Csongrád | Ellésmonostor romja

Ellés monostor romja

Csongrád

Ellésmonostorát a 11. század végén, 12. század elején a Bár-Kalán nemzetség a Tisza jobb partjára, egy keskeny félszigetre építette. A monostorrom ma, a folyómeder alakulásának és a folyószabályozásnak köszönhetően, a Tisza bal oldalán, Csongrádtól három km-re északra található. A román stílusú monostortemplom három hajós, pilléres, sávos alapozású bazilika, északi oldalán egy sekrestyével. 

Csongrád megye
6640 Csongrád, Külterület
46.739651042150555, 20.13463501852351

A templom rövid története

Az ellési monostorral foglalkozó első írásos adat 1306-ból származik: „Szeri László és több Bor nemzetségbeliek a Kopoz nádornak okozott kártételek kielégítésére Elleusmonusturi/illésmonostori birtokukat a Tisza mellett zálogul lekötik.” Amint a forrásból kitűnik, a terület a Bor-Kalán nemzetség Bor ágához tartozott. E nemzetség a hét honfoglaló vezér egyikétől, Ondtól eredeztette magát. Ennek fia, Eté a szlávok által „Fekete vár”-nak („Cerni grad”, „Surungrad”…) nevezett földvárba telepedett be. A tatárjárás előtt több ágra oszlott Bor-Kalán nemzetség Ellés/Ehellős (Achilleus) nevű tagja alapította volna Elles monostorát, ő volt első kegyura amint erről az elnevezés is tanúskodik. A további forrásokban a területről csak mint adományozás vagy pereskedés tárgyáról olvashatunk, egyetlen oklevélben sem szerepel, hogyan is nézett ki valójában. Az 1890-es évek elején az ellési domb legkiemelkedőbb részén akácos erdő volt. Az egykori épületek falmaradványai ekkor még kilátszottak a földből.

A monostor tégláiból az idők folyamán több tanyát is felépítettek a környéken, díszítő elemeit elhordták. Az Ellésdomb, Elléspart névvel illetett lelőhely Csongrádtól északra egy homokdombon található a Tisza balparti árterületén. A csongrádi múzeum névadója, dr. Tari László fogorvos a város és környékének történetét tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a monostor a folyószabályozások előtt a Tisza jobb partján, egy később lefűződött omega-kanyarulat torkában feküdt. E problémára természettudományos vizsgálatok adhatják meg a választ. A csongrádi múzeum birtokában több, dr. Tari László által adományozott, Ellésen talált lelet van; előfordul azonban, hogy néhány tárgyról már csak feljegyzései tanúskodnak. A 10. század vége és a 11. század első fele közé tehetők a domb tetején, a monostor épületei alatt – hacsak részletekben is – kibontakozó kora Árpád-kori település objektumai: gödrök, kemencék, árokvonulatok. Ennek megsemmisülése a Szent István halála utáni trónviszályok és pogány lázadások idejére tehető.

Erre a korai településre építették rá a Szent Benedek-féle Regula előírásait követő szerzetesek egyszerű, ókeresztény gyülekezeti bazilikát utánzó román stílusú templomát. Ehhez északról egy kisebb sekrestye csatlakozott. A feltárás során talált románkori faragott kövek ornamentikája a 11. század ’50-es ’60-as éveire utal. Az uralkodók a pogányok által megtépázott, e területen még fiatal nyugati keresztény hit megerősítése érdekében az elpusztult templomokat újjáépíttették, illetve több alapítással gyarapították azok számát. Az ellési templom védőszentjének neve egyenlőre nem ismert. Az épület gazdag díszítését egy omladékgödörben talált néhány kőfaragvány tanúsítja. Az első temetkezések még igen szegényesek – a templom keleti-északkeleti részén, falain kívül találhatók. A tatárjárás pusztítását követően az újjáépítéssel egyidőben a templom nyugati zárófalához szimmetrikus elrendezésben egy-egy tornyot illesztettek hozzá. Míg a templom falai agyag és darázskő (réti mészkő) alapozásúak, addig utóbbiak sárga agyag- és tégla-alappal készültek. A két torony között alakították ki az ún. kegyúri karzatot az így keletkezett emeleti részen. A közeli években építhették fel az eddig egyedül álló templomhoz keletről a déli mellékapszishoz csatlakozó kolostorszárnyat, amely az udvar közepén álló díszes kutat kerítette. Az elpusztult sekrestye helyén egy nagyobb, apszissal rendelkező, kápolna-szerű épületet emeltek.

A kolostorhoz ugyanekkor kis létszámú szolgálónépet rendeltek, akiknek települése az épületeken kívül helyezkedett el. Temetőjük a homokdomb északnyugati részén, a templomtól nyugatra létesült egy kisméretű kápolna körül. Ugyanúgy, ahogyan a templom belsejébe, úgy a kápolnába is temetkeztek már ebben az időszakban. Nem szűnt meg természetesen a templomon kívüli elhantolás sem, hiszen ez mindenkit megilletett. Az első periódusból még koporsó nélküli sírokat találunk. Később már vasszögekkel vagy súlyos vaspántokkal összeerősített fakoporsóba, vagy téglával gondosan körülrakott sírba helyezték el az elhunytakat. Néhány esetben a sírföldben, a váz alatt gyékény, ill. faszénmaradványokat észleltek, máshol a halottat mésszel öntötték le. Leggondosabban elkészített sírépítmények a sátortetős téglasírok voltak, amelyek a templom északi zárófalához csatlakozó apszisos épületben kerültek elő. A templomot a 16. század közepe táján egy ún. „belső nagytakarítás” után felújították, korábbi boltíveit téglából rakott oszlopokra cserélték fel. Az épületek egy részét kb. három méter mély, az elpusztult kútra ráásott sáncárokkai vették körül – nem kímélve a templom körüli temető sírjait sem. Az el nem hurcolt díszítőelemeket egy omladékgödörbe dobálták bele. Ebben az immár erődített templomban és épületeiben feltehetően török had állomásozott.

 

Forrás:
Pávai Éva: Előzetes jelentés Csongrád-Ellésmonostor ásatásáról (1990-1992) In.: Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

Back to Top