Mindenszentek-templom
Csehimindszent
Csehimindszent első okleveles említése 1314-ből maradt ránk, miszerint a Vasvári család tagjai osztoztak a falu birtokán, de a Mindenszentek tiszteletére emelt templom megmaradt a családtagok közös kegyurasága alatt. A ma ismert neve először 1549-ben tűnt fel „Chehy Myndzent” formában. A falu többször együtt szerepel Pogh községgel, a mai Poty pusztával. A török időben a település elnéptelenedett és csak az 1678-as évek után kezdték betelepíteni. A ma álló templom alapjait a XIII. század derekán rakták le téglából. A templomhajó 10 m hosszú és 9 m széles volt, amelyhez az 1330-as évek körül kapcsolták a hajóval azonos szélességű 8 m hosszúságú sokszög alaprajzú szentélyt kora gótikus stílusban. Az 1678-as betelepítések után megindult a faluban az élet és ezután elkezdték a templom felújítását. Az 1690-es jelentés arról tudósít, hogy a templom romos állapotban volt. Kazó István prépost, egyházmegyei vizitátor 1698-as leírásából viszont már arról értesülünk, hogy renoválták és újrazsindelyezték a templomot, aminek ekkor még nem volt tornya.
1773-1774-ben bővítették a templomot. Ekkor épült a kórus és a harangtorony valamint a sekrestye, amelyet az akkori kegyúr finanszírozott. A bővítést követő években kapta a templom a népies barokk stílusú bútorzatát is. A főoltár oltárképét Dorffmaister István festette 1793-ban. Hosszú időn keresztül nem volt a falunak plébánosa ekkor Baltavárhoz tartozott, de 1756-tól újból plébánia rangra emelkedett a település. Nagyobb átalakítás volt 1927-1930 között, amikor Baráth István plébános idején 1 m-rel lejjebb vitték a templom belső szintjét és ekkor festették át a liturgikus berendezéseket is. 1982-ben készült el a főoltárt körülvevő szekkó, amelyet Závori Zoltán készített Takács Antal plébános megbízásából A képen Bosco Szent János, Szent Maximilián Kolbe, Boldog Kalkuttai Teréz anya, Boldog Batthyány László körmendi szemorvos, Szent Rita valamint Mindszenty József bíboros édesanyja látható.
A szentély falán a falu szülöttéről, Mindszenty József hercegprímásról készült festményt helyeztek el. A keresztutat Balogh Tamás csényei fafaragó készítette 2002-ben a korábban a templom előtt állt hársfából. A templom melletti parkban látható szintén a Bíborost ábrázoló emlékmű, amelyet 1992-ben állíttattak születésének 100. évfordulójára. A legutóbbi felújítás és átalakítás 2014-ben történt, amely megváltoztatta a falu egész központját, hiszen a Magyarország Kormányától – Mindszenty József bíboros tiszteletének méltó ápolására – kapott 106 millió Ft-os támogatásból megújult a templom külső és belső: új szembemiséző oltár, ambó és padok kerültek a templomba, új sekrestye bútorzat készült és a régi oltárok valamint a szószék is restaurálva lett. A templom körül ekkor állították a keresztutat, amelynek bronz domborművei Szabó Imrefia Béla alkotásai, és ekkor került sor a hatalmas templom körüli tér és domb parkosításra, valamint új parkolók kialakítására is. A templom és a templomtér külső díszvilágítása egy nagylelkű adományozó felajánlásként készült el.
Forrás:
Ludwig Emil – Csehimindszent középkori temploma; Schematismus Sabariensis 1972.