Egyházashollós | Szent Anna-templom

Egyhazashollós község északi részében, egy háromszögű, beépítetlen térség egyik sarkán áll a Szent Anna tiszteletére szentelt, középkori eredetű, római katolikus plébániatemplom (Rákóczi Ferenc tér 23.).  Közvetlenül az épületre vonatkozó középkori írásos adat nem áll rendelkezésünkre, ám a települést többször említik a források – először 1221-ben, egy határjárás kapcsán. A Rába és a Sorok-patak által közrezárt háromszögben eredetileg négy hasonló nevű falu terült el: Nemeshollós és Rempehollós (később Nemesrempehollós néven összevonva) nemesi település volt; Egyházashollóst és Hidashollóst 1932-ben egyesítették az előbbi néven. Az oklevelek „két Hollós” (due ville Hwllos, utraque Hollos) megnevezése az utóbbiakra vonatkozik; 1389-ben – miután zálogbirtokosuk, Zámbó Miklós volt tárnokmester visszaadta őket – mindkettő királyi birtokban volt, és udvarnokok lakták. Valamikor 1391 és 1395 között Sárói László, a Lévai Cseh család őse kapta meg őket, így a németújvári uradalomhoz kerültek.

Sárói László fia, Cseh Péter birtokában voltak 1397-ben, 1402-ben, 1409-ben, míg birtokosuk 1412-ben el nem zálogosította őket Kanizsai János esztergomi érseknek és rokonságának. 1427-1428-ban azonban, amikor – 1412-höz hasonlóan – vámjukat is említik, már ismét Cseh Péter kezén találjuk mindkét Hollós nevű birtokot. Tőle fia, László örökölte, aki 1447-ben elzálogosította azokat Monyorókeréki Ellerbach Bertoldnak, így a két falu a körmendi uradalom része lett. László fiai, Péter és János 1454-ben eredménytelenül próbálták őket visszaváltani. 1489-ben ugyan kétharmad részüket Lévai Vajdafi Jánosnak ítélték, de ő a jelek szerint nem tudta jogait érvényesíteni. Az erről szóló 1490. évi oklevél nevezi elsőként a két települést Hidashollósnak, illetve Egyházashollósnak, bár utóbbi név egy ma már vissza nem kereshető adat szerint 1462-ben tűnt fel először. 1496-ban Monyorókeréki Ellerbach János a két – ismét Hidashollós, illetve Egyhazashollós néven említett – falut mint a monyorókeréki vár tartozékait tulajdonképpen eladta (inscriptio) Bakócz Tamás egri püspöknek, fő- és titkoskancellárnak.

A 16. századi dikák szerint mindkettő Erdődy-birtok, a körmendi uradalom része. Egy ellenőrizhetetlen forrás szerint 1451-ből és 1572-ből ismert a templom plébánosa. Szintén bizonytalan eredetű és hitelességű, ráadásul utóbbi dátumnak ellent is mond az a megállapítás, mely szerint a templom 1560 körül került a reformátusok kezére. A legkorábbi canonica visitatio (1698) erről nem tud; mindössze annyit árul el, hogy eredetileg katolikus templomként Szent Miklós tiszteletére szentelték, a középkori patrocínium tehát a 17. század végén még használatos volt. Ekkor a cintermet régi és helyenként már elbontott fal vette körül. Magának az épületnek a leírását a vizitátor a zsindellyel fedett (kő!)toronnyal kezdte, amelyben egy közepes harang függött. Hasonlóképpen zsindely borította a hajó és a szentély alacsonyabb gerincmagasságú tetőzetét is. A szentély boltozott volt, a hajót rossz állapotban lévő famennyezet fedte. Figyelemreméltóan egybevág később ismertetendő ásatási megfigyeléseinkkel (szürkéssárga agyagpadló az I. periódusban) és egyben meg is erősíti azokat ama észrevétel, miszerint a templomnak nem volt (rakott) padlója. A vizitátor a belsőben számba vette még többek között a kőből készült szószéket és oltárt, valamint a falban fülkeszerűen kiképzett pasztofóriumot is. Az egészében véve réginek és csupasznak bemutatott templom kegyuraságát a körmendi uradalom gyakorolta.

