Szent Márton-templom
Kemenesszentmárton
A falu határa ősidők óta lakott hely, ezt bizonyítják azok a régészeti leletek, melyek a Felső-Marcal-melléke dűlőből, illetve a Cinca pataktól északra emelkedő dombhátról kerültek elő. Köztük találhatóak újkőkori, réz- és bronzkori, valamint a bronzkor végéről származó emlékek is. Az itt feltárt bronzkincs elemei – többek között kard-, sarló-, és baltatöredékek – ma a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatóak. A római idők emléke az a korabeli hadiút, amely a falu határában, Kemenessömjén-Vönöck irányába vezetett. A nyomai, kiemelkedő, kavicsos domborulatként még ma is fellelhetők a szántásokon. Első ismert, írásos említése (Zenthmarton) már templomára is utal. 1592-ben hódolt először a törököknek. 1643-ban engedélyt kértek a vármegyétől a hódolásra, vagy segítséget a támadók ellen, hogy lakóhelyükön maradhassanak. Mindezek ellenére 1685-ben elnéptelenedett településként tartották számon. Története során korábban többnyire kisnemesek birtokolták, 1744-ben a 143 férfi lakosából 77 volt nemes.
A falu közepén lévő kicsiny, talán mesterséges dombon állt a 13. századból való román kori templom. Jellegzetesen torony nélküli hajóból és szentélyből állt. Az ismert templomok legkisebbjeihez hasonló méretű hajón íves déli kapu és két rézsűs bélletű ablakocska volt. Az akkori szentély formája ismeretlen; talán félköríves lehetett. A 16. század végén, a 17. század elején – talán Nádasdy kegyuraságának támogatásával – vártemplommá alakították a falusi templomot, amely addig is szolgálhatott kisebb támadások idején védelmül a falucskának. A vizsgálatok szerint a román kori templom szentélyét ekkor lebontották és új, bástyaszerű szentélyt építettek a helyébe. A megmaradt hajót nyugat felé 3,5 méterrel bővítették és az egész építményt 2,5 méterrel megmagasították. Az erődítési célú építkezés során a két szintre osztott vártemplom felső szintjén körös-körül, minden irányba mutató lőréseket, ablakokat képeztek ki. A patkó alakú szentélybástyában 8 darab kulcslyuklőrést, a hajó felett pedig 10 darab kulcslyuk lőrést és 2 darab egyeneszárású résablakot készítettek. Ezen utóbbiak jelennek meg az új szentélyen (3 darab) és a hajóbővítmény nyugati oldalán (2 darab) karzatszinti bevilágítóként.
Feltehetően a karzatról vezetett fel egy falépcső a fafödémes felső szintre, ahol a tágas méretek az őrs csapatok huzamosabb tartózkodását is lehetővé tették. Az 5×9,5 méretű, vakolt, meszelt térből három falépcsőn lehetett lejutni a szentélybástya ajtóval zárható 4×4 méteres ovális terébe. Az itt eltöltött hosszabb állomásozásra utal a nyugati sarokban talált, a kupolaboltozatra támasztott 1,5 x 1,8 méteres térleválasztás alapozása, amihez a szentély és hajó közötti határolófalban falfülke csatlakozott. Feltételezések szerint ez volt a katonák konyhája vagy kemencéje. Az 1698-as vizitáció az 1681-től ismét katolikus kézen lévő templomot, mint várból alakított templomot írja le. A 18. században a vártemplomot ismét átalakítják: kétszakaszos cseh süvegboltozatot építettek a régi fafödém helyén és megszüntették a felső szinti nyílásokat, kivéve a déli oldalon körablakká alakított két résablakot. Később tornyot ragasztanak hozzá nyugat felől vastag falakkal és résablakokkal. A jól megépített váracska határterületen állt és egy 1549-es összeírás szerint csak Pápa török elfoglalása idején volt kénytelen meghódolni; azután már soha.
Az épület török kori használatára utal még az a padláson talált török selyemkendő, amelyet valószínűleg a török csapatok talán hirtelen elvonulásuk miatt felejtettek a templomban; netán zsákmányolták a védők egyik portyájukon ezt az arabs-muszlin kendő-terítőt. A 16. század végi erődítés része lehetett még a lapályos, elmocsarasodott területből szigetszerűen kiemelkedő templom dombot határoló védőfal, amelynek nyomait az 1965. évi kerítésépítéskor találták meg. Az 1700-as évekig temetőnek használt templomkörnyék földjében emberi koponyákat, csontmaradványokat és egy négyélű nyílhegyet találtak, amely török kori harcokat jelez a környéken. Csak részletesebb kutatás adhat választ néhány, hiányzó építéstörténeti kérdésre, teheti teljessé a környékben egyedül álló 16-17. századi építkezésről ismereteinket.
A reformáció idején a templom az evangélikusoké lett, és a környék vallási központjává vált. Itt élt a Kemenes-vidék evangélikus prédikátora is. A községi templomot a katolikusok 1732-ben királyi rendeletre visszakapták. Ezt követően került sor a homlokzati torony megépítésére, a templomhajó és a szentély barokk stílusú átalakításra. A főoltár 19. században festett, szignó nélküli képe a lovon ülő, köpenyét az amiens-i koldussal megosztó Szent Mártont ábrázolja. A plébánia 1860-ban készült pecsétjén a kezét áldóan emelő, pásztorbotot tartó Szent Márton püspök képe látható. Körirata K * SZENTMÁRTONI * KAT EGYHÁZ PECSÉTJE 1860. A templomot 1958-ban tatarozták és a falut fíliaként a vönöcki plébániához csatolták.
Forrás:
Ivicsics Péter: Kisebb végvárak, véghelyek Vas megyében In.: Petercsák Tivadar – Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században – Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Szombathelyi Egyházmegye hivatalos weboldala