Bódvaszilas | Munkás Szent József-templom

Az egykori Torna vármegye tartozékaként a település léte már az Árpád-korban adatolható, ám pontosabb története csak regionális összefüggéseken keresztül vázolható fel. A 12-13. századi oklevelek és a középkori – sokszor ma is élő – helységnevek arra utalnak, hogy a Tornavölgy és a Bódvaszilasi-medence települései a 12. század végén már biztosan létező tornai királyi uradalom, erdőispánság szolgáltató falvai lehettek. Ilyen volt pl. Kovácsi, Méhész, Almás, Szepsi (egykor Szekeres), Ardó (Erdőóvó) vagy Szilas is, amelynek neve szilfákkal benőtt helyre utal. A korszak írott forrásai hospesek betelepítéséről is tanúskodnak, így Vendégi, Olaszi, Torna, Hidvégardó, s Szentandrás lakosai mind idegen földről érkeztek.

A tornai vár uradalmának kiépüléséről, majd később várispánsággá alakulásáról, azaz a 13. század első felének viszonyairól két adománylevél11 tudósít, amelyek alapján feltételezhetjük, hogy Szilas mindvégig uralkodói kézen marad. Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyeznünk, hogy a tornai uradalom szétszórt abaúji és borsodi birtokai is magánkézre kerülnek; megfigyelhető tehát a szigetszerű birtokrészek felszámolására irányuló igény. A tatárjárást követően IV. Béla király a várak, központi helyek megerősítésére koncentrált; ennek a folyamatnak a része lehetett az új tornai uradalmi központ és erősség, Szádvár felépülte is, amivel párhuzamosan a 13. század utolsó harmadában megindul a tornai királyi várispánság vármegyévé való szervezése is. Bódvaszilas első, a kutatásban sokszor bizonytalannak vélt említése is erre az időszakra tehető: 1274-ben IV. László, Sebestyén tornai ispánnak adományozza a Torna megyei Nilos földjét. A 13. századi birtokadományozások során több határjárást is végeztek a régióban, amelyek közül kettő, Nádaska (1280), illetve Komjáti, Minkefalva (Bódvalenke) és Mile (1283) határát leíró dokumentum maradt ránk teljes egészében. Ezekből felismerhető, hogy a középkori határok szinte azonosak a mai településhatárokkal, s mindez megerősíti azt a benyomásunkat, hogy a Bódva felső völgye napjainkban is archaikus képet mutat.

Szilas települését 1283-ban, a IV. László király által Vid fia Zsenge számára adományozott birtokok bejárása során említik először biztosan Zylas alakban úgy, mint Komjátival határos falut. Nem rendelkezünk közvetlen 14. századi adatokkal, ám feltehetően még a 13. században a szádvári uradalomhoz csatolják Szilast, így ismertek birtokosai. A Bódva-völgyében 1272-től adatolható Tekus sárosi ispán leszármazottai a század végére megszerzik a királytól a szádvári uradalmat, majd Aba Amadé bírja azt, végül a rozgonyi csata után (1312) ismét uralkodói kézre kerül a vár és annak összes tartozéka: Szögliget, Szilas, Hidvégardó, Szentandrás és Kovácsi. Több adat szól a 14. századi várnagyokról és a Drugethek birtoklásáról. Az 1332-37. közötti pápai tizedjegyzékekben Torna plébániáit csak egyszer találjuk meg, akkor is – területünk települései közül – csak Szögligetet és Perkupát, noha az Árpád-korban máshol is létezett plébánia. Hiába keressük az adózók között pl. a hospesfalvakat, azok eredendő kiváltságaik révén a saját plébániájuk számára szedték be a tizedet, így volt ez az ekkor már biztosan plébániával rendelkező Vendégi, Szentandrás, Szőlősardó és Hidvégardó esetében is. Szilas hiányának magyarázata lehet, hogy – ha volt is bármilyen egyházi épülete (templom, kápolna) – az minden bizonnyal Szögliget filiája volt.

Torna megye ispáni tisztét 1379-ben Bebek Imre töltötte be, majd nem sokkal később, uralkodói adományként megkapta a szádvári uradalmat, így Szilas urai is a Bebekek lettek – utóbbit egy 1415-ben kelt perirat is igazolja. Mellettük Vid fia Zsenge és Tekus ispán leszármazottai birtokolták a vidéket, viszályaik és együttműködésük emlékét számos irat őrzi. Az uradalom késő középkori képét mutatja az 1427-ben keletkezett Torna megyei portaösszeírás, amelyben a Szilasi-medencén belül viszonylag népesebb településként, 33 telekkel szerepel Szilas, a korábban központi szereppel bíró Szögligeten csak néhánnyal több portát jegyeztek fel. Ekkor már feltehetően saját, teljes jogú egyházzal is bírt Bódvaszilas, amelynek jelentőségét tovább emelte, hogy 1446-ban itt tartották meg Torna vármegye gyűlését. Fülek török kézre kerülése után, 1554-ben éri el az első pusztítási hullám a Szilasi-medencét. Ekkor mára reformációerőteljes térhódításával is számolnunk kell, 1561-ben egy püspöki vizitáció során a szilasi és a jósvafői plébánián már református papot találunk.

Zsillavy András plébános idején, 1772–73 között épül fel a barokk templom, mely a középkori templomból – az egykorú leírások szerint – csak annak keletelt szentélyét foglalja magába. Az építtető kegyúr herceg Esterházy („Fényes”) Miklós. Az eredeti barokk berendezéséből származik a főoltár, a Kereszt-oltár, a Mária-oltár (ez utóbbi némiképp átalakítva), a szószék és a Nepomuki Szent Jánosnak szentelt mellékoltár, továbbá az ülőpadok. 1911 körül Ádám Gyula rozsnyói templomfestő mester dolgozott a templomon, az ő munkái a templomot díszítő, Szent Családot ábrázoló főoltár és a szekkók. A középkori római katolikus templomot jelen ismereteink szerint valamikor a 16–17. században megerődítették és hatszögű, három sarkán egy-egy lőréses sarokbástyával látták el. Az erődfal ma bizonyítottan a település legkorábbi építménye, mely még számos átépítésen ment keresztül: a templom és a jószágigazgatói kastély építésével egy időben (a 18. század végén) megmagasították és északról, északkeletről építményt húztak hozzá, továbbá hozzátoldották a plébániakert kőkerítését. 

Forrás:
Pető Zsuzsa Eszter: A bódvaszilasi templomerődítés kutatása In.: Fiatal középkoros régészek IV. konferenciája. Tanulmánykötet (Kaposvár, 2013)
Bódvaszilas település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. február 25.)
Kép forrása: https://dka.oszk.hu/ DKA-027683