Cikó | Eszterpusztai templomrom

Régészeti bizonyítékok alapján már az őskorban lakott hely volt. A település a török hódoltság korában teljesen elnéptelenedett, majd betelepített németek munkája nyomán indult újra fejlődésnek. A 20. század elejére a Völgységi járás legjelentősebb német lakosú kisközségévé vált. 1939. április 30-án itt tartotta országos zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund, és itt alakult meg első helyi szervezete. A második világháború után a község lakosságából közel kétszáz főt hurcoltak el kényszermunkára, illetve a német lakosság nagy részét kitelepítették, és helyükre – Hadikfalváról – 158 bukovinai székely családot költöztettek. A régi német lakosságból 1950-re mintegy harminc család maradt. 

A templomromról 1776-ból származik az elsőadat: a Perczel-család birtokait ábrázoló kéziratostérkép romként tünteti fel. A mindösszenéhány évvel később készült első katonai felmérés Cikótól délre, Ófalutól keletre templomromot jelez. Egyed Antal, a tudós apát és helyismereti író 1828-as leírása a cikói határban „két öreg templomot” is említ, „semmi bizonyos rólok nem tudatik” jegyzi meg. A falutól dél felé fekvőnek mondott épület egyértelműen az eszterpusztai rommal azono-sítható. Érdekes, hogy a 19. század második felének fellendülő honismereti-műemléki szakirodalmában a rom rendszerint nem szerepel.

A középkori Eszter vagy Ösztör falu (Ezthewr, Eösztör, Östör) történetéről alig tudunk valamit, középkori oklevél nem maradt fenn róla, csak a hódoltság elején tűnik fel a pécsi püspök birtokaként, egy Cikótól Nádasdon át Szászvárig húzódó birtoktestrészeként. 1559-ben 4, 1561-ben és 1564-ben 2 portafzetett adót a faluban. A váci püspökség 1586-os és1591-es urbáriuma szerint a püspökség birtoka volt, de gyakorlatilag a kanizsai várnak adóztak, ahonnan sok jogtalanság érte őket. Egy 1618-as birtokjegyzék szerint már a bátai apátsághoz tartozott a falu, rác– és talán magyar – lakosaival ott szerepel az 1669–1671-ben az apátsághoz igényelt települések közöttis. A 18. század elején a falut sok elpusztult társáhozhasonlóan nem telepítették újra. A középkori falu bizonyára a romtól délre, a patakkal párhuzamosan húzódhatott. A helybeliek többször találtak edénydarabokat és csontvázmaradványokat, tudomásuk szerint a 20. század elejénásatást is végeztek itt a régészek, de visszatemették a feltárást. A templom felmérése során, tőle északkeletre mintegy 50 méterre, a domb dél felé benyúló, ho-mokbányaként használt falában egy átvágott későkö-zépkori sütőkemencét vettünk észre, és tártunk fel.

Eszter falu templomából napjainkra csak a törtkőből épített, négyzetes alaprajzú, nagyjából 2,5×2,5 méteres belvilágú templomtorony maradt fenn, északnyugati és délnyugati sarkán haránt irányú, rövid, töredékes támpillérekkel, keleti oldalán pediga hajó nyugati végfalának csekély csatlakozásaival. A legújabb és egyben legbővebb szakirodalom, a 2006-os műemlékjegyzék szerint a torony – amelynek nyugati falán egy résablak, felette pedig egy rézsűs kávájú ablak nyílik – háromszintes volt, a keleti oldalán látható, vörös festésű vakolatnyomokkaldíszített nyílás pedig a hajóból a toronyaljba vezetőbejárat kiszakadt nyílásával azonos.

Forrás:
K. Németh András – Rácz Miklós: Cikó–Eszterpuszta „eltemetett” temploma / Várak, kastélyok, templomok VII (2011) 6. 11-13.