Celldömölk | Bencés apátsági templom romja

Celldömölk több mint 750 éves múltra tekint vissza. A település ősi, központi magját, a dömölki bencés apátságot először egy 1252-ben kelt oklevélben említik. Az apátság közelében két település is kialakult. Jobbágyainak és szolgálóinak faluját Pórdömölknek, később Egyházasdömölknek, a nemesek faluját Nemesdömölknek nevezték. Az apátságban bencés szerzetesek tevékenykedtek. Az egyházi működés a török hódoltság idején szinte teljesen szünetelt, majd az 1681-es országgyűlési törvénycikk nyomán Nemesdömölköt artikuláris helynek jelölték ki, ahol evangélikus templomot építettek. A 18. század elején az apátságba visszatértek a szerzetesek és létrehozták Kismáriacellt. A bencés apátság már a 16. század előtt is búcsújáró hely volt, csodatévő hírében álló kegyszobrát a törökök elől elmenekítették. Az ausztriai Máriacellből az ottani kegyszobor másolatát hozta magával Koptik Odó apát, és lendítette fel ezzel újra a hitéletet. A kegytemplomot 1748-ban szentelték fel. Az 1755-ben épült kálvária átadásával teljessé vált a búcsújáróhely. Kiscell apátsági székhellyé lépett elő. A település 1768-ban sóhivatalt kapott, 1790-ben II. Lipót mezővárossá nyilvánítatta Kiscellt. A város egyre inkább benépesült, iparosai, kereskedői, híres vásárai és sóraktára révén hamarosan a környék központja lett. 1830-ban Kiscellben alakult meg az ország egyik első vidéki társasköre, a Kemenesalja Casino. A 19. század közepén közigazgatásilag megerősödve járási székhely lett.

Az apátság alapításának pontos idejét nem ismerjük, felszentelését az egyik munkában 1252-re teszik. Baranyai Béláné szerint valószínű, hogy a 13. század első felében alapította a kemenesaljai Merse család, családi monostorának. Rómer Flóris idézi Fuxhoffer azon véleményét, hogy az ős monostornak, vagy a monostort kerítő várnak nyomait a közeli Sághegyen kell keresni, ahol a II. Béla király kívánságára megkezdett építmény soha sem készült el. Rómer okleveleket említ, amelyekben különböző alakban találkozunk Dömölk nevével, valamint megtudjuk azt is, hogy az apátságot a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték: „Conventus monasterii de Demenk” (1318); „Comes et nobiles jobbagiones eclesiae de Demenk” (1325); „Georgius Abbas Beate Marie Virginis de Demek” (1334); „conventus de Demeulch”. Még egy történeti adatot említ, amely szerint a Hunyadiak alatt Dömölk templomában rögtönzött országgyűlést tartottak. Az apátság a 16. század elején Pannonhalma fiókapátságává vált. E nehéz időkben a kolostor szerzeteseinek száma erősen csökkent, a környék lakosságának jelentékeny része luteránus hitre tért.

A század közepe táján az apátságot a török közelsége miatt megerősítették, és Sárvár előváraként kívánták felhasználni. A Bécs ellen erre vonuló törökök elől a régi csodatevő Mária-szobrot a Csallóközbe vitték, ahonnan csak a 18. század elején hozták vissza. A 17. század végén a kolostor épülete romos, az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a rendtagok három kis cellát építettek a templom boltozata és teteje közé. Baranyainé szerint az oltárral is történhetett valami baj, mert az említett jegyzőkönyv szerint hordozható oltárlappal miséztek. 1698-ban a templomnak fatornya volt, a tetejét zsindely fedte. 1787 óta istentiszteletet sem tartottak már a régi templomban, mert időközben felépült a ma is álló, új apátsági templom és kolostor. A középkori templom tornyának alját (előtornácát) 1784-1834 között „sírboltul” (minden bizonnyal halottasház értendő helyette) használták. A templom déli oldalán az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint temető volt. 1803-ban a templomot zsúpszalmával fedett gazdasági pajtaként említik, amelynek roskadozó tetejét 1844-ben lebontották, majd hasonló sorsra jutott 1849-ben a templom boltozata feletti öt szoba is. Egy másik adat szerint ez csak 1860-ban következett be, amikor a hajó északi és déli falába egy-egy nagy, szekérbejárónak is alkalmas ajtót törettek, zsúptetővel lefedve csűrré alakították. Ekkor még látta Rómer Flóris a szentély gótikus vakárkádjainak falfestményeit. A templomrom még 1936ban is azt az állapotot mutathatta egy Baranyainé idézett munkájában közölt felmérés szerint, amint az a 19. század második felében végrehajtott bontás és alakítás után állott. Azóta omlottak le a hajó falai csaknem teljes mértékben, s az 1960. évi kutatáskor már csak a torony és a szentély romjai álltak.

A templom romjai a Sághegy irányában, a település szélén levő mezőn állnak. A kissé szabálytalan, téglalap alakú hajó keskenyebb, a sokszög öt oldalával záródó szentélyben végződik, amelynek belső oldalán gótikus vakárkádok helyezkednek el (itt voltak a falfestmények, ma már csak az északiban mutatkoznak csekély maradványok), kívülről pedig támpillérek erősítik falait. A szentélyben három keskeny ablak alsó része is látható, hasonlóak lehettek a hajó lepusztult falaiban is. A hajó nyugati homlokzata előtt zömök torony helyezkedett el, amely a hajó középtengelyétől kissé eltér. A torony az első emelet magasságáig ma is áll, alsó részét négyszögletes profilú, zömök bordájú keresztboltozat fedi. Északi és déli oldalán egy-egy középre helyezett, félköralaprajzú falfülke van, előtte a fal hosszában végig futó kőpadkával. Ezeknek a végeinél, a falszögletekben álltak egykor a boltozati bordákat tartó oszlopok, amelyek fejezeteinek és lábazatainak fészkei ma is jól megfigyelhetők. Az 1960. évi ásatás során felszínre került a lepusztult északi fal maradványa. Megtaláltuk a diadalív alapjait, alatta pedig annak irányától kissé eltérő, déli irányban folytatódó falmaradványt találtunk, amely valószínűleg nem tartozik szervesen a jelenleg ismert maradványokhoz. Ennek közelében II. Antonius aquileiai érsek ezüst dénárját (1401 -1418) találták 1,30-1,40 méter mélységben. A pénz jóval a feltételezett padlószint alatti mélységből került elő, ami azt is jelentheti, hogy a jelzett időben valamilyen építkezés történhetett a templomon.

A diadalív vonalában téglapadló maradványait tárták fel. A szentély felé eső téglák magasabban voltak, ami arra utal, hogy az kissé emelt szintű volt. Ebben az árokrészben néhány római, peremes téglatöredéket is találtak. A szentélyben agyagos réteget találtak az oltárnak megfelelő helyen, amit az elpusztult oltár alapozásával hozhatunk kapcsolatba. Feltárták a szentély alapfalát, amely a sokszögzáródású, gótikus fal alatt egy korábbi, félköríves záródású szentély meglétét bizonyítja. A román kori szentély falát szépen megmunkált kváderkövekből építették, nyomait a gótikus falsík kiromlásainál és a hajó csatlakozási pontjainál is megfigyeltük. Belső oldalán egy 30 cm széles, 1,10 méter magas kőpadka futott körbe. Az oltár környékén bolygatás nyomai mutatkoztak. Kutatóárokkal feltárták a torony felmagasított küszöbét, a mélyebb szintre vezető lépcsőfokokat, a téglapadló maradványait, a hajóba vezető bejárat küszöbét és a karzatot tartó déli pillér alapjait. A torony belsejében a téglapadló szintjéig letisztították az újkori törmelékréteget. A torony nyugati falán, a sarkok közelében egy-egy gerendafészek-szerű nyílást figyeltek meg a jelenlegi járószint felett. A déli oldalon lévő felett, 1,55 méter magasságban egy elfalazott bejárat van, amelyen keresztül egykor felmehettek a torony emeletére. Ma már csak a bejárattól induló, a torony nyugati falában vezető, majd az előbb említett elfalazott bejáratnál kelet felé forduló lépcsőn juthatunk az emeletre. Sehol nem találtak olyan falakat, amelyek alapján kolostorépületre következtethetnénk.

A templom építéstörténetére vonatkozólag a következő építési periódusokat határozhatjuk meg. Az első templom félköríves szentélyű volt, belül körbefutó padkával, a hajó méretei pedig megegyeztek a ma ismert alaprajz méreteivel. A hajó ma is látható maradványai úgy a kő anyagát, mint a falszövetet tekintve elütnek a toronytól és a gótikus szentélytől. Keményebb és nagyobb méretű kövekből építették, mint a tornyot és a szentélyt, amelyeknek kőanyaga eléggé egységesnek tűnik. A hajó falainak szerkezete két nagyméretű kvádersor közti öntött falazat. A hajó eredeti bejáratából csekély maradvány még megfigyelhető. A hengertag által keretezett, eredetileg félkörös ívmezőt pedig minden bizonnyal dombormű díszítette, hasonlóan a csempeszkopácsi r. k. templom díszkapujához. A hajó nyugati homlokzata előtt álló, román kori toronyról kétségtelenül megállapítható, hogy később építették, mint az ugyancsak román kori templomot. Építésének korát a 13. század dereka tájára teszik. A boltozat formai és szerkezeti vizsgálata, valamint a déli oldalon még jól kivehető, lizénás, ívsoros párkánnyal lezárt homlokzat a korhatározás helyességét bizonyítja. E templom, s főleg a torony építése a Dunántúlon folyó, 12-13. századi bencés építkezések közé sorolandó, és kis méretei ellenére felfedezhető kapcsolata Lebennyel, Pannonhalmával és Jakkal a nagyobbak közül, a kisebbek közül pedig a Baranyainé által már említett Szent György-hegyi, Szent Kereszt tiszteletére szentelt templommal, amelyet ugyancsak a bencések építettek.

Még egy 13. századi építménnyel mutat igen erős kapcsolatot a torony. A győri püspöki palotában levő úgynevezett menekülőfolyosóval, amely egy éppen olyan falban felvezető lépcső, mint amilyen a celldömölki középkori templom tornyában felvezet az emeletre. Ezt a szerkezeti megoldást hazai viszonylatban a 13. századra jellemző építészeti részletnek tartjuk. Az említett két építmény között azonban a falszövet, az építőanyag, a morzsolódó felületű bazalttufa (amelyet minden bizonnyal közös helyen, a Sághegyen bányásztak) és a sötét színű, szabályos alakúnak mondható kövek között vakító fehérnek tűnő, mészdús habarcs hasonlósága – az említett lépcsők szerkezeti azonossága mellett – kétségtelenné teszi a szoros kapcsolatot. Elképzelhető, hogy ugyanaz a műhely dolgozott mindkét helyen. A torony építési idejéül ilyenformán elfogadható lenne az alapítási évként is említett 1252, ha azt bizonyító erejű adat, oklevél támasztaná alá. Mindenesetre alapítási időként nem fogadható el semmiképpen sem ez az időpont, mert a torony építése előtt már állott a félköríves szentélyű templom, amelyről feltehető, hogy a 12. században épült. Alaprajzi elrendezése, a toronytól elütő falszövete, a falrakás módja – amelyben még halszálkás falszövet is található – nem zárja ki ezt a lehetőséget. Itt említjük meg azt a hagyományokra támaszkodó adatot, amely szerint a dömölki apátságot II. vagy III. Béla alapította volna.

Hasonló adat régebbi szerzőknél is előfordul. Amint a fentiekből látjuk, az épület vizsgálata nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a hagyománynak van valami történeti magja, legalábbis az, hogy a templom építése az egyik említett király idejében történt. A templom méretei ugyan némileg ellene mondanak annak a lehetőségnek, hogy királyi alapítású a monostor. Természetesen a kérdés nyitva áll, és még számtalan lehetőség mutatkozik a kutatás számára. Feltehető ugyanis többek között az is, hogy a hagyomány által említett király IV. Béla, aki a tatárjárás után adományaival segítette az apátság, legalábbis a feltehetően 1252 táján épült torony felépítését, amelynél talán a védelmi szempontokat is figyelembe vették. Ezzel kapcsolatban szükséges még egyszer felvetni a torony nyugati homlokzatán mutatkozó, elfalazott bejárat (küszöbe a jelenlegi járószinttől 1,55 m magasságban van) kérdését, amelynek rendeltetésére vonatkozólag a rendelkezésünkre álló régészeti, ásatási adatok alapján nem tudunk választ adni. Minthogy ez az elfalazott bejárat a közepén levő „főkapu”val egy időben készült, ennek szerepe esetleg az lehetett, hogy ezen keresztül jussanak fel a kegyúri karzatra, mégpedig a „főkapu” mellőzésével, ahonnan a falba épített lépcső indul, s így a toronynak ezen a bejáratán keresztül kívülről is megközelíthető legyen a karzat, vagy a boltozat felett feltételezett lakrész.

Ez egyelőre csak feltevés, amit később régészetileg esetleg igazolni lehet. Hasonló megoldásokat ismerünk Prágában, Freibergben és a deventeri püspöki palota feltárásával kapcsolatban is felmerült hasonló lehetőség. Ennek a kérdésnek tisztázása talán választ ad arra a régebben felvetődött kérdésre, hogy a celldömölki, középkori apátsági templom hasonló volt-e a deákihoz (Diakovce, Szlovákia), voltak-e lakható helyiségek a templom boltozata felett. A templom építéstörténetével kapcsolatban még a szentély gótikus átépítéséről teszünk említést. A meglevő falmaradványok vizsgálata alapján azt a megfigyelést tettük, hogy a torony és a gótikus szentély építőanyagában és a falszövetében nagy hasonlóság mutatkozik. Ennek alapján feltételezhető, hogy a két építkezés időpontja nem esett túlságosan messze egymástól, s így egyetértünk a régebbi kutatók azon megállapításával – amelyet elsősorban a szentély vakárkádjaiban egykor jól látható falképek vizsgálata alapján tettek -, hogy a gótikus szentély a 13-14. század fordulója táján készülhetett el. Ekkor készülhettek a sokszögzáródásúvá alakított szentély külső szögleteinél látható támpillérek a gótikus boltozat építésével kapcsolatban. Az Árpád-kori templomok millenniumi helyreállítási programja keretében 2000ben konzerválták a romokat.

Forrás:
Kozák Károly
CELLDÖMÖLK, KÖZÉPKORI BENCÉS APÁTSÁGI TEMPLOM ROMJAI In.: Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat – Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)