Böde (Zalaszentmihályfa) | Szent Mihály-templom 

Szent Mihály-templom

Böde

A bödei, eredetileg zalaszentmihályfai katolikus templom Zala megye egyik legismertebb középkori műemléke. A templom az egykori Zalaszentmihályfa beépített területén kívül, attól nyugatra mintegy egy kilométer távolságban egy dombon túl található, nagyjából félúton Böde felé. Zalaszentmihályfa ma Hottóhoz tartozik, a templom azonban Bödéhez. Környezetével együtt felújított műemlék.

Zala megye
8991 Böde, külterület
Telefonszám: (06 92) 460 189

A templom rövid története

Zalaegerszegtől délnyugatra, mintegy 15 km-re, a Hottó-Bödei bekötő út melletti egyik kis dombon emelkedik a zalaszentmihályfai templom. Szentmihályfa nevű falu ma már közigazgatásilag nem létezik, a templomtól keletre, mintegy 1 km-re levő, régen Szentmihályfának nevezett települést Hottó község II. kerületeként tartják nyilván. Nyugatra, mintegy 2 km-re Böde falut találjuk. A templom a két helység között, magányosan áll a domb tetején. Ez a meglehetősen nagy kiterjedésű település, amelynek keleti fele Müller Róbert régész szerint még a X-XI. század fordulóján keletkezett, volt Szentmihályfa őse. Okleveles adatokban csak 1410-ben tűnik fel, Végzalátnok néven, a Salamonvári család birtokai között, amikor Giróti Mihály leányait Salamonvári András és János ellenében több birtok felébe beiktatták.

A Salamonvári birtokokról 1366-ban készült felsorolásban még nem szerepel, így nem tudjuk, hogy 1410 előtt ki volt a birtokosa. A Végzalátnok név Szentmihály másik neve volt, ahogyan 1414-ben Ján község határjárásában említik. Két Zalátnok nevű község volt a középkorban. Az egyiket Végzalátnoknak nevezték, és 1423-ban lakatlan volt. Erről Sárkány Lászlóné és Rumi Doroszlémé birtokmegosztó iratában olvasunk, akik Salamonvári János és Miklós birtokain osztoztak meg. Valószínűleg e település helvét találta meg Müller Róbert terep bejárasa során Böde mellett, a Ján és a szentmihálvfai patak találkozásánál. Ezt a területet ma is Zalátnoknak nevezik. A másik Zalátnok (más néven Szentmihály) nevével 1424-ben találkozunk ismét, egy Ján és Hermánfalva tárgyában folyt perben.

1426-ban Kutasi Térjék István és Antal birtokai között említik Szentmihálvfalvát, más néven Zalátnokot. Leányágon jutott a Salamonvári birtokokhoz a Térjék család, akiknek nevével később is találkozunk mint Zalátnok, más néven Szentmihály birtokosaival: 1453-ban, 1504-ben, amikor Térjék Pál özvegye az ura birtokaiból járó hitbéréről rendelkezett, amelvek között ott volt Szentmihálvfalva is. A XV. század derekán a Kávási család is feltűnik a birtokosok között. 1454-ben V. László új adományt adott Kávási György birtokaira, amelyek között Zalátnok és Ján is szerepel. Kávási Ferenc 1496-ban egy zalátnoki telkét elcserélte a Bagodiak egyik bagodi telkével. A kettős falunév (Zalátnok, más néven Szentmihály) a XV. század közepéig él. 1453-ban Szentmihály néven említik, később a Szentmihályfalva név válik általánossá. Így szerepel az 1513-as adólajstromban is, amely Németfaluval és Salamonvárával lógja együvé, és Térjék Antalnak 4. Térjék Elek özvegyének 3 jobbágyportáját írták össze benne.

Holub József említett, Zala megye középkori történetét tárgyaló munkájában tévesen határozza meg helvét, amikor a Salamon vári ól délre, Zalanémetfalutó] nyugatra fekvő Mihály fa pusztával azonosítja. A templom mellett fekvő Szentmihályfalva község a török kori adóösszeírásokban a XVI. század utolsó harmadáig szerepel, ezután elnéptelenedik. 1617-ben és 1633-ban praediumnak írják. A régészeti leletek tanúsága szerint is a XVI. század végéig volt a templom melletti faluban élet. A falu elnéptelenedésének okát a meg-megújuló török támadásokban kereshetjük. A ,,Göcseji szegek” határán fekvő Szentmihályfa község nem tartozott a szorosan vett török hódoltsági területhez, de a törökök gyakran feldúlták a vidéket, különösen Kanizsa várának eleste (1600) után. A török hódoltsági terület szélén vagy határvidékén lakó) jobbágyok adója óriási volt: adóztak a töröknek, a földesuraknak, a királynak, sőt még a végváraknak is.

