Gyugy | Urunk Mennybemenetele-templom

Somogy megyében a korai templomépítkezések legnépesebb csoportját alkotják a félköríves szentélyzáródású, általában kisméretű (10×4 m -15,6×7,8 m között) téglatemplomok. Ezek az egyszerű egyházak általában keskenyebb félköríves apszissal és hozzá csatlakozó, szélesebb, téglalap alakú hajóval épültek. Az apátsági templomok csak nagyobb méretükben különböztek a falusi egyházaktól (babócsai monostor, Bodrog-bűi prépostsági templom – 26,6×9,4 m). A templomok többségét a 14. század folyamán megnagyobbították, gótikus stílusban átépítették. A templomok díszítése is egy egységes elképzelés szerint történt – a falsarkokon lizénákkal, a hajón és a szentélyen végigfutó cikkcakk/ívsoros/fűrészfogas párkánynyal (Béndek, Rád 1., Balatonszemes 1.: a mai szentély déli oldalán, Buzsák: nyugati homlokzat). Lizénák díszítették a gyugyi 1. periódusú épület hajóját, a Hács- béndekpusztai templomot valamint Buzsák-Fehérkápolnát. A templomok külső struktúrája talán ez utóbbi épületnél maradt meg a legteljesebben. A templomok belsejéről már kevesebb információval rendelkezünk, mivel sok esetben csak alapozásuk vagy csekély felmenő falazatuk maradt meg.

Gyugy már az avar korban is település volt. Ennek tanúja a Kossuth utcában talált avar kori temető. A honfoglalást követően, a tatárjárás után 1236-ban a Bő nemzetség Izsép tagja szerezte birtokul a vidéket. A honfoglaláskor és az azt követő évszázadokban hatalmas dióerdők voltak a vidéken. 1322-ben a Dorozsma nemzetségbeli István fiainak, Kazal I. Pál macsovi bánnak, Jánosnak, a Harapkói család ősének és Andrásnak, a Garaiak ősének, közös szőlőbirtokuk volt itt. 1397-1536-ig az óbudai apácáké volt. Az 1408 előtti években pedig Mesztegnyei Szerecseny Mihály birtoka volt, kinek itteni birtokait Zsigmond király Gordovai Fancs Lászlónak adta. 1449-ben a Bő nemzetségbeli Laki Thúz, a Létai és a Szőcsényi családok voltak itt birtokosok, majd 1492-ben a Füssi Apáti család kezén voltak egyes részei. Az 1536. évi adólajstrom Gywgh írásmóddal említette, ekkor Török Bálint, Bakith Pál, Mérey Mihály, az itteni plebános, özvegy Szánthai Jánosné, Ispán Kelemen, Eseghváry Ferenc, Orczy János és a lengyeltóti Lengyel családból való Lengyel Boldizsár voltak birtokosai, majd 1626-1627-ben a Gyulaffy család lett a birtokosa. Az 1580. évi török kincstári adólajstromban Nagy-Gyügy alakban fordult elő; és csak két házból állt, az 1660. évi főapátsági dézsmaváltságjegyzék pedig Csobánc várának tartozékai között sorolta fel.

1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul, 1701-1703 körül pedig Jankovics István volt a földesura. 1715-ben 12 háztartást írtak itt össze. 1726-1733-ban Jankovics István birtoka volt. 1767-ben még mindig a Jankovics családé; ekkor Jankovics Krisztina báró Pongrácz Jánosné és Jankovics Antal özvegye Fekete Julianna voltak a helység földesurai, 1835-ben pedig a Lengyel család örököseinek birtoka volt. 1856-ban a gróf Niczky és a Kacskovics családok birtoka, az 1900-as évek elején pedig gróf Niczky László, Kacskovics Kálmán és az idetartozó Béndek-pusztán Kacskovics Mihály miniszteri tanácsos voltak a nagyobb birtokosai. 

A település neve a dió főnév képzős alakjából származtatható. 1091-ben, a somogyvári bencés apátság alapítólevelében találkozunk első ízben a településsel. 1211-ben a tihanyi apátság birtokai közt találjuk (ahová a 14. századi hamisítvány is sorolja) Gamás határjárása kapcsán. 1236-ban a Bő nembeli Izsép szerezte meg, aki a hagyomány szerint a tatárjárás alkalmával vesztette életét. A település 1331-ben kisnemesek tulajdonában van, 1397-1536 között az óbudai apácáké. 1317-ben Péter gyógyi pap (sacerdos) másokkal együtt vallást tesz, hogy gyugyi Beder fia, János adományt tett a vetahidai pálosoknak. A somogyi főesperesség alá tartozó plébánia papja, Egyed 1333-ban 16 garast, 1335-ben 3 kis pensát fizetett. 1400. július 21-én a gyugyi Szt. Kozma és Damján-templom plébánosa, János fordul elő a forrásokban (Johannem rectorem ecclesie beatorum Cosme et Damiani martirum). 1479. február 15-én Anthimus János kiközösítésének feloldása ügyében a somogyvári, gyugyi és a kortói plébánosok is felléptek. 1536-ban a plébános is birtokos a faluban, ekkor már Kis Gyugy neve is előfordul. 1550-ben a somogyi főesperesség egyik vicariatusa Gywgy sive Gamas 22 plébániával.

1999-2002 között Gere László irányítása alatt műemléki kutatások folytak a falu római katolikus templomában, melynek helyreállítását Móga Sándor végezte. A kutatás öt középkori és két kora újkori periódust különített el a templom építéstörténetében. A templom hajóját egy falelválás osztotta két részre; a keletre eső rész déli falán egy félköríves záródású, vörös, lila és zöld festésű, bélletes kapu (1 körtetaggal és 1 horonnyal tagolt) került elő, valamint a felette helyet foglaló timpanonos lezárású kapurizalit. A román kori, a 13. század első feléből származó hajó falát lizénák tagolták, míg a lábazatát félhengeres idomtéglákból álló párkány zárta le. Kibontották a keleti hajórész két db félköríves záródású ablakát, a román kori szentély azonban nem maradt meg, bár feltételezhetően annak alapjaira épült a mai. A gótikus, 14. századi átépítés során a templom hajóját nyugati irányban bővítették, illetve nyugati sarkain 2-2 támpillérrel megerősítették.

Az épület déli falába három, enyhén csúcsíves ablakot vágtak. A 4. periódusban épült az eddig halszálkaszerűen rakott tégla-, illetve 5-8 cm vastag agyagrétegekből álló alapozáshoz északi oldalon a törtköves alapozású, 5,4×4,2 méteres sekrestye, melyet a helyreállítás során visszaépítettek, s amelynek a templomból nyíló kapuját is ki lehetett szerkeszteni. Ezt követően épült a csak alapozásában megmaradt, saroktámpilléres, téglából épített, 4,65×2,95 m-es nyugati torony. A román és gót téglák mérete nem különbözött egymástól, egységesen 27-28×6 cm-esek voltak, a korábbi habarcs azonban apróbb szemcséjűnek látszott. A templomjárószintje 38-40 cm-el volt mélyebb a mainál. A templombelső kutatása során egy utólagosan kialakított fakarzat pilléreit találták meg, melynek gerendafészkei két oldalon a hajó gótikus bővítményébe csatlakoztak. A templom a török uralom idején teljesen leégett, amiről a falakon észlelt korom- és égésnyomok tanúskodnak. 1732-ben romos kőegyházként említik, átépítése 1834-ben következett be.

Forrás:
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)
Németh Péter Gergely – Honti Szilvia – Költő László – Magyar Kálmán – M. Aradi Csilla – Molnár István: Mit rejt Somogyország földje? In.: Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)