Szentháromság-templom
Jászárokszállás
Elérhetőség
Galéria
A XV. században már létezett a község, és megkezdődött az itt lakó jászok megtérítése is. Hunyadi Mátyás kiváltságlevele 1458-ban már említést tett Árokszállás plébániájáról. A Jászság legrégibb plébániáinak egyike ez alatta a ferencesek temetkezési kriptájával. Hogy nevezetes hely volt a középkornak ezen szakaszában, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Lazarus diák térképe (1528) is feltüntette. Állítólag még a német hadak elöl visszavonuló Szapolyai János király is éjszakázott itt.
A város legfontosabb építészeti, történeti látnivalója a kívül-belül csodálatosan felújított barokk műemlék. A mai templom elődjét 1630-ban, a jelenlegi templomunkat 1761 és 1767 között építették a korábbi, szűknek bizonyult templom helyén. Húsz évvel később egy torony került a homlokzatra copf stílusú kapuzattal. Maga az épület barokk stílusú, egyhajós, öt boltszakaszos. A külső majdnem teljesen dísztelen, csak az oromzat kőszobor alakjai és ezen kívül a két oldalsó kapuzata díszesebb. Az északnyugati (bal oldali) bejárat felirata: Minden javak bőségek forrásának, a háromságos egy Istennek építették az Árokszállásiak.
A délkeleti (jobb oldali) kapuzat felirata: A Szentháromság tiszteletére az elöljáróság és a nép. A templom három haranggal rendelkezik, melyek közül a legújabb 2009-ben készült a II. világháború során eltulajdonított, és beolvasztott helyett. Az egyszerű külső mellett gazdag belsőt találunk. A főoltár, mely a Szentháromságot ábrázolja, valamint két mellékoltár Kräcker János Lukács (1717-1779) munkája. A templom falfreskóit Takács István templomfestő készítette, színes ólomkristály ablakokon szentek és bibliai képek jelennek meg. A templomban barokk stílusú szószék, és gyóntatószékek találhatóak. A karzaton helyezkedik el az orgona, mely a feloszlatott trinitárius rend kiscelli templomából került ide 1785-ben. Az oltárképek, szobrok, falfestmények restaurálása 1999-ben valósult meg, a külső homlokzaté pedig 2011-ben. A templomban rendszeresen tartanak szentmisét.
Forrás:
Jászárokszállás település hivatalos weboldala (2023. február 22.)