Az elszegényedett jobbágyok, ha nem estek a törökök fogságába, elmenekültek a királyi Magyarországra, vagy felhúzódtak a „szegek” vidékére, amelynek kisnemesi lakói szilárdabban tartották magukat. Az elnéptelenedett falvak egy része végleg elpusztult, más része azonban egy idő múlva újra benépesedett, sokszor nem az eredeti helyén, hanem attól néhány kilométerre települt. Ez történt Szentmihályfa esetében is. 1662-ben újra találkozunk nevével (Mihály falva). Nemesek szállhattak meg, az 1690-es úrbéri összeírás is nemesi falunak mondja. Az 1748-as Canonica Visitatio szerint a templom a falun kívül állott, tehát a visszatelepült falu nem a régi helyén, hanem attól keletre, 1,5 km-re épült fel. A község történetének áttekintése után nézzük meg, milyen adatokat találhatunk a történeti forrásokban a templomra vonatkozóan. 1424-ben említik az oklevelek először a templomot, amely Szent Mihály arkangyal tiszteletére volt szentelve.

A középkor folyamán nem is szerepel többet a templom az írásos forrásokban. Nem említik a pápai tizedszedők sem. A terület, s így a szentmihályfai plébánia is, egyházigazgatásilag a veszprémi püspökség zalai főesperességéhez tartozott. Az egyházmegye legrégibb Canonica Visitatiójában, mely 1550-ben készült, Dobion és Bonczodfölde között említik Szentmihálvfalvát. A plébánia az egerszegi esperességhez tartozott, plébánosát Andrásnak nevezték. A templom ekkor még épségben állott, a temető azonban tönkrement. A török időkben, amikor a falu lakatlan volt, temploma is elhagyottan állott. A már említett 1748-as Canonica Visitatio szerint az önálló plébánia is megszűnt, Zalaszentgyörgy filiája lett. A templom a falutól távol, a mezőn állott, mivel a falu nem a régi helyére települt vissza. Az 1755-ös Canonica Visitatio fontos adatokat tartalmaz a templom története szempontjából. A bonczodföldei plébánia filiájaként említett templomról ezt olvashatjuk: régi romokon újjáépítették és Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték.

Az 1778-as Canonica Visitatio még közelebb hozza az újjáépítés dátumát: ,,a templom régi, építési ideje ismeretlen, kb. 28 éve renoválták (1750 körül). 300 személyt tud befogadni. Zsindellyel fedett. Sekrestyéje nincs, de tornya van, benne egy harang.” 1786-ban szintén Bonczodfölde filiája. Az 181 l-es Somogyi-féle Canonica Visitatio szerint a templom állapota jó, cseréppel fedett, két oltára és fából készült kórusa van, amelyen orgonát találunk. Szilárd anyagból épült tornyában harangot őriznek. 1830-ban is jó állapotban levőnek írják le a templomot. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvekből tehát nagyon sok értékes adatot meríthetünk a templomra vonatkozóan: a török pusztítás utáni barokk átépítés 1750 tájára keltezhető. Ekkor nem épült hozzá sekrestye. A későbbi jegyzőkönyvek is csak az egyházi szereket tároló szekrényről beszélnek és nem sekrestyéről. 1811-ben már megvan a toronyalja mellett a fa karzat. Az újjátelepülés után nem volt többé önálló plébániája a falunak. A templom előbb Zalaszentgyörgyhöz, majd Bonczodföldéhez tartozott, és a mai napig annak filiája.

A múlt századi adatok többet nem beszélnek a templomról. Rómer Flóris sajnos, nem járt itt a múlt század közepén. Az egyházi iratokból tudjuk, hogy 1923-ban renoválták a templomot, és meglehetősen átalakították. A templom első monográfiáját Bogyay Tamás írta meg 1937-ben. Ugyanő foglalkozott az épület nagy művészettörténeti értéket képviselő timpanonjával. Újabban Fettich Nándor is foglalkozott a timpanon értékelésével. A legutolsó (1923-as) renoválás meglehetősen átformálta az egyhajós, keletelt, téglából épült templom középkori tömegét. Az épület sűrű bozóttól, fáktól körülvéve állott a dombon. Szentélye félköríves, támpillérekkel támasztott, északi oldalához sekrestye csatlakozik. Nyugati oldalán emelkedik zömök, négyszögű tornya, amely aránytalanul masszív a hajóhoz képest. A torony a hajó belsejében két zömök pilléren nyugszik, és három félköríves nyílással kapcsolódik a templom hajójához. A toronyalja fölötti részen találjuk az érdekes elrendezésű kegyúri karzatot, melynek értékelésére még visszatérünk. Az elegáns megoldású, szép karzatot az 1923-ban emelt poroszsüveg boltozat egyharmad részben eltakarta. A poroszsüveg boltozat egyébként is teljesen eltorzította a templom középkori arányait, amelynek műszaki állapota is nagyon rossz volt, fedélszéke cserére szorult, északi oldala nedves volt a beázástól. A torony nyugati oldalánál erősen lepusztult domb süllyedéssel, földcsúszással fenyegette a templomot. 1966-ban került sor a műemléki helyreállítást megelőző műemléki kutatásra, majd 1970/7l-ben a helyreállításra.

A Bödére vezető út mentén, dombon, szabadon álló, keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródásán támpilