Templomrom
Kaszaper
A kezdetben csak Peregnek nevezett település a jelenlegi nevét csak a XX. században nyerte el, feltehetően a német pereg szó (=hegy) és a Kasza családnév (a falu egykori birtokosai) összevonásából. Kezdetben Kasza-peregként említették, később Kaszaper formában rögzült. Az első hiteles említés Rogerius mester Siralmas énekében található, e szerint a falu már a tatárjárás korában is létezett, ahol a betörő ellenség ellen „hetven falu népe keresett menedéket”, de a tatárok lerombolták a települést. Közel kétszáz évet kellett várni a „feltámadásra”, az 1400-as években előbb a Kasza, majd a Hunyadi és végül a Kállay család birtokában volt a falu. A Hunyadiak uralmának idején írásos bizonyítékok szerint mezővárossá fejlődött. 1552-ben a török támadás a falut is elpusztította, és bár később újra benépesítették, az 1596-os török-tatár pusztítás alatt teljesen megsemmisült, és az egész környék lakatlan lett. Ekkoriban terjedt el a Kaszaperpuszta elnevezés, amely területet az idők során több környező településhez csatoltak. 1867-ben önálló községgé alakult.
Rácz Károly szerint a település már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel, ezt azonban más történetírók nem erősítették meg. 1486-ban plébánosnak akarták ide kinevezni Batonyai (vagy Bacsányi?) Andrást. A templom maradványait 1937-ben Bálint Alajos tárta fel. Leírásából három építési periódusra lehet gondolni, de ezek szétválasztása kissé bizonytalan.
I. periódus: Az első, nagyméretű, félköríves szentélyű, egyhajós templom belső hossza 18,8 méter, szélessége 6,8-7 méter, falainak szélessége 90 cm volt. A szentély 10°-kal tért el a keleti iránytól észak felé. Alapozásába döngölt földrétegre termésköveket fektettek, de a falakat téglákból húzták fel. Bálint Alajos szerint ez a templom a XI. században, Szent László király uralkodása előtt épült, s a tatárjáráskor pusztulhatott el. Az újabb építkezést feltételesen a falu XV. századi felvirágzásához kötötte.
II. periódus: A templom falait ekkor támpillérekkel erősítették meg. Alapozásukban a döngölésre először téglákat, majd erre köveket raktak. Különös, hogy a szentély északkeleti részéhez csatlakozó támpillért nem találtak. Alapozásának hasonlóságából ítélve e periódushoz köthető a hajó délkeleti sarkában előkerült szószékalapozás is, amely alatt I. Mátyás király pénzével keltezett sírt találtak.
III. periódus: Erre utal a szentély északi oldalánál kibontott félköríves és a hozzá kapcsolódó egyenes falú helyiség alapozása. Ebben mésszel és homokkal összefogott „cseréptörmelék” és döngölt földrétegek váltogatták egymást. A temetőből 425 sírt tártak fel. A sírmellékletek az egész középkoron át folyamatos lakottságot bizonyítanak. Az 1990-es években több helyszíni szemlére is sor került a templomhelyen.
Forrás:
Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)