Cinkota | Evangélikus templom

Cinkota egykor önálló település, ma Budapest egyik városrésze a XVI. kerületben. Első nevezetes eseményéről a Képes krónika is beszámol, ugyanis ezen a területen vonultak át és a közelben – néhány feltevés szerint Cinkotán és így itt esett el Ernyei ispán is – csaptak össze Salamon király és Béla király fiainak csapatai az 1074-es mogyoródi csatában. A hercegek serege Cinkota udvarháznál, majornál (Zimgota allodium) ütött tábort. A település legkorábbi, részben fennmaradt épülete is ebből az időszakból, a 11. századból származik: ez a századok során háromszor is átépített, a 18. század óta evangélikus felekezeti templom. Az e körüli régészeti feltárások alapján, bár nem sok leletanyag került felszínre, a kutatók azt feltételezik, hogy a 11. század közepén Cinkota jelentős település lehetett. Birtokközpont, amelynek egyik épületcsoportját gerendák közé döngölt földsánc vette körül. A prédium falu és a körülötte lévő földek birtokosa a király, vagy a királyi család valamelyik tagja is lehetett, ezért választhatták 1074-ben Géza és László hercegek a Salamon király elleni döntő ütközet előestéjén táborhelyüknek Cinkotát.

1259–1541 között IV. Béla király adományaként a nyúlszigeti apácák voltak többek között Cinkota birtokosai is, egészen a rend megszűnéséig. A falu ebben az időszakban virágzásnak indult. A 14. század elejére kiváltságos helyzetbe is került, az apácák egyik legjövedelmezőbb birtoka lett. 1319-ben adómentességet is kaptak rá. Szentmihály és Jenő falvak mellett az egész középkoron át a 14-15. századig jelentős településekké fejlődött. A török idők megpróbáltatásait ha nehezen is, de túlélte Cinkota, adatai mind a két (török, magyar) „birtokló fél” kimutatásaiban szerepelnek. Lakosai adóztak és művelték, bérelték nem csupán „saját” településük, hanem a szomszédos területek földjeit is – egészen a 19. századig…

A XII. század végén a rotundát elbontották, illetve falaiból alakították ki az új, nagyobb templom nyújtott félköríves szentélyét. Az elbontott falrészhez építették a diadalívet, a pótlás alapozását lapos kövekből készítették. A XII. századi szentély belső falsíkja azonos lehetett a rotundáéval. A hajó kutatása során az északi és a déli oldalon a szentélyfal toldásához hasonló alapozást találtak, a hajó délnyugati sarkát azonban hatalmas kőtömbökre alapozták. A 70 cm széles, felmenő falat kváderral borították, amelyek nagy, összefüggő felületekben megmaradtak, különösen a déli oldalon. A kváderfal az északi oldalon 440 cm, a déli oldalon 400 cm magasságban maradt meg. A déli falon román stílusú ablaknyílást, valamint szintén a déli oldalon 165 cm magas kegyúri fülkét bontottak ki a régészek. A tatárjárás alatt megrongálódott, de még a 13. században kijavították, majd röviddel ezután díszesebb, nagyobb templom építésébe kezdtek. Viszonylag jó állapotban megmaradt és ma is látható a középkori templom tornya és hajója a befalazott román ablakokkal és gótikus ajtókkal.

A templom belső terében ma látható az első templom feltárt alapja, majd három lépcsőn jutunk fel a barokk templom padlószintjére. A nyugati hajó padlójának kialakítása a középkori templomok stílusában történt meg. A padok középen helyezkednek el két oldalon közlekedővel. Orgonáját is öbbszöri felújították. A legutóbbi átépítést Trajtler Gábor, a gyülekezet akkor segédlelkésze tervezte meg 1958-ban. Az oltár és a szószék Novák Ferenc tervei alapján készült az 1891-es templomfelújítás alkalmával. Oltárképe egyedi ábrázolás Jézust elfogatása előtti pillanatban ábrázolja. Péter kezében tőrt látunk. A keresztelő medence a Jezsovics család adománya. (Jezsovics Pál a gyülekezet kiemelkedő tehetségű lelkésze volt, aki 1840-1890-ig állt az egyházközség élén.

Forrás:
Tari Edit: Pest megye középkori templomai (Studia Comitatensia 27. Szentendre, 2000.)
Bokor József (szerk.): Cinkota