Kemence

Templomrom és körítőfala

Elérhetőség

PEST MEGYE
2638 Kemence, Felszabadulás u. 270.

Galéria

A régészeti kutatások tanúsága szerint a terület már az őskorban lakott volt. A honfoglalást követően a területet a Hunt-Pázmány nemzetség kapta szolgálataiért. A település nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, mint esztergomi érsekség birtokát. A XII. század első felében II. Endre király a maga számára foglalta le a birtokot és azt zólyomi uradalmához csatolta, miről egy 1232. évi oklevél emlékezik meg. A XIII. század vége felé, 1283-ban, Ladomér érsek határt járatott Kemenczén és e határjáró levél a ma is e néven ismert Bugyihó-hegyet, a Maros és a Kemencze patakokat is említi. 1291-ben III. Endre király Korponán kelt rendeletében bizonyos Ferencznek visszaadatta a János nevű birtokostól jogtalanul elfoglalt Kemencze földjét és Turi Péter fiával, Bensével, a ki királyi ember volt, kijelöltette a birtok határait. 1293-ban Ferencz a maga birtokrészét a sági konvent előtt hat márkáért Pásztói István comes fiának, Jánosnak, eladta. Ugyanez évben Pásztói István fiai: László, János és Miklós, az esztergomi érsek jobbágyainak okozott károk miatt, tizennégy rendbeli ítéletben elmarasztaltatván, Ladomér esztergomi érsek nyerte el a birtokot, a melybe János mester, királyi udvari jegyző, iktatta be.

Későbbi oklevél, 1319-ben, szintén az esztergomi érsekség birtokai közé sorolja Kemencze földjét; ettől fogva az egyház máig is megtartotta a birtokot. A 13. században a központi hatalom meggyengülésével a marakodó „kiskirályok”, köztük Csák Máté is pusztítják a vidéket. A mohácsi vész után a terület, átmeneti békés időszakoktól eltekintve, hadszíntérré válik. Ekkorra Kemence csaknem teljesen elnéptelenedik. A török kiűzését követően a településre visszatér az élet, gyors népességnövekedés és gazdasági fellendülés kíséri. A község 1751 és 1793 között a Honti megyegyűlések színhelye volt, s ez a falu felvirágzásához vezetett. Az egyemeletes barokk megyeházát 1751-ben építtette fel Esterházy Imre prímás, mint földesúr és Koháry András, mint főispán. A fejlődő település a 18. században éli virágkorát.

A 15. századi, gótikus középkori templom és körítőfalának maradványai a plébánia feletti magaslaton helyezkednek el. Ma csak a körítőfal északi és keleti oldala áll, a déli oldalán 5 támpillérrel, egy 16. századi széles félköríves kapu, mellette egy befalazott, keskeny szemöldökgyámos gótikus ajtó, feljebb régi pincebejárat található. Régészeti kutatása és felmérése néhány éve történt (ásatási alaprajz, fotók a plébánián). Az egykori szentély helyén egy jól látható mélyedés van. A déli hajófal hossza 14 méter volt. A négyzetes alaprajzú toronyból nem maradt semmi. Mellette későbbi (ma szétszedett) épület kövei, halomban. A körítőfal íves kapuja észak felé néz. A plébánia udvarán itt talált oszloplábazat és a -törzs töredékei hevernek. 1948-ban Méri István vázlatos alaprajzot készített a plébánia kertjében látható középkori és újabb kori falmaradványokról, felmérte a kapukat és a faragott köveket is. A templomnak már 1948-ban is csak az alapjai voltak meg. A szentélyben téglapadozat volt. 1984-ben Miklós Zsuzsa feltárása főbb vonásaiban tisztázta a templom alaprajzát. A felmenő falak kváderkőből épülhettek. A 140 cm-es falvastagságú, a homlokzat elé kiugró tornyot két sarokpillér erősítette. A 70-80 cm falvastagságú sekrestye az északi oldalon, a hajó középvonalában helyezkedett el. A torony és a sekrestye egyidős a templommal. Az viszont bizonytalan, hogy a toronnyal egy időben épültek-e a támpillérek. A kemencei templom az eddig ismert építészeti tagozatok alapján a XII. században épülhetett.

Forrás:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai / Hont vármegye és Selmeczbánya (Magyarország vármegyéi és városai, 1906)
Dinnyés-Kővári-Kvassay-Miklós: Magyarország régészeti topográfiája, A szobi és a váci járás, 9. kötet