Dörgicse (Alsódörgicse) | Boldogasszony-templom romja

A falu déli bejáratánál, az országúttól keletre, magas dombon álló rom. A falu a fehérvári káptalan birtoka volt a középkorban, először 1268-ban említik. A XIV  — XV. században Akali vagy Boldogasszonydörgicse. Temploma a falu nevéből következtetve Boldogasszony tiszteletére épült. Papja 1333-ban Balázs, 1420 körül Tamás. — A XVIII. században újjáépítették és használták, csak, a múlt század elején pusztult el végleg. Az 1930-as években ledőléssel fenyegető tornyát aláfalazták. Egyhajós, egyenes szentélyű, keletéit templomrom, a szentélytől északra valószínűleg sekrestyével. Nyugati végén a hajóval azonos szélességű háromemeletes torony, alsó szintjein boltozott kegyúri karzattal, legfelső emeletén két ikerablakkal. Magasan áll a tornyot támasztó két támpillér közül az északi és a hajó északi fala, a többi fal alacsonyí és alig kivehető.

A Balaton mellett fekvő Akali községtől északra terül el a ma Dörgicse néven ismert falu, amely a XIII. századtól egészen a legutóbbi időkig három falu volt: Alsó-, Felső- és Kisdörgicse. Középkori okleveleinkben Dörgicse neve rendkívül sok változatban fordul elő, főleg a tihanyi apátság iratai között. Az 1055. évi alapítólevélben még nem szerepel, viszont az ugyanerre az évre datált, hamis, és az 1416 körüli időkből származó oklevélben villa Derguche elnevezéssel találkozunk. Az ugyancsak hamis, a XIII. századból való 1082. évi veszprémi káptalani oklevélben villa Derguechey szerepel. A XIV. század végéről származó 1093. évi oklevélben Dergeche néven említik. A hiteles oklevelekben, így elsőnek az 1211. éviben Dercuche vagy Derkeychey, 1225-ban Dyrgechey, 1228-ban pedig Durguchei szerepel. További névalakok: Dzur gute Sancti Petri, 1251: Dergeehe, 1267: Derguche, 1269: Durguchey, Durguche, Dergeehe, 1284: Durguche, Durgechen. A XIII. században találkozunk első ízben Szentpéterdörgicse nevével, 1312-től ismeretes Feldergechey elnevezése is. 1333-ban szó van Okolydergecheyről, és egy évvel később a pápai tizedjegyzékben Hokuli Dergethe, Sag Dergethe, Fired Dergethe szerepel.

Az eddig említett adatok alapján elfogadhatjuk Erdélyi László feltevését, hogy a három Dörgicse először egy település volt. Valószínű azonban, hogy már a XII. század második felétől kezdve beszélhetünk Dörgicse szétválásáról és a három falu kialakulásáról. Okleveles adataink ugyanis már egy időben több birtokos meglétét jelzik a XIII. század elején. Hozzátehetjük ehhez, éppen a három templomrom korhatározó jegyeinek figyelembevételével, hogy közülük Kisdörgicse temploma legkésőbb a XII—XIII. század fordulóján, Alsódörgicséé a XIII. század közepe táján épült. Éppen az 1959. évi ásatás eredményei bizonyítják viszont, hogy a falu magja és legkorábbi temploma Felsődörgicsén volt. A sokféleképpen leírt falunév megnehezíti azt, hogy teljes bizonyossággal azonosíthassuk az előforduló neveket és a három faluhelyet. Az Akali Dörgicse, Hokuli-Dörgicse, Okoly-Dergeche és Boldogasszony-Dörgicse elnevezések valószínűleg Alsódörgicséré vonatkoznak. Feldergechey, SzentPéter-, Ság-Dergicse minden bizonnyal azonos Felsődörgicsével. Kysdergeche, Füreddergicse, majd az 1390-ben először előforduló SzentmiklósDörgicse Kisdörgicsével azonos. A három dörgicsei templomrom közül ma is legimpozánsabb alsódörgicsei építtetése e káptalan nevéhez fűződik.

Az alsódörgicsei templom alaprajzát vizsgálva, a hajóval egybeépített, rendkívül széles torony és a kegyúri karzatot tartó két oszlop alapján feltételezzük, hogy az épület kéttornyú templomnak indult, de a kettős torony nem épült ki sohasem. A XIII. század derekán épült keletek, egyhajós, egyenes szentélyzáródású temploma, nyugati végében a kegyúri karzatot is magában foglaló, téglalap alaprajzú, a hajóval azonos szélességű, háromemeletes toronnyal. A bejárat a hajó déli oldalán nyílott. Idővel a torony külső sarkait, a szentély sarkait és a hajó délkeleti sarkát támpillérrel erősítették meg. Ekkor épülhetett a szentély északi oldalához kapcsolódó sekrestye is. A XIV. század végén – XV. század elején a templomot körítőfallal vették körül. A XVI. század második felétől – végétől 1754-ig az evangélikusok által használt, működő templom volt. Ekkor kulcsait át kellett adják a katolikusoknak, akik a templomot nem vették használatba. 1783-ban már romos volt. Régészeti feltárását 1967-1968-ban Éri István régész vezette. A helyreállítást Koppány Tibor építészmérnök tervezte.

Okleveles adat szól arról, hogy Alsó-Dörgicse – akkoriban Boldogasszony-Dörgicse – papja, Péter 1334-ben 30 kisdénárt fizetett pápai tized fejében. A pápai tized azonban csupán egy hányada volt a dörgicsei egyház kötelezettségeinek. Tizeddel adóztak a jobbágyok a királynak, a földesúrnak, s még a püspöknek is. Amikor a három Dörgicse Oláh Miklós esztergomi érsek birtokába került, vikáriusa azt jelentette, hogy „a rendkívül haldús Balatonból egyszeri húzásra 20 szekér halat fognak ki a halászok, s a környéken jeles és zamatos borok teremnek„. A Boldogasszony templomának tornya — rokkant óriásként – ma is ott áll a Gemye- hegy oldalán. Egyfelől hatalmas pillér támogatja, homlokán két román ikerablak néz a Balaton felé. A torony tövében kakukkfűszőnyeg takarja az egykori cintermet. Ezt a temetőt a veszprémi múzeum régészei – Éri István és munkatársai – tárták fel. Előbb az ossariumot, vagyis a csontkamrát; majd felnyitották a sírokat. A felső rétegekben még felismerhető csontvázakra akadtak; anya gyermekével, meglékelt koponyájú férfiak, gyékénybe, gyolcsba göngyölt csontok porladtak. A mélyebb rétegekben korábbi századok halottai pihentek: lányok, koponyájukon párta maradványaival, férfiak a lábfejüknél lapuló vaspatkóval. És itt is, amott is sírba vitt dénárok.

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Múzsák – Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
Éri István – Gerőné Krámer Márta – Szentléleky Tihamér: A dörgicsei középkori templomromok In.: Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964) 
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)