Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Cák | Szent Péter és Pál templom

Szent Péter és Pál-templom

Cák

Elérhetőség

VAS MEGYE
9725 Cák, Fő u. 49.

 

Galéria

A község területén már a római korban laktak emberek, ezt bizonyítják a határában előkerült római kori sírok. A 8. század végéről származik az a két frank szárnyas vaslándzsa, amit szintén itt találtak. A mai települést 1279-ben villa Chak néven említik először. Kezdetben a velemi Szent Vid várának tartozéka volt, majd a rohonci uradalomhoz tartozott. A 13. – 14. században a Németújváriak birtoka. 1405-ben Luxemburgi Zsigmond Garai Miklósnak adományozta. A későbbiekben Morgenwerder Jakab, Mátyás király tüzérmestere, a Baumkirchner-család, majd a Batthyányak voltak a birtokosai. 1532-ben a török pusztította, 1573-ban és 1606-ban a keresztény katonaság égette fel a falut. Leégett sok ház, és három egész telkes jobbágy maga is lángok martaléka lett.

1697-ben már Kőszegszerdahely filiája és ekkor már van egy leromlott temploma. Az egyházi birtokait az uradalom foglalta el. 1733-ban arról értesülünk, hogy a régi Szent Péter és Pál templomból már csak egy torony áll. 1757-ben még romladozó régi tornya látszik, de 1786-ban már sem temploma sem papja nem volt Cáknak. 1894. őszén Szombathelyi Hidasy Kornél megyés püspök szentelte fel a Szent Péter és Pálnak titulált katolikus templomot, amelynek tervezője Ludwig Schöne bécsi építész. A Kőszeg és Vidéke 1894. 47.02.2. számában így ír:”A templom munkálkodott: Schapfer Pál, Paller András, Lauringer János, Wilfinger József, Petán Mátyás, Tangl Adolf, Güntner János, Eberhard Sándor és Huber József, Gál József, Gruber Adolf, Lemke Károly…. A mellékoltár a czáki nők gyűjtésének eredménye, úgy a szép zászló is. Az egyházi ruhákat a szerdahelyi plébános szerezte. Az új csillárt pedig özv. Weiszenbeckné asszony Kőszegről ajándékozta…” Dr. Seregély István kőszegszerdahelyi plébánosi szolgálata (1974-1981) idején, a plébániához tartozó többi templommal együtt, a cáki templomot is felújították 1976-ban. Dr. Seregély István irányításával a Kőszegszerdahely, Velem, Cák és Kőszegdoroszló lakói olyan időszakban újították fel a templomokat, amikor a hivatalos körök azokat feleslegesnek tartották. A templom legújabb felújítása pedig 2012 augusztusában fejeződött be.

 

Forrás:
Cák település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. március 19.)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021