Szent Miklós templom- és kolostorrom
Budapest I.
A budai Várnegyedben, a Mátyás-templom északi oldala mellett emelkedik a Budapest-Hilton Szálló. Helyén a második világháború előtt két nagy épület emelkedett: délen a pénzügyminisztérium, északon pedig egy leányiskola. A kettő között középkori torony állott, és áll ma is. A szálló építését 13 évig tartó régészeti kutatás előzte meg, amelynek az volt a célja, hogy megállapítsák, a középkorban milyen épületek álltak a telkeken. A pénzügyminisztérium helyén a középkorban 13 lakóépület és egy utca húzódott, az iskola helyét pedig a domonkos szerzetesek Szent Miklósról elnevezett temploma és kolostora foglalta el.
A domonkosok megtelepedése idején a hegy sziklafelszínét mindössze 10-15 cm vastag humusztakaró borította. Az épületeknek azonban e csekély alap is elegendő volt, mivel a domonkosok 1228-ban kiadott rendi szabályzata a kolostor és templom magasságát korlátozta. A XIII. században a rendház a kolostornégyzetből és a templomból állott, mely a rendelkezésükre álló telket teljesen elfoglalta. Észak felé a telekhatár a hegy felszínét borító mészkőlepény széle volt, melyen túl a lejtős hegy esőmosta, márgás talaja következett. Ezen a lejtőn ekkor még állottak vagy újjáépültek az első település házai. A kolostornégyszög és a templom tömbje mindvégig megtartotta észak-déli irányú kiterjedését; mindkét épületet az idők folyamán csak keleti irányban növelték. Bár a kolostor a XIV. századtól kezdve északi irányban újabb telkek birtokába jutott, dél felé, a német plébánia területén soha nem tudott terjeszkedni. A templom sátortetős oromzata nyugat felé nézett, közepén lépcsős bélletű kapuzattal és e felett egy rózsaablakkal, tehát az olaszországi domonkos templomokhoz hasonlított. A templom és a kolostor fedése is a mediterrán vidékeken máig kedvelt ún. „apáca-barát” cserépfedés volt.
A hajó viszonylag kis terét a hosszú, egyenes záródású szentélytől, azaz a szerzeteseket a világi hívektől egy boltozott, árkádos szentélyrekesztő fal („lettner”) választotta el, melynek tetején az énekes karzat helyezkedett el. A karzat sarokleveles pillérlábazatai az ásatás során felszínre kerültek. A templomhajó padlóját dísztelen négyzetes téglákból rakták. A templom hajójában és a kolostor helyiségeiben gerendafödém volt, csak a szentélyt boltozták. A kolostor faragványai puritán egyszerűségről tanúskodnak. A templom alaprajza és a kolostor egyes faragványai lengyel domonkos k;olostorokkal is feltűnő rokonságot mutatnak. Pl. az azonos korú poznani domonkos templom alaprajza egyezik a budaival, amin nem csodálkozhatunk, hiszen mindkét rendtartomány Bolognából települt. A kolostor helyiségei a régen kialakult hagyományt követvén, meghatározott sorrendben helyezkedtek el. A keleti oldalon kellett lenni a káptalanteremnek, ennek néhány érdekes kőfaragványa előkerült. Az északi oldalon a közös étkezőhely (refectorium) helye volt, és itt volt a melegedő hely is (calefactorium). Alatta találtuk meg a kolostor központi fűtőberendezését: egy kemencét. Itt kerültek elő a középen kerek nyílással ellátott padlólapok, melyeken keresztül a meleg elárasztotta a termet. A nyugati épületszárny alatt szokás szerint pincék ( cellarium) helyezkedtek el az élelmiszerek és borok tárolására.
A XIII. századi kolostor túlságosan kicsi volt, nem tudta befogadni az iskolát. Telküket ekkor egy 6 m széles területsávval tudták bővíteni a kolostortól északra. Ez a terület a Mária Magdolna plébánia körzetéhez tartozott, magyarok lakták. Ezen az új telken építették fel az iskolát. A régi kolostorépületet is le kellett azonban bontani ahhoz, hogy a kolostor és az iskola között egy udvart létesíthessenek. Ez tette lehetővé, hogy az iskola a kolostor életének megzavarása nélkül is megközelíthető legyen. Az udvarból lépcső vezetett a városfalon kívül fekvő kertjükhöz, melyet szintén ebben az időben kaptak. Itt is építkeztek. Nagy épület falmaradványai kerültek elő ezen a helyen. A leletek szerint a XIV. századi építkezések kőfaragó munkáit itt végezték. Később az épület feltehetően az iskola növendékeinek elhelyezésére szolgált. Az új kolostorépület részben a régi alapfalai és pincéi fölé épült. A pincében megmaradt és tovább működött az első kemence, az új épület a régitől csak a keleti oldalán tért el. Itt egy traktus szélességgel megnövelték kelet felé, és ezáltal átlépték a XIII. századi városfalat. Az iskolaépület különös érdeklődésre tarthat számot, mivel ilyet még sehol sem tártak fel. Hosszú, keskeny épület volt, melynek földszintjén egy kisebb és két nagyobb helyiség helyezkedett el.
A Szent Miklós-tornyot a 15. század elején építették. Mátyás király idejében készült el a kerengő udvarán megtalált kút. Buda 1530-as ostroma során az épület megsérült, a szerzetesek elhagyták. A török hódoltság idején egy ideig még álltak a maradványai, de Buda visszavétele előtt elbontották, alapfalait és pincéit betemették. A kolostor és templom kutatását előbb Lux Kálmán, Csemegi József, Lux Géza és Gerő László építészmérnökök végezték a II. világháború előtt, majd 1958-ban Gerevich László és Holl Imre végzett rövid ásatást. A teljes régészeti feltárást H. Gyürky Katalin végezte 1962-től a Hilton szálló felépítéséig. Helyén a 17. század végén jezsuita kollégium, később a Királyi kamara, majd a pénzügyminisztérium épülete volt a templomtól délre. A volt domonkos kolostor telkének északi részén élelmiszerraktár, majd iskola – a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium épülete volt. A 20. század elején Lux Kálmán tervei szerint részben helyreállították a Miklós-tornyot, a nyugati oldal alsó részén a Bautzenben található Mátyás király kőemlék másolatát helyezték el. A II. világháború előtt Gerő László, utána Csemegi József tervei alapján végeztek kisebb helyreállításokat. A Hilton szálló építésekor a domonkos kolostor és a Miklós-torony teljes műemléki helyreállítását Sedlmayer János tervezte, 1976-ra készült el.
Forrás:
H. Gyürky Katalin: Az egykori budai domonkos kolostor Pannonia, Budapest, 1976.