Jánoshida | Keresztelő Szent János születése-templom

A Zagyva és holt ágai, vizenyős rétéi által tagolt hangulatos jászsági táj egyik ősi múltú települése Jánoshida. A falu a Zagyva partján a tájegység és a megye központja, Jászberény és Szolnok között fekszik, a folyó egyik fontos hídja közelében. A környéken előkerült korai régészeti leletek és a falu neve alapján bizonyítottnak vehetjük, hogy már a középkort megelőzően jól ismert átkelőhely volt itt, amelyen keresztül fontos út vezetett. Az őskori leleteken kívül az új Zagyva-híd építésekor előkerült, megbolygatott sírok érdemelnek külön említést az avar, temető mellett Ez a temető és a falu szélén levő, Burány-telepi Árpád-kori sírok’ leletei azt bizonyítják, hogy a falu területe az avaroktól kezdődően a honfoglalás koráig, majd napjainkig folyamatosan lakott terület volt Hazai példák nyomán (pl. Árpás-Mórichida) és a kornyék egyes helynevei alapján felvetődik annak lehetősége, hogy az átkelőhely védelmére fejedelmeink, első királyaink besenyőket telepítettek erre a vidékre. A még sokáig pogányságban élő besenyők megtérítése késztethette talán a vidék birtokosát a XII. század utolsó negyedében a fontos és jelentős jövedelmet biztosító átkelőhelyen a térítésben akkor igen járatos premontrei szerzetesek letelepítésére. Ezen újabb prépostság alapítását, templomának felépítését már kezdetben jelentős mertekben befolyásolhatta, segíthette a Zagyva mentén akkor mar álló másik három premontrei prépostság (Garáb, Hatvan, Nagykökényes) megléte.

A Zagyva vidékén alapított premontrei prépostságok közül a Szent Hubert tiszteletére szentelt Garábról tudósítanak legkorábbról az írásos emlékek. A prépostságot Mikud fehérvári prépost alapította 1171.koniL A Kökényes-Radnót nemzetségből származó Mikud 1176-118/ Között győri püspök volt. Az ő személyében kereshetjük a Zagyva vidéki és – Győr-Sopron megyében – a csornai premontrei prépostságok alapításának szorgalmazóját, s közreműködésével épülhetett fel Garab után hamarosan a nemzetség másik, közeli temploma Kökényesen. A hatvani premontrei prépostságot Prémontré anyamonostorának halotti megemlékezési könyve szerint Simon bán alapította Szent Margit tiszteletére. Az alapító személyét, nemzetségét és az alapítás idejét nem ismerjük. A Csornát benépesítő hatvani prépostság alapítási ideje valószínűleg közel azonos a garábival. Erre a két hely közelségen kívül az is utal, hogy a hatvanit Váradhegyfok (Nagyvárad), az első magyarországi prépostság népesítette be szerzetesekkel. A hatvani prépostság védőszentjének, antióchiai Szent Margit neve – figyelembe véve az időpontra vonatkozó fenti megjegyzéseket – III. Béla uralkodásának kezdetere (1173-1196) utal, akinek felesége Anna volt, a leánygyermeküket Margit névre keresztelték. A garábi és a hatvani prépostság felépítését követően számolhatunk a harmadik Zagyva vidéki premontrei prépostság, a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt jánoshidai alapításával, amelynek idejét a rendi hagyomány 1186-ra teszi. A váci püspökséghez tartozó három említett prépostság felépülésében bizonyára jelentős szerep jutott Jób váci püspöknek (1170-1185), a későbbi esztergomi érseknek, a székesegyház és a palota egyik építtetőiének Az említett történeti adatok mellett erre utal az esztergomi és jánoshidai építkezések közti hasonlóság is.

Az 1971-1973-ban végzett kutatásig és műemléki helyreállításig a jánoshidai rk. templom a Jászságban is gyakori barokk templomok egyike volt. A nyugati homlokzata előtti toronnyal hangsúlyos egyhajós templom két oldala mellett szimmetrikus elrendezésű, a sokszög három oldalával záruló kápolna áll. Ez utóbbiról és egy korábbi kisebb kutatásnak alapján tudott dolog volt, hogy a templom középkori részleteket őriz, de azokat a barokk külső eltakarta. A műemléki helyreállítást megelőző kutatás a templom szinte összes megmaradt középkori részletét feltárta, értékelte és bemutathatóvá tette. A helyreállítás nyomán — az ócsai református, volt premontrei prépostsági templomot közvetlenül követve — az Alföld legértékesebb román kori emlékévé vált ajánoshidai templom. A jelenlegi templom középrésze őrizte meg a jelentős román kori maradványokat. Az első templom egyhajós volt. A hajó keleti végénél két oldalról egy-egy szimmetrikus elrendezésű, azonos formájú és méretű, sokszögzáródású szentélyű kápolna helyezkedik el. Hasonló formájú volt a lebontott, egykor a kápolnák vonalából kissé hangsúlyosan kiemelkedő főszentély is. E hazánkban különös alaprajz az Esztergomtól északra eső Kisbény (Bina) plébániatemplománál, a premontreieknek egy másik középkori prépostságánál lelhető fel. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei nyomán hasonló alaprajzú templom maradványait

mutatták ki a múlt század végén Esztergomban feltárt szentkirályi keresztesek területén végzett ásatás anyagában, valamint a győri székesegyháznál. E sajátos alaprajz elsősorban francia és spanyol területről ismert, nem egy esetben premontrei prépostságoknál. A kutatás során csaknem ép állapotban előkerült a déli kápolna félköríves záródású kapuja, amelyet gazdagon tagolt lábazatról induló és bimbós fejezettel záródó oszlopok díszítenek. Kiemelkedő értéknek tekinthetők a hazai anyagban az emberarcot ábrázoló fejezetek. Hasonló, ennél valamivel nagyobb volt a templom nyugati homlokzatának főkapuja, amelynek levéldíszes fejezetei a falkutatás során kerültek elő. Ezeknek a fejezeteknek és a déli kapu arányainak nyomán elkészült a nyugati kapu rekonstrukciója. (A nyugati kapu előtt valószínűleg – Kisbényhez hasonlóan – előcsarnok állt, amelynek feltételezett maradványai a barokk falak alatt rejtőznek.)

A déli kápolna részletei nyomán elméletben megrajzolhatjuk a hódoltság alatt nagymértékben elpusztult északi kápolnát, s a barokk bővítés idején lebontott főszentélyt. Az első templom gondosan faragott és pontosan illesztett szabályos formájú, bazalttufa kváderkövekből épült. A hajó déli falában magasan két félköríves záródású, kifelé és befelé rezsűs kávájú, keskeny nyílású hosszú ablak helyezkedik el. A hajó nyugati sarkait a falsíkból kissé előreugró, lábazattal tagolt falpillér tette hangsúlyossá. Ezek között helyezkedett el – ugyancsak a falsíkból kiemelkedve – a díszes, félköríves záródású főkapu. A kápolnák szentélyeit a déli kapu tagozatához hasonló lábazatról induló faloszlopok tagolták a sarkokon, amelyeket a belső térkiképzéshez hasonlóan oszlopfejezetek díszítettek. (A kisbényi és az ócsai templomok megmaradt részletmegoldásai alapján feltételezhetjük, hogy a jánoshidai templom szentélyeinek külső faimezőit is félköríves párkány zárta le.) A deli kápolna szentélyének belső kiképzése hasonló a külső oldalhoz. A lábazatról induló faloszlopokat bimbós oszlopfők díszítik, amelyek egy korbefutó osztópárkányt tartanak. Erről indul a szentély boltozata. A kápolna hajója és szentélye között egy, két oldalán hengertaggal díszített, félköríves záródású diadalív helyezkedik el. A falaiban egy-egy félköríves záródású kifelé és befelé rézsűs kávájú, középen félhengertaggal díszített kisebb ablak található. Ebben a kápolnában feltárták a mellékoltár maradványait, s megtalálták annak eredeti, később küszöbkőnek használt lapját is. A kápolna diadalíve, csakúgy mint a kápolnák főhajóba nyíló hevederívei levéldíszes, az északi kápolnánál feltételezhetően részben alakos konzolokról indultak, amelyeket a barokk építkezés során nagyobbrészt lefaragtak.

Az első templom lebontott főszentélyének diadalívét valószínűleg erős, félköríves faloszlopok tartották, amelyeket egyik oldalon a mellékszentélyek és a kapuk fejezetei alapján levélmintás, a másik oldalon más példák nyomán (Kisbény, Türje stb.) bajelhárító jelentésű alakos ábrázolású fejezetek díszítettek. (Több nagyméretű faloszlop darabja került elő a kutatás idején.) A főszentély belső és külső kiképzése hasonló volt a déli mellékszentélyhez. A főszentély lebontott diadalívének északi oldala közelében, a főhajó északkeleti szögletének falában került elő a román kori templom legértékesebb részlete, egy falfülkébe foglalt dombormű része, amelynek másik részét a barokk főszentély építése idején pusztították el. A nagy értéket képviselő dombormű kissé részletesebb leírást érdemel. A dombormű helyét, formába foglalását és az ábrázolás tárgyát tekintve hazánkban egyedüli megoldásnak tekinthető, de külföldön is igen nehezen találunk hasonló megoldásra. A dombormű egyidős az első templommal. Két különböző síkon elhelyezett mezőre oszlik, világosan utalva ezzel az égi szférára és a földi világ helyzetére. A felső, mélyebb szinten kialakított mezőben a dombormű egyharmad részét képező kőlapon Gábriel arkangyal jobbra (középre) forduló és lépő alakját látjuk, bal kezében liliomos botot, a jobban könyvet tart. Gábriel arkangyal vitte hírül Zakariás főpapnak fia, Keresztelő Szent János és Máriának Jézus fogantatását. Az ő alakja, a templom védőszentje és a korszak ábrázolásai nyomán feltételezhetjük, hogy a felső mező közepén Szűz Mária, másik oldalán pedig Keresztelő Szent János alakja díszíthette a hiányzó két kőlapot Az alsó képmező megmaradt, a fentinél valamivel nagyobb kőlapja egy tagozott párkányon áll, a bal oldalán egy kváderkövekből épített, pártázatos torony látható. A pártázat alatti, félköríves záródású nyíláson egy alak hajlik ki és feltehetően középre tekintett, ahol egy, a toronynál is magasabb, „hatalmas” hosszú pikkelyes formájú lemezekkel borított fegyverkabátot viselő férfi áll. Az ugyancsak jobbra tekintő hatalmas férfi derekán — bal oldalon — kard függ. Bár az alakok fejei és az ábrázolás további része hiányzik, az előkerült rész a Szent László legenda kezdő részletére emlékeztet bennünket. E lehetőséget támogatja az is, hogy Szent László kultuszának fő helye Várad volt, amelynek megerősödésében, ápolásában jelentős szerepe lehetett a váradhegyfoki első premontrei prépostság szerzeteseinek Három középkori premontrei katalógus szerint Váradhegyfok népesítette be szerzetesekkel Jánoshidát és Ócsát is, ahol a feltehetően legkorábbi Szent László-ábrázolás található falképen. 1192-ben avatták szentté László királyt Az időpont csaknem megegyezik a jánoshidai prépostság alapításának idejével, így ez a dombormű a legkorábbi ismert, a Szent László-legenda egy kisebb részletét ábrázoló alkotásnak tekinthető A dombormű a premontreiek szentté avatást szorgalmazó tevékenységének egyik emléke.

A templom építésében, a műrészletek (kapuk, fejezetek, dombormű) kidolgozásában egy francia tanultságú építőműhely munkáját látjuk kirajzolódni. Talán e műhelyt jelzi a hajó déli falának alsó sorában két kváderkőbe gondosan metszett — a beillesztés előtt – kereszt jele, amelyet szabályos kör fog össze. A prepostsag középkori történetére vonatkozó oklevél ez ideig nem került elő. A templom aránylag kis mérete és más ismert premontrei prépostságok tevékenysége nyomán (Adony, Lelesz stb.) nagy bizonyossággal feltételezhetjük, hogy a kezdeti időszak térítő tevékenysége után a település és a kornyék lelkigondozását végezték a szerzetesek. A jól megmaradt, nagyarányú részletek arra utalnak, hogy a tatárjárás sem sokat pusztíthatott a vizenyős területekkel jól védett helyen álló templomon. A déli mellékszentély délkeleti falában másodlagosan kialakított kis méretű csúcsíves ablak a XIII-XIV. század fordulója táján végzett kisebb átalakítás emléke.

A kisszámú gótikus kőfaragvany, a részben az oklevelek teljes hiánya arra utal a templom már említett mérete mellett, hogy csak néhány szerzetes élt a prépostságban, akik hiteleshelyi tevékenységet sem folytattak. A XV-XVI. század fordulójára több más prépostsághoz, apátsághoz hasonlóan talán Jánoshidát is elhagyták a premontrei szerzetesek. A mohácsi csatát követő zűrzavaros időszakban, 1535-ben János király a prépostság birtokait (Jánoshida, Alattyán, Tiszajenő, Tóalmás falvak és Abony, Mizse, Szászberek, Tótkér puszta felerészben Pasztoy Miklósnak adományozta. Ezeknek nagyobb részét megtaláljuk az 1550 évi fórok adójegyzékben (hatvan! szandzsák). Janoshida neve ebben az adójegyekben nem szerepel, mert akkor még az egy varhoz tartozott 19 Dortáiával (1562-63-ban azonban már Achmed csausznak fizettek 7751 akcsét a jánoshidaiak.) Az 1550. évi adójegyzék tételeiből azonban a falu akkori helyzetére is következtethetünk. A kornyéken búza- és árpaföldek, nagy rétek terültek el, ahol jelentős juhtenyésztés, méhészkedés folyt. A török hódoltság megszűnte után az egykon prépostsági birtokokat Orczv Prónay Récsey családok és a jászberényiek, valamint a félegyházi kunok foglalták el. I. Lipót azonban 1688-ban az aszódi és a janoshidai birtokokat egyesítette és Meyners Kázmér strachovi premontrei kanonoknak, lőcsei plébánosnak adományozta. Halála után Pfendler Miksa a Brunn melletti zabdrovici premontrei prepostsag apátja lett (1693) Jánoshida birtokosa. Őt tartják a templom hódoltság utam újjáépítőjének.

Ez az építkezés azonban a későbbi adatok figyelembevételével csak a legszükségesebb javításokra és a belső kialakításra vonatkozhatott. A templomnak akkor öt oltára volt. Ez időben telepítettek új lakosokat a Dunántúlról és Morvaországból a megfogyatkozott létszámú faluba. Matuska Kristóf prépostot (1739-1772) az 1777-ben készített visitatió a torony és az új szentély építtetőjeként (1757) említi. Ekkor készült a templom jelenlegi főkapuja is, a felette levő, egyesített jánoshidai—zabdrovici prépostsági címerrel együtt. A rend feloszlatásakor — 1786-ban — két premontrei szerzetes élt Jánoshidán. 1802-ben I. Ferenc visszaállította a feloszlatott szerzetesrendeket. Jánoshidát a csornai prépostsághoz csatolták. Az 1971-ben megkezdett, a helyreállítást megelőző, s azt építészettörténeti adatokkal segítő műemléki, régészeti kutatás az elmondottakon kívül a templom újkori történetére vonatkozó megállapításokat is rögzített. Az 1787-ben készített térképen látható, hogy a templomkertet kerítés vette korul. A téglafal s egy kisebb építmény (kapu, „saroktorony”) maradványait az ásatás során megtalálták a templom és a jelenlegi plébánia közti területen. Ehhez csatlakozott nyugatról a merőleges helyzetű, hosszú prépostsági (adminisztrátori) épület egy ugyancsak körülkerített udvart délről határolva. A templomkertben áll a szépen formált XVIII. századi Nepomuki Szent János-szobor.

A templomnak a hódoltság megszűnését követő helyreállítás idején egyszerű téglapadlója volt, amelyet később négyzetes alakú padlótéglával cseréltek ki. Az akkor még rövidebb hajó nyugati végében karzat állott. A jelenlegi karzat és az ott álló orgona a XVIII. század második felében épült. A XIX. században végzett födém- és tetőjavítást jelzi a helyreállítás során megfigyelt, két szeggel kivert 1840-es évszám és VELKEY LÁSZLÓ KŐMŰVES neve. Ezzel lényegében be is fejezhetjük az ősi jánoshidai premontrei prépostság történetét, amelynek legutolsó fejezete a templomnak a műemléki helyreállítás során nyert érdekes, megkapó, nagy múltját érzékeltető képe. Az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával végzett helyreállítás régészeti kutatását a szerző, a tervezést Dragonics Tamás építészmérnök végezte. A jelentős mértékű helyreállítás költségeinek nagyobb részét az egyházközség biztosította. A társadalmi munka szervezésében jelentős szerepet vállalt Sebestyén Albert esperesplébános, aki részt vett a falkutatási munkában is. A kőszobrászati munkákat Csiszovszki György irányította és végezte.

Forrás:
Kozák Károly: A jánoshidai plébániatemplom