Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Kelemér | Református templom

Református templom

Kelemér

Elérhetőség

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
3728 Kelemér, Tompa Mihály út 61.

 

Galéria

Kelemér a történelmi Gömör vármegye egyik legkorábbi kis települése. A XII. század első feléből való helységei közé kell sorolni. A település neve feltehetően személynévből alakult ki, írták még Kelemyr, Kellemer és Kalemer formában is. A Sajó mellékét még a X. század közepén érkezett Hanva nemzettség szállta meg, a Keleméri völgyet terjeszkedésük során a XI. században vették birtokba. Oklevelekben 1232-ben és 1251-ben tűnik fel először neve, ekkor már a Gudkeled nemzettség birtokolta, akik a tatárjárás után várat építettek. Ez Mátyás király uralkodása alatt még menedéket adott a huszitáknak. Rommá válásának pontos idejét nem ismerjük, a török idők alatt pusztulhatott el. Időközben királyi területté vált és mint királyi adomány kerülhetett a nemzetség kezére. Római katolikus egyházát a pápai tizedszedők is feljegyezték 1332-ben. Mindezek azt mutatják, hogy igen korán alakult település.

1424-ben a Doby család birtokolta, de a Monokiak is jogot tartottak a birtokra. 1567-ben a török felégette a települést. A XVI. század végéig többször üres maradt a település, lakói elmenekültek. 1629-ben még katolikus plébániája volt, de az ellenreformáció során lakossága református lett, s a templom is birtokukba került. 1720-ban csak két jobbágya volt a falunak, azonban a század végére megnőtt a számuk, közben kétszer is kicserélődött lakossága. Később birtokosai a Putnokyak, Hámosok, Diószegiek, Vadnayak lettek. A XIX. században Diószegi Zsigmond, Diószegi Dezső és László, valamint Putnoky Mór voltak a földesurai, akik itt laktak és úri lakot is építettek. 1879-ben nagy árvíz pusztította a falut, ekkor egy vízimalma is volt.

A templom a környező épületekkel és a növényzettel igen jó hangulatú együttest alkot. A 14. században épült, de 1780-ban és 1905-ben erősen átépítették. A kisméretű, keletéit, gótikus templom egykori szentélyét feltehetőleg 1780-ban a hajóval azonos szélességűre bővítették. A hajó előtt magasodó, hegyes sisakú erőteljes tornyának homlokzatai tagolatlanok, a bejárat fölött keskeny, kőkeretes gótikus ablak nyílik, a torony déli falán középkori falfestés töredékes, málladozó maradványai láthatók. A hajó déli falán középkori ablak alsó része maradt fenn. A középkori templom hajója a hozzáépített cinterem mellett ért véget. A templom berendezése egyszerű, két fakarzata a bejárati oldalon és ezzel szemben áll, szószéke 1776-ban készült. Faragványos koronájának csúcsán pelikán. A templomban és körülötte a Borsod és Gömör vidékére jellemző faragott fejfák gyűjteménye látható. A szabadságharc után másfél évig itt működött lelkészként Tompa Mihály. Tevékenységét a templom melletti segédlelkészi lakásból kialakított emlékmúzeum őrzi.

 

Forrás:
Kelemér település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. február 25.)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 3. Sajó völgye – Ózd környéke (Miskolc, 1992)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021