Valamikor a 18. század első felében a földes- és kegyúr Batthyány Lajos költségén helyreállították a templomot, amint erről a következő canonica visitatio (1756) tudósít. Az egyház, amelynek Szent Miklós titulusát ekkor már nem ünnepelték meg, Egyházasszecsőd filiája volt. Szentélyét és sekrestyéjét kőboltozat, az épület többi részét deszkafödém, padlóját téglaburkolat fedte. A tetőt mindenhol zsindely borította. A nyugati bejárat felett emelkedett falazott és „felettébb régi” tornya, benne haranggal. Ekkor már újból katolikus kézen kellett hogy legyen, hiszen két – egyelőre még fel nem szentelt – oltárát is leírták; a főoltárkép Szent Annát, a másik oltárkép a Boldogságos Szüzet megkoronázó Szentháromságot ábrázolta. A cintermet fal övezte. Az 1780-ban írt vizitáció lényeges új információt nem tartalmazott. Megerősítette, hogy nem tudni, kik és mikor építették a négyszögletes (!) kőtemplomot, csupán azt, hogy Batthyány Lajos építtette újjá, valamint, hogy a Szent Miklós titulus helyett már a Szent Annát használják, a főoltár is neki van szentelve. Egyhazashollós ekkor még filiális egyház volt, ám hamarosan önállósult – valószínűleg 1789-ben, ugyanis ettől az évtől indulnak az anyakönyvek. Később pedig – talán 1812-ben, de 1815-re már biztosan – önálló plébánia rangjára emelkedett, amelyhez három filiális egyház tartozott a másik három Hollós nevű faluban.

A templom kegyura ekkoriban Batthyány Fülöp volt, az épület állapota pedig az 1780. évihez képest tulajdonképpen változatlan: szilárd anyagból épült, téglával volt burkolva, zsindellyel fedve, szentélye boltozott volt, a hajó deszkafödémes. Szentélye oldalához sekrestye támaszkodott, tornyában két harang függött. Titulusa Szent Anna volt, a neki szentelt főoltáron túl azonban leírták Szentháromság titulusa mellékoltárát is. Végezetül hozzátette a vizitátor, hogy az épület már mindenhol leomlással fenyeget. Az 1831. évi canonica visitatio az előző adatait mindössze annyival egészítette ki, hogy 1819-ben a templomot a Helytartótanács költségén renoválták. Az ez évi ácsés kőművesmunkákról más források is beszámolnak. Az 1820-1830-as években többször végeztek kisebb javításokat-toldásokat az épületen. 1836-1837-ben tőle kissé délre plébániaházat építettek. A templom mai formáját 1850-ben nyerte el, amikor középkori szentélyét lebontva – kelet felé megtoldották a hajót, majd egy nagyméretű, a hajónál alig keskenyebb, félköríves záródású szentélyt építettek hozzá, déli oldalán sekrestyével. A torony csaknem érintetlen maradt, a hajót beboltozták, s a templom kívül-belül egységes, klasszicista architektúrát kapott. Ezt követően a számadások a 19. század második és a 20. század első felében szinte minden évben beszámolnak valami jelentéktelenebb átalakításról, de ezek rendszerint csak vakolásra-meszelésre, a cserépfedés megújítására, a nyílászárók kicserélésére korlátozódtak.

A templomon az első műemlékvédelmi jellegű beavatkozásra – a tatarozást kísérő, csekély mértékű, részleges bemutatásra – 1966-1967-ben került sor, amelynek alkalmával Levárdy Ferenc és C. Harrach Erzsébet számos lényeges megfigyelést végzett, amelyek egy részét azonban a későbbi kutatások módosították. A külső vakolat eltávolítása során a hajó nyugati falában, a toronytól északra egy másodlagosan befalazott, római kori, faragott márványlap bukkant elő. Találtak továbbá az északi hajófalban egy keskeny, lőrésszerű, csúcsíves ablakot, amelyről később megállapítottuk, hogy nem az eredeti helyén van. A torony első emeletén felfedezték az elfalazott román kori ablakokat, a déli homlokzaton pedig – a cementes lábazatot megbontva – azt a 19. századi lábazatot, amelyet középkorinak véltek, de amely valójában a középkori templom elbontott részének másodlagosan felhasznált köveiből épült. A helyreállítás során az említett kis ablakot bemutatták, és a hajó északi homlokzatán a vakolat eltérő színezésével – a gótikus falkoronát megközelítő pontossággal követve – jelezték a középkori és a 19. századi falszövet elválását.
E nagyon is korlátozott mértékű vizsgálat nem segített hozzá a templom építéstörténetét illető addigi vitás kérdések tisztázásához, így például a torony 15. századi keltezését nem bírálta felül. Ennek nyomán került be a szakirodalomba az a tévedés is, hogy az északi hajófalban két (!) román kori ablak volt befalazva.

Forrás:
Tamási Judit: Egyházashollós, római katolikus templom In.: Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat – Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)