjai vehették ki a részüket.

 

Forrás:
Papp Szilárd: Kölcse, református templom

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021