Csabrendek | Alcsabi templomrom

A Sümeg környéki táj jelentős községe Csabrendek. A többközpontú, szabálytalan úthálózatú település két község nevét viseli, Csab és Rendek nevét vonták össze. Csab az egykori különálló helyiséget, ma a Csabpuszta felé eső részt jelenti. A Bakony utolsó nyúlványán fekvő jelenlegi község közepe a régi Rendek falura esik. Csabrendek gondosan karbantartott, fejlődő település. Sümeg, Gyepűkaján és Nyárád irányában vezet tovább műút. A XIV. századtól számolja fennállását. 1355-ben történik első említése. A települést részben erdő öleli körbe, a hegyen szőlőt termesztenek. Csabrendek alapfokú közintézményekkel ellátott, több műemlékkel, látnivalóval rendelkezik. Hasznosításra váró kastélyépülete van, katolikus temploma műemlék. Volt Bogyai-kúria (1790, barokk) és a két XIII. századi templomrom (Csab, Rendek) mellett további XVIII., és XIX. századi emlékekkel rendelkezik.

Csabrendek ősi település, már a kőkorszakban is éltek emberek a Csúcshegy lejtőjén, amikor a mélyebben fekvő részeket még tenger borította. Később a kelták, majd a rómaiak lakták a vidéket, majd őket a pannon szlávok, később pedig a szlovének követték. A község neve Rendek, de eredeti ejtése alapján többfelé elnevezése is ismeretes: például Rennek. A Rendek szó szláv eredetű, amely vörösércet jelent magyarra átfordítva. Ez utalást tesz a bauxittól vörösre festett földre, amely a környék egyik jellemzője. A mai Csabrendek három részből épült össze, ezek a részek akkor külön falvak voltak: Rendek (1314-ig Villa Rennek, oklevélen említett név alapján), Al-Csad, Fel-Csab vagy Szentistváncsab. Akkoriban mind a három falucskának parochiás temploma volt. Azonban az érkező tatárok a falvakat a templomaikkal együtt elpusztították.

1428-ig Csabrendek jelentős településnek számított, Zala megye keleti részének járási székhelye volt. A török idő alatt a két Csab rész elnéptelenedésnek indult. Templomaikból már csak romok maradnak, amelyek aztán már fel sem épülnek. Mindeközben Rendek népes falu marad. 1632-ben a Sümeget környező hat település török uralom alá került, de a várat nem tudták bevenni. A Renneki és Chaby nemzetségből magát kinövő Csabi család uradalmai is odavesztek. A család tagjai, mint végvári katonák harcoltak a fenyegető török ellen. A Csabiak elvesztett birtokai 1648-ban az Érsek családhoz, később pedig az említett famíliából leágazó köznemesi családokra szálltak át. A harcok végeztével a három terület összefogásából született meg a mai Csabrendek őse. Itt a földesúr, Galánthai gróf Fekete György észak-magyarországi tót, cseh, morva és lengyel, majd pedig német telepeseknek adott otthont.

Csab elpusztult falu Csabrendek határában, attól keletre, a Csabi majorba vezető földút mentén. A középkorban a faluról elnevezett Csabi várjobbágy nemzetség, illetve az abból származó családok birtoka volt. A XIV. század első felében már kettős település: Fel- és Alcsab. Az utóbbi a XV. századtól Szentistváncsab, majd Szentistván néven önálló falu. Csabot 1548-ban felégették a törökök, a következő években újratelepült, de 1564-ben teljesen elpusztult. Templomának titulusát nem ismerjük. Papját először a XIV. század eleji pápai tizedjegyzékek említik. Az 1464-ben említett Szent Márton kápolna valószínűleg ez a templom mellett állt. Csab plébániája az 1548-as pusztulás után 1550-ben betöltetlen volt. A valószínűleg egyenes szentélyzáródású, egyhajós, nagyméretű templom romjai a falu helyén húzódó sűrű bozótban ma is állnak, nyugati fala több méter magasságban. A középkori Alcsab falu helyén terepbejáráskor épülettörmelék között kályhacsempe töredékeket is találtak. Ezek az alábbiak voltak: a.) kis rozettás, leveles-indás fél kályhacsempe- b.) áttört kályhacsempe két töredéke, melynek a vastag széle két-, íves kiágazása pedig egy beböködött pontsorral díszített, c.) kályhacsempe szélének töredéke háromszögsoros kereteléssel.

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Parádi Nándor: Mátyás címeres kályhacsempe lelet a Magyar Nemzeti Múzeumban In.: Folia archeologica 41.
Fotó: Kaszás Zsolt