Ibrány | Református templom

Ibrány első említésével 1280-ban, majd 1286-ban találkozunk. Károly Róbert 1322 januárjában kelt oklevele, melyben a falut a Pécz nembeli Gergelynek és Lukácsnak adományozza, „Egyhazos Ibrany…in Comitatu de Zabolch”-ként említi. Ez az adat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a helységben az adományozás időpontjában már templom állt. A pápai tizedjegyzék 1332-ben megőrizte számunkra a templom titulusát és akkori plébánosának nevét is: az ibranyi Szent György templom papja Valentinus volt. Vele 1333-ban és 1334-ben is találkozunk. Ezek az adatok arra az 1983-ban feltárt Árpád-kori templomra vonatkoznak, mely az ismertetett részletek alapján a 13. századra datálható. A Szent György templomot 1437-ben ismét megemlítik. A gótikus átalakítás időpontját – adatok hiánya és a részletek (boltozat, mérmüvek, stb.) pusztulása miatt – pontosan meghatározni nem tudjuk, az építkezés a 15-16. század fordulójára tehető. A mecénás az Ibranyi család volt, mely a 14. század elejétől birtokolta a falut. A templom a 16. században került a reformátusok használatába.

A hosszúkás homokdombokra települt Ibrány legmagasabb pontján emelkedik a templom. (A Lónyay-csatorna elkészültéig (1882) a dombok között a Tisza vize folyt, a „Templomszeg”-en álló épületet a „Templomhíd” és a „Templomgát” kötötte össze a környező lakott dombokkal. Az elmúlt századok során vizén szállították ide a templomépítéshez felhasznált építőanyagot is.) Az épület a nyolcszög három oldalával záruló szentélyű teremtemplom, melynek nyugati homlokzatához későbbi, háromszintes torony csatlakozik. A templomtestet a sarkokon szögfelezőben álló, lépcsős támpillérek támasztják meg, ezen kívül három-három, a falra merőleges támpillér áll déli és északi oldalán. A hajót és a szentélyt dél felől öt csúcsíves ablak világítja meg. A keleti falon, igen magasan, egy – jelenleg a tetőtérbe nyíló – kőkeretes káróablak van. Mind a toronyaljból, mind a déli oldalról kőkeretes gótikus ajtó vezet a templomba. Az épületet lapos bádogtető, ill. bádogsisak fedi.

Ibrány első temploma téglából épült. A hajó déli és északi fala (a nyugati, gótikus toldástól eltekintve) a román korból származik. A téglány alakú román kori hajót sarkain támpillérek támasztották meg. Ezek közül épen megmaradt a délkeleti, mely a hajófalra merőleges. A román kori szentélyt a gótikus periódusban lebontották. A román kori templom egyenes szentélyzáródású volt. Amennyiben boltozva volt, elképzelhető, hogy sarkain – hasonlóan a nyugati homlokzathoz – szögfelezőben álló támpillérek voltak. A szentélyhez, ill. a hajó északkeleti sarkához az Árpád-korban sekrestye csatlakozott. A román kori templom igen gazdag kiképzésű téglatemplom volt. Erről elsősorban a déli homlokzaton megmaradt részletek tanúskodnak. A román kori déli kapu a jelenlegi helyén volt, a többszörös – gótikus és későbbi – átalakítások pusztították el. Minthogy a fal itt dél felé kihasasodik, bélletes kiképzésűnek és félköríves lezárásúnak vélik. A déli kaputól nyugatra eső falszakaszon állt egy keskeny, rézselt, félköríves záródású ablak, melynek záradékát a belső síkban egy, a nyílásba belógó keskeny téglanyúlvány díszíti. Feltételezhető, hogy a déli kapu felett is volt ablak, ez azonban a kapu többszörös átalakítása során elpusztult. Valószínű, hogy ha voltak, a falképek elpusztultak.

A 15-16. század fordulóján került sor a templom nagyarányú bővítésére. Ekkor megtartva a román-kori hajó déli és északi falát – mind nyugat, mind kelet felé meghosszabbították az épületet. A gótikus átépítést feltehetően a nyugati fal elbontásával és a hajó nyugat felé történő – a román kori falmagasságnak megfelelő – meghosszabbításával kezdték. Ez ugyanis lehetővé tette a templom folyamatos használatát az építkezés során. Ezt követte a szentélybővítés, mely a következőképp történt: lebontva a korábbi templom szentélyét, hajójának keleti falát és a sekrestyét, az Árpád-kori hajóval azonos szélességű szentélyt építettek. Az új, gótikus szentélyt a román-kori hajónál lényegesen magasabbra emelték. Eredeti magasságára a visszabontott támpillérek (melyek visszafaragása a mai főpárkányig követhető), a mára lesüllyesztett szentélyablakok, a jelenleg a tetőtérbe nyíló káróablak és a sekrestye fedésének igen magasan jelentkező lenyomatai alapján következtethetünk. A gótikus szentélyt diadalív választotta el a hajótól. Alapjául a román kori keleti hajófalat használták fel. A gótikus diadalív nyílása szélesebb volt a lebontott korábbi szentélynél, s feltehetően csúcsíves lezárású volt. ívét a hajó és a szentély felől egyaránt elszedett faragott kövekből képezték ki.

A későbbi átalakítások után ebből ma már csak a szószék mellvédjeként szolgáló falszakasz maradt meg a déli oldalon. A diadalív felett magas nyugati oromfallal zárult a hajónál magasabb szentély s ezáltal egy sajátos épületforma jött létre, melynek alig akad analógiája a történeti Magyarországon. A szentélyt kőbordás boltozat fedte. A bordák kétszer hornyoltak, keskeny orrlemezűek voltak.  A gótikus szentélyt három csúcsíves ablak világította meg, kettő délen, egy délkeleten, továbbá egy káróablak keleten. A gótikus ablakok jóval magasabban voltak, mint ma. Egészen a mai párkánymagasságig fut fel az az átfalazás, mely a gótikus ablakok magasságát – legalább a felső áthidalásét, de lehet, hogy a mérművekét – jelzi. A boltozat lebontásával egyidőben a gótikus ablakokat oly módon alakították át, hogy a felső záradékból kivették a mérműveket, kivésték a könyöklőket, a könyöklők magasságát nyolc téglasorral alacsonyabban képezték ki, s ennek megfelelően befalazták a nyílás felső részét, megtartva a csúcsíves ablakformát. Az ablakkávákban csupán a függőleges szárkövek elvésett profilú darabjai maradtak meg, melyek alsó részén megfigyelhetők a kiszedett könyöklők levésésének nyoma.

Az ablakok lesüllyesztésével egyidőben a támpilléreket is visszabontották; lefaragásuk nyoma a mai párkány magasságáig követhető. A szentélybelső északi falán, a sekrestyeajtótól keletre tárták fel a két kőből faragott gótikus szentségtartó fülkét. A pastoforium nyílása szamárhátíves lezárású. A fülkét keretező plasztikai díszt levésték, részleteire csupán a lefaragott felületekből következtethetünk. Magát a fülkét keskeny keret vette körül. A nyílás felett a díszítés oromzattal zárult, amit középen keresztrózsa, kétoldalt kúszóleveles fiáié díszített. A könyöklő profilja szintén levésett. A szentélyből kőkeretes ajtó vezetett a szentéllyel egyidőben épült, később lebontott sekrestyébe. A feltárt sekrestyeajtó kőkerete vízszintes záródású, konzolos megoldású, és a szentély felől elszedett. A sekrestyét dongaboltozat fedte. A sekrestye tetőszerkezete a román kori hajófalnál jóval magasabban csatlakozott a gótikus szentély falához. A hajót a gótikus periódusban nyugat felé a románkori falmagasságnak megfelelően hosszabbították meg. A nyugati homlokzat tengelyébe kőkeretes kapu épült: a körtetagos profilú, konzolos megoldású kapu vízszintes szemöldökét feltehetően a birtokos Pécz nembeli Ibranyi család címere díszíti. A nyugati kapu két oldalán (a jelenlegi toronyaljban) maradt meg egyedül épen a gótikus – ferdén lemetszett – lábazat, melynek profilját a jelenlegi, valamivel alacsonyabb lábazat kialakításakor máshol mindenütt visszavéstek.

A hajó déli homlokzatán ebben az építési periódusban csupán a gazdag, pálcatagos, konzolos déli kapu elhelyezésével változtatták, amit a román kori téglakapu helyére építettek be. A gótikus átalakítás lényegesen megváltoztatta a külső és belső térviszonyokat (alacsony hajó kis ablakokkal és magas, világos szentély). Az’épület analógiája a Kolozs megyei Bánffyhunyad temploma lehet, ahol hasonlóan magas, későgótikus szentély épült a korábbi hajóhoz. 1600-ban említés történik az épület javításáról. Feltételezzük, hogy ehhez a dátumhoz köthető a hajó falának teljes hosszában történt megemelése. Bár a templom a 16. század folyamán a reformátusok használatába ment át, sekrestyéje 1771-ben még áll. Ez – reformátussá lett templomoknál a 18. század végén – igen ritkán fordul elő.  Az Ibrányi Református Egyházközség Anyakönyvének feljegyzéseiből értesülünk a templom újabb, nagyarányú átalakításáról, amikor a templom keleti részét „egészen” megújították. Az 1815. körüli átalakítás az épület tömegét, megjelenését teljes mértékben megváltoztatta.

Ekkor a magas, gótikus szentély falait visszabontották, lesüllyesztették a szentélyablakokat, visszafaragták a szentély támpilléreinek felső részét, lebontották a gótikus szentélyboltozatot, a diadalívet (az oromfallal) és a sekrestyét (ez utóbbi falainak csatlakozópontján két új támpillért emelve). A góükus szentélyboltozat bordáival és más, akkor kibontott faragott kövekkel (pl. könyöklődarabokkal) falazták be a gótikus sekrestyeajtót, és nagyrészt ezekből építették – felhasználva a gótikus diadalív délen meghagyott csonkját – az új szószéket. A szentély visszabontásával egyidejűleg a hajót a szentély meghagyott magasságáig megemelték, új „stukkatur”-t és tetőszéket készítettek, és azt zsindellyel fedték be. 1836-ban a „Templom Nyugoti Mennyezetje újonnan készíttetett”, 1837-ben pedig megújíttattak a „régen romlásban lévő minden ablakai a Templomnak” A fentiek alapján valószínűleg az 1836-3 7-es átalakítás során készült a jelenlegi deszka teknőboltozat, a belső párkány és az átalakított ablakok egységes belső kiképzése is. Ugyancsak ehhez az átalakításhoz kapcsoljuk a hajón nyitott — a szentély 1815-ben lesüllyesztett ablakainak formáját és méretét követő – gótizáló ablakok kialakítását.

1843-44-ben épült a torony, kapujának zárókövén az 1847-es évszám valószínűleg a befejezés időpontját jelöli. Korábban harangláb állt a templom mellett, melynek helyét nem ismerjük. A toronnyal egyidős a hajó északi falát támasztó három támpillér, aminek bizonyítéka az azonos, jellegzetes falazási mód: többsoros téglasávok váltják egymást kváderkövekből és téglaszakaszokból kialakított sávokkal. 1866-ban ismét renoválták a templomot. Ennek emlékére a déli kapu fölé egy feliratos táblát helyeztek el. Ugyanekkor történt meg a déli kapu szemöl-dökének már említett megemelése; az arányok megváltoztatásának következtében a pálcatagos, konzolos déli bejárat ma neogóúkus hatást kelt. A toronysisakon olvasható évszám szerint 1894-ben készült a torony és a templom bádogfedése. Ekkor készülhetett a mai lapos tetőszék is. Ehhez az évszámhoz köthető a templomon és a tornyon körülfutó, egységes, kváderkövekből épített lábazat is.

Forrás:
Lukács Zsuzsa: Az ibrányi református templom kutatása és építéstörténete In.: Valter Ilona szerk.: Entz Géza Nyolcvanadik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)