Nagyboldogasszony-templom
Hosztót
A templom dombon emelkedő, keletelt, egyhajós, támpillérekkel megerősített sokszögzáródású szentéllyel ellátott épület, nyugati homlokzata elé ugró toronnyal. Szentélye ékbordás boltozattal fedett, a zárókövön egyszerűen faragott Kálvária jelenet látható. Hajója és sekrestyéje fiókos dongaboltozattal fedett, az előbbi a templomtérbe beálló falpillérekre támaszkodik. A karzat szakasza csehsüvegboltozattal fedett, ugyanígy csehsüvegboltozatos a toronyalj is. A templom falazott szószéke, sekrestyeajtaja, főoltárképe (Mária megkoronázása és mennybevétele) barokk. A templomberendezéshez tartozik még Krisztus barokk faszobra, a déli fal mellett egy lourdes-i barlang Máriával és a falazott szószék fölött egy festmény, rajta a Madonna, továbbá a Mariazell-i kegytemplom ábrázolása. A szentély déli falában papi ülőfülke, a délkeleti falban egy kis fülke. Az északkeleti szentélyfalban egy kis ablakban meghagyták a korábbi felújítás során megtalált meszelést, rajta 17. századi bekarcolásokkal.
A település az írott forrásokban először 1268-ban szerepel, amikor a vármegye hosztóti várnépeit (castrenses de Huzevtovch) említik. A templomot elsőként az 1333. évi pápai tizedjegyzékek sorolják fel, Tamás nevű papjával együtt. A falu birtokosa a középkor folyamán a Szalók nembeli Hosszútóti család volt, amely a településről vette nevét. 1455. február 1-én ismét említik a templomot, ezúttal Keresztelő Szent János oltárával együtt. Az adat érdekessége, hogy amikor a Marczali család egyik közeli, Nyavalyád nevű birtokát az erenyei és uzsai pálos kolostorra hagyta, úgy rendelkezett, hogy ha az uzsai – akkor épp üres – kolostorba a remete testvérek nem akarnának beköltözni, akkor a birtok fele részét a hosztóti templom Keresztelő Szent János oltárára, annak rectorai (oltárospapjai) kapják. Ez utóbbira alighanem sor is került, ugyanis a pálosok többé már nem tértek vissza az uzsai kolostorba (helyettük a ferencesek telepítették újjá a 15. század második felében). Nem tudjuk viszont, hogy kik viselték a hosztóti oltár oltárospapi tisztségét, s hogy ez a gyakorlat milyen régre ment vissza.
Az eddigi szakirodalom az adatból arra a következtetésre jutott, hogy a Keresztelő Szent János oltár a templom főoltára volt, ami egyben az egyház patrónus szentjét is megadná. 1550-ben a templom még a katolikusok kezén volt, ekkor István nevű plébánosát említik. A falu birtokosa, Hosztóti Imre, amint egy 1561. évben írt levélben írják, „kastélt akar csináltatni Hoztoton az szentegyházban…”, továbbá árkot ásatott a templom körül. Az erődítés nyomai a déli oldalon még sejthetők. A 16. század második felétől a reformáció rohamos előretörése nyomon követhető a veszprémi egyházmegye egészében, s nem kivétel ez alól a veszprémi püspökök új székhelyének számító Sümeg térsége sem. Hosztót a 16. század végén 17. század elején már evangélikus vallású volt. 1616-ból van adatunk az első név szerint ismert lelkészre, de egy másik híradásból tudjuk, hogy már elődje is prédikátor – tehát protestáns – volt. így volt ez még 1661-ben is.
A falut a Hosztóti család 1629-ig bírta, majd ettől kezdve Vizkeleti János és leszármazottai kezén öröklődött tovább. 1724-ben Niczky Ádám lett a település tulajdonosa. Az ő idejére, 1728-ra teszik a templom első újkori felújítását, bár kérdéses, milyen sikerrel zajlott ez le, hiszen 1732-1733-ban az Acta Cassae Parochorum romosként (ruinata) jellemzi a hosztóti egyházat. Közben 1732-ben újabb birtokosváltás következett be: Kelcz Ádám táblabíró lett Hosztót földesura, aki épp csak használható állapotban tartotta a templomot. Helyén egy afféle fészert (tugurium) emeltetett szalmatetővel, itt szolgáltatták ki a szentségeket. Ennek az épületnek, mint írják, csupán a szentélye volt boltozott. Hasonló megállapításokat olvashatunk egy másik, 1737-ben kelt forrásunkban is. A fentieket azzal egészítették ki, hogy a sekrestye is romos állapotban volt, az ablakok hiányoztak, lenvásznakkal vonták be a nyílásokat, hogy ne fújjon be a szél. Megemlékeztek továbbá egy oltárról, melyhez két papírképből álló, szakadozott oltárkép tartozott.
A templom nagyobb átalakítása 1739-1740-ben kezdődött el. Ekkor, immáron bizonyos Bakó Farkas földesurasága idején, nagyrészt a Helytartótanács költségére szerződést kötöttek Fux Mátyás sümegi kőművesmesterrel. Megbízatása a templom „két részrül való falának némely darab részrül való fundaméntombul föl épéttése”, továbbá a sekrestye boltozása, kijavítása, új padlóval való felszerelése, karzat készítése, boltozása, a templom vakolása, meszelése volt. Emellett a kőműves feladata volt a templom ,romlandó mostani falait eldönteni”. Lényeges, hogy a kőműves egy torony építésére is vállalkozott, melynek magassága 12 ölnyi (22,7 m), szélessége, csakúgy mint hosszúsága harmadfél ölnyi (4,73 m) volt, ami magasabb és alapterületre is nagyobb a templom mai tornyánál. Ugyanekkor téglásmesterrel és áccsal is szerződtek a szükséges építőanyag illetve a tetők, falépcsők készítésére. A későbbi források úgy tudják, hogy a templom felújítása csak 1742-re fejeződött be, már egy újabb birtokos, Gyulai Gaál Gábor révén, aki ez év június 1-én vásárolta meg a hosztóti birtokot. Gyulai Gaál Gábor a család legjelentősebb tagjának számított, hiszen ő volt az Esterházy-család ozorai uradalmának inspectora, s jelentős vagyonosodása, birtokszerzései is e tisztségre vezethetők vissza.
Az így elkészült templomot először az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv írja le. A templom, melynek titulusa Mária mennybevétele volt, egészében új boltozat alatt állt, szentéllyel, sekrestyével, téglából épített szószékkel és egy faoszlopok tartotta karzattal. A templom tornya is elkészült, s mint megtudjuk, téglából és deszkából készült (ellentétben a mai, kőből épített toronytesttel). A berendezéshez egy oltár és egy Szűz Máriát a gyermek Jézussal ábrázoló faszobor tartozott. Ezután évtizedekig nem történt építkezés a templomon, legalábbis 1778-ban úgy tudták, hogy az 1742-ben befejezett felújítás volt a legutolsó. Időközben azonban a Gyulai Gaál család tagjai elkezdtek temetkezni a templom kriptájába. Gyulai Gaál Gábor és özvegye, Kazy Julianna még az andocsi ferencesek templomát választották végső nyughelyül, de fiuk, Ignác – amint erre legutóbb a helytörténeti irodalom rámutatott – 1777-ben már a hosztóti templom kriptájába temetkezett, akit további családtagok követtek. Így pl. Gyulai Gaál János, aki Hosztót birtokosaként hunyt el 1804-ben, fiúörökös nélkül. Emiatt a család újraosztotta a birtokait, melyek közül Hosztótot Gyulai Gaál Mihály, majd özvegye kezén találjuk, egészen az utóbbi 1823-ban bekövetkezett haláláig. Ezt követően Mihály fiai, Mihály és Károly örökölték volna a birtokot, ám mivel kiskorúak voltak, Hosztótot 1830-ig bérbe adták, s csak ennek lejárta után lettek tényleges birtokosok. Később arról hallunk, hogy 1836-ban Gyulai Gaál Mihály, József és Károly „a szentegyháznak fennmaradásához … építőszereket” biztosított, míg a munkaerőt a helyiek adták. Ebből arra következtetünk, hogy a templomon valamiféle építkezés zajlott, de hogy pontosan milyen természetű, arra nincs további írott adatunk.
Gyulai Gaál Mihály az évek során eladósodott, így kénytelen volt 1852 tavaszán eladni Hosztótot Politzer Mihály jánosházi kereskedőnek, amivel a család itteni birtoklása egyszer és mindenkorra lezárult. A templomba való temetkezések sorában a legutolsó Gyulai Gaál Amáliáé, akinek földi maradványait 1889. december 15-én a „hosztóti családi sírboltban” helyezték el. Úgy tűnik, ezután évtizedekig nem végeztek felújítást a templomon, melynek állapota a 19. század végére alaposan leromlott. Mint írják, „a templom déli falazata részint a boltozat nyomása, részint a tetőzet rosszasága miatt … ki fog dűlni” – állt Vidi Lajos ács és Gróf Károly kőműves jelentésében. A déli fal kihajlott, egy repedés keletkezett, a kötőgerendák elkorhadtak, a falazatokat kötővasakkal kellett volna összefogni. A templomnak új tetőt, déli falhoz hozzátoldva három, az északi falhoz nekiépítve egy 2×2 m-es alapterületű támpillért javasoltak építeni. A templomot életveszélyesnek nyilvánították, és 1888. július 5-én bezárták. A plébános – hivatkozva az 1836. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvre – felhívta Gyulai Gaál Ödön figyelmét, hogy a templomfelújítás költségei a kegyuraság révén a családot terhelik. Ebből kiviláglik, hogy amikor a 19. század közepén a család eladta a hosztóti birtokot, botor módon elfelejtette a templom kegyuraságát is átruházni új tulajdonosára, amit az is bizonyít, hogy Gyulai Gaál Ödön nem tiltakozott, inkább kifogást keresett. Cserébe a következőt kérte: „a szabadba nyíló ajtó helyén a kriptát kibővíthessem, azt beboltozhassam, hogy kívülről ajtó ne legyen”. Egy oltárszerű emléket is akart a templombelsőbe emelni, amit a falunak kellett volna fenntartani. A plébános 1894. évi levelében jelezte, hogy a kegyúr eme szándékát régóta ismeri, elfogadja, de most már tényleges anyagi segítséget is várna. Határozott felkérésének eredményét nem ismerjük, csupán annyit tudunk, hogy Gyulai Gaál Ödön 1904-ben meghalt.
A helyreállítás is elkészült, igaz, nem teljesen úgy, mint ahogy az a kőműves és az ács szakvéleményében szerepelt. A templom egyik kriptáját a II. világháború idején feldúlták. Amint Móricz Béla, a Gyulai Gaál család történetének kitűnő monográfusa írja, látott egy, a „templom éjszaki oldalán épített toldalékot”, mely utólag hozzáépített kripta volt. „Midőn én az 1950es évek elején megnéztem, ez a földalatti toldalék kripta még a háborús dúlás emlékét őrizte. Fel volt törve, s benne kilenc érckoporsó felfeszítve. A ruhafoszlányokról megállapíthatóan a halottak a XIX-XX. század fordulójáról származóak lehettek.” A templom nyugati homlokzati falán lévő kriptalejárót is 1955-ben falazták el ismét, amint azt a rajta lévő emléktábla hirdeti.
Forrás:
Fülöp András: A Gyulai Gaál család hosztóti temploma az újabb kutatások fényében In.: Folia Historica 27.