Jákfa | Szent Mihály-templom

A Rába és a Repce folyó árteres, mocsaras vidéke minden bizonnyal már a rómaiak idején lakott volt. Commodus császár érmét ismerjük innen. A szakirodalomnak azon érdekes állítását viszont, mely szerint a jákfai templom falában római kőemléket láttak volna, a fentiekben közölt megfigyeléseink nem igazolták. Nyelvészeti vizsgálatok alapján ezt a földterületet a magyarság egyik első szálláshelyeként tartják nyilván. A nemzetség Ják elnevezése a Jakab személynévből származik. Feltételezhetően a 11-12. században létezett egy ilyen nevű, a megyében birtokos személy, aki úgymond névadónak tekinthető. Közvetlen közelében helyezkedett el később a Ják nemzetség Rába bal parti ágának ősi birtokközpontja, Belják vagy Jakfalva, amelyet északról Urai, délről Paty, keletről pedig a Rába határolt. Ehhez 1221-ben kapták meg Köröselő falut. A kilenc családra tagolódó nemzetség az 1270-ben történt osztozkodás révén e két falu földjéből birtokolt kilenced-kilenced részt. Ebből alakultak ki azután jórészt még a 13. század folyamán a környékbeli kisebb falvak és települések: Terestyénfalva (Terestyénfa), Szentivánfalva (Szentivánfa), Tapasz, Sebeháza, Sándorfalva, Bánkfalva, Újfalu (Uraiújfalu), valamint Kövesd (Rábakövesd) és Kovácsi.

Terestyén és Mika comes 1269-ben Vas megye szolgabírái voltak. Az ő öröklött birtokuk már csak kilenced-kilenced rész volt Jakfa és Köröselő faluból, valamint talán az Uraj nevű földből. Az osztályból (1270) az ősi Jakfa északi részében részesedtek. Szerény vagyonukat aztán már a tatárjárás utáni prosperitás idején bővítették. Megszereztek a nemzetség Jákmonostori ágától egy Dobrapatak nevű földet (1259), majd megvásárolták – szintén ketten közösen (in communi) – 4 márkáért a szomszédos Kövesd földet, és már külön rezidenciaként 5-5 márkáért két-két udvarházat tartozékaikkal együtt a Jakfától északra eső Tapasz faluban (1260). E részen alakult ki Terestyén saját prédiuma, utóbb Terestyénfalva. Az ősi település magja az egyházas hely, Jakfalva (Jakfa) maradt. A három főágra (Jákmonostori ág – a Ják környéki birtokokkal és a monyorókeréki uradalommal, Rába bal parti ág – Jakfalva központtal és Rába jobb parti ág – Sitke körül) bomlott Ják nemzetség rokoni és tulajdonosi kapcsolatait, úgy tűnik, a közelmúltban sikerült megnyugtató módon tisztázni.

Miklós győri püspök 1332. évi, igen rossz állapotban lévő, égett átiratából ismerjük azt az 1249-es oklevelet, amely ajaki apátság konventje és Ják nembeli Terestyén által kötött egyezségről tudósít. Ma már tudjuk, hogy itt arról van szó, hogy ajaki monostor megkapta a jákfai egyház magisztrátus jogát. A szövegben az „In festő sancti Michaelis” kitétel már konkrétan utal az általunk tárgyalt templom titulusára. Ami a két fél egymáshoz való viszonyát illeti, Jakfa nem volt Ják leányegyháza. A birtokviszonyokat illetően megállapítható, hogy nemcsak az apátság nem volt tulajdonosa a jákfai egyháznak, hanem Jakfán a nemzetség Jákmonostori főágának tagjai, az apátság kegyurai sem birtokoltak. A magisztrátus jog fenntartása azonban Ják számára még egy évszázad múlva is fontos lehetett, ezért vált éppen az ő részükről szükségessé az 1332-es megerősítés. A későbbi források a jákfai egyházat többnyire ecclesiaként, tehát plébániatemplomként említik. Minden bizonnyal az is volt. Egy ilyen nagyméretű, szilárd anyagból emelt tornyos épületre azonban a középkorban akkor is vonatkozhatott a monasterium kifejezés, ha szerzetesi közösség nem csatlakozott hozzá.

Tudjuk, hogy a monostoralapítás célja minden esetben az örök üdvösség elnyerése volt, s azt is, hogy az igazi monostort még a későbbi időkben is elsősorban az jellemzi, hogy benne kegyurai, az ő rokonaik és más egyházi személyek nyugszanak. Másrészt, mint Fügedi Erik erre szintén rámutatott, különös jelentősége volt a toronynak. Verbőczy idejében az ad modum monasteríi fogalmába érdekes módon az olyan templom tartozott, amelynek két nagyobb tornya volt, az egyik a templom közepén (?), a másik pedig az elején vagy a végén. Jakfa esetében nem vethető el az a feltételezés, hogy az egyházat monostorként alapították, még akkor sem, ha a 13. század végén már plébániaként említik. Nem tudjuk például, hogy az elnevezésnek van-e köze ahhoz, hogy az alapító lakóhelye megegyezett-e a temploméval, vagy hogy milyen szerepe volt ebben például a jákfai torony erődítmény jellegének. Építészeti szempontból bizonyára maga a monostor fogalma is tisztázásra vár. Ha így van, akkor pedig sem Ják, sem Jakfa tekintetében nem lehet megkerülni a teljes forrásanyag részletes vizsgálatát.

Az 1249. évi adat tehát a jákfai Szent Mihály-templom legkorábbi említésének tekinthető. Egyik kegyura minden bizonnyal az a már idézett Terestyén (Tristan),akiről mint tudjuk – az 1270 után alapított Terestyénfalvát elnevezték. Valószínű, hogy ebben az időben valamilyen formában már állt az épület. Középkori építéstörténetének hitelt érdemlő tisztázása egyelőre az általunk kezdeményezett, sajnos igen korlátozott és esetleges megfigyelések birtokában sem lehetséges. A kváderkövekből emelt toronyalj-előcsarnok könnyed, elegáns megoldása, a nyílás finom patkóíve, valamint a részletek gondos megmunkálása mindenképpen egy nagyobb szabású építményre és igényes megbízójára enged következtetni. Ugyanezt a színvonalat képviseli a jellegzetes patkóíves ikerablak is, amely – a körülötte lévő téglafelülettel együtt másodlagosan helyezkedik el a kváderköves falazatban. Eredetileg bizonyára a torony valamelyik emeleti szintjén volt. A keleti eredetű patkóív, leszámítva a spanyolországi mór vidékeket, az európai emlékanyagban alig fordul elő, hazai párhuzamait pedig egyáltalán nem ismerjük.

Szintén különlegesnek számít a torony-előcsarnok ily módon történő hangsúlyozása. Nem tudni, hogy a középkorban volt-e a templomnak nyugati bejárata. A mai barokk kőkeret ugyan biztosan jóval későbbi a középkori téglafalnál, mivel azonban egy elég széles, kétszárnyú bejárathoz készült, nem lehet kizárni azt a feltételezést, hogy a helyén valamikor egy keskenyebb kapu nyílt. Későbbiek a toronyalj további részletei is, ahogy csupán egy átalakítás kapcsán utólag kerültek ide a román kori fejezetek is. Feltételezhető, hogy a kváderfalazás csupán a torony alsó részére terjedt ki, másképpen érthetetlen volna, hogy a legújabb felújítás során miért egyedül ezt a szakaszt hagyták csupaszon, vakolat nélkül. Az előcsarnok fölötti tér mindenesetre középkorinak látszik. Mint följebb már szó volt róla, eredetileg két nyílása volt, mert a déli körablakon kívül egy nyugat felé néző, félköríves záródású résablak is megvilágította. Egykori boltozatának lenyomatai a téglafalban még megfigyelhetők. Ugyanennek a falazatnak az alsó szakaszain és az ablak káváiban meszelésnyomokat találtunk. A kis helyiségbe a keleti oldal északi sarkán alacsony, félköríves ajtó nyílik, amely a jelenlegi karzatról nehezen megközelíthető.

A középkori templomnak kőből (vagy téglából) készült karzata lehetett. Az 1698. évi Kazó-féle, majd az 1713/14-es Scacchi-féle canonica visitatio jegyzőkönyvei egyaránt beszámolnak róla. Nyilván nem véletlen, hogy a kőkarzatot az épület más középkori berendezéseivel (szószék, oltármenza) együtt említik. Nem lehetetlen továbbá, hogy erről a karzatról közvetlen átjárás nyílt a torony emeleti szintjére. A szakirodalomból, ezen belül is Andrzej Tomaszewski átfogó munkájából nagyjából ismerjük az egyhajós román kori templom imént érintett építészeti tereinek lehetséges funkcióit. Természetesen a jákfai épület kapcsán mindaddig, amíg egy alapos kutatás nem történik, csupán hipotézisként merülhet föl a torony, illetve a nyugati karzat szakrális jelentősége. A fent említett tények alapján mindenesetre nem kizárt, hogy a Ják nemzetség kegyúri templomában ezek a nyugati terek magáncélokat is szolgáltak. Hasonlóan az Osl nemzetség által alapított, az 1230-as években fölszentelt felsőörsi Szent Mihály-oltárhoz, Jakfán szintén működhetett egy ilyen „második szentély”, amely alá az alapító temetkezett. A Szent Mihály titulus esetünkben a főoltárra vonatkozik, tehát ha volt még egy liturgikus középpont, ennek más szent lehetett a patrónusa, úgy, mint a württembergi Schwábisch-Hall Szent Mihály-templomában, ahol a toronyemelet kápolnáját Szent Magdolnának ajánlották.

Nem tudjuk, hogy egykorú-e a torony és a hajó. Ennek ellenére feltételezik, hogy az építkezést éppen a toronnyal kezdték el, mégpedig azért, mert az alapító saját temetkezőhelyét tartotta a legfontosabbnak. Valószínűleg ekkor még egy nagyvonalúbb és költségesebb templomra gondoltak, s a későbbieknél nagyobb tudású mesterembereket hozattak a nemzetség birtokközpontjába. Nem lehetetlen, hogy a monostor alapítóját nem Terestyénben, hanem az ót megelőző generáció egy tagjában kell keresnünk, talán éppen Jakban, akinek Mika nevű fiával Terestyén több ízben közösen vásárolt földet, illetve udvarházat, vagy Tapaszban, akinek Jakfa melletti udvarházait megszerezték. Ják és Tapasz egyaránt a nemzetségnek ahhoz a csoportjához tartozott, amelyet II. András király a keresztes hadjáratban való részvételért 1221-ben Uraj földjével megajándékozott.

Elképzelhető, hogy éppen az alapító halála akasztotta meg az építkezést, amelyet azután a következő kegyúr, Terestyén (1249-ben már bizonyosan ő az) már jórészt helyi kőműves- és kőfaragómesterekkel fejezett be. Mindenesetre a temetkezéshez a templomot vagy legalább egy részét fel kellett szentelni. Erre talán – követve az eredeti elgondolást – a torony felső szintjén elsőként kialakított kápolna lehetett a legalkalmasabb, amelyet azonban már téglából építettek, éppúgy, mint később a hajót és feltehetően a szentélyt is. Kérdéses persze, hogy hol volt a helye eredetileg a torony első periódusával formai kialakítását tekintve rokon, a torony déli falában másodlagosan elhelyezett ikerablaknak, vagy hová készült az. Itt jegyzem meg, hogy a karzatkápolna alatti kegyúri temetkezés Jakon is valószínűsíthető, valamint azt, hogy az ottani magánkápolna különlegesen igényes megformálása gondolati-tervezési szinten és építészetileg is szoros kapcsolatban volt a szobrokkal gazdagított kapuoromzat kialakításával.

Forrás:
Mentényi Klára – Ivicsics Péter: Jákfa, római katolikus templom In.: Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat – Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002) Tanulmányok – a töredékek katalógusai