Felsőszölnök | Keresztelő Szent János-templom

Felsőszölnök – Magyarország legnyugatibb települése – Vas megyében – Szentgotthárdtól 14 km-re, a magyar-szlovén-osztrák határ és kultúrák találkozási pontjánál fekszik. Lakosságának kilencven százaléka szlovén nemzetiségű. A Szölnök helységnév a szlovénből került a magyarba, jelentése: kaszáló, szénapadlás, szénapajta. A falu korai névváltozatai káposztaföldekre is utalnak (szlovénül: zelnik), így Zelnuk (1387), Zewlnek (1538), Felsőzelnek (1548), feölseo Zelnik (1594). Első írásos említése 1378-ból való, Alsószölnökkel együtt (Zelnuk Superior et Inferior). Akkor a dobrai várhoz tartozott. A XVI. századtól a Batthyány család birtoka volt. A törökök a falut is elérték és a férfilakosság jelentős részét elhurcolták. A falu melletti község, Ivánfalva (Iwanfalua) beolvadt Felsőszölnökbe; helyét és emlékét a Jánoshegy nevű településrész őrzi.

A 16. század végétől a falu urai révén vette fel az ágostai evangélikus vallást, és azt 1717-ig meg is tartotta. A község megmaradt katolikusai kisebb konfliktusok árán még gyakorolhatták hitüket, de egy részük Somogyba vándorolt, sok más szlovénnel együtt. 1640-ben a falu utolsónak hódolt be a töröknek, hogy elkerülje a pusztítást. A török már előtte sarcolta Istvánfalva, Börgölin (1622), Orfalu (1625), Permise és Ritkarócz (1632) szlovén anyanyelvű falvakat. 1664 augusztusában a szentgotthárdi csata előtt a tatárok felégették, sok más Rába menti faluval együtt. A lakosság előlük Stájerországba menekült, de a csaták elmúltával hazatért, s felépítette a falut üszkös romjaiból.

A templom helyén már 1377-ben állt a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt keresztelőkápolna. Az 1620-as években a terület Poppel Lászlóné Salm Margit birtoka volt; az egyházi teendőket egy Vitus nevű prédikátor látta el. Az 1628-as csepregi zsinaton Medvedovics Mihály lelkész képviselte a falut, majd 1646 és 1651 között Donkóczi Miklós. 1627-ben a gyülekezet Szölnök, Martinya (ma: Martinje, Szlovénia) és Türké (ma: Trdkova, Szlovénia) falvakból állt. A parókiához öt zsellér is tartozott, akik minden héten igavonó állatokkal fél nap, míg azok nélkül egy-egy nap robotot szolgáltak a lelkész földjén, rétjén vagy szőlőjén. A templom vagyonához tartozott egy ezüstkehely, illetve kisebb pénzösszeg, melyért a helyi céhmester felelt. 1717-ben a templomot visszavették az evangélikusoktól, és a községet rekatolizálták. A templomot 1794-ben felújították, az orgona javítására 1832-ben kerítettek sort. 1898-ban Lewisch Róbert, szentgotthárdi oltárépítő mester elkészítette az új oltárt, melyen egy Jézus-szobor, két hármas gyertyatartó, két imádó angyal és egy kereszt kapott helyet. 1898. szeptember 23-án, Erzsébet királyné temetésének napján tartották az első magyar nyelvű szentmisét: a misézés addig és utána is vend nyelven folyt.

1938-ban újjáépítették az épületet az akkori plébános, Kühár János vezetésével. Az építkezést, illetve a felszentelést fényképeken is megörökítették. Az új főoltárképet 1967-ben festették meg. A templomban lévő szobrok: Keresztelő Szent János, Jézus szíve és Mária szíve, Szent István, Szent László. A templomot a 34. Eucharisztikus világkongresszus évében építették újra, így a főmennyezet képeinek témáját is az Oltáriszentség köréből választották: az utolsó vacsora, a kánai menyegző, az első áldozás, az úrnapi körmenet jelennek meg. A főoltárképen Jézus halála szerepel. A régi templomból megmaradt nagy festményen a napkeleti bölcsek imádják a kis Jézust.

Forrás:
Fülöp László: Keresztnevek földrajzi vonatkozásai (Felsőszölnök 1750-1800), Nyelvtani értesítő, 2003.
Magyarország Tiszti Czím- És Névtára, XXIII. évfolyam, 1904.
Payr Sándor: A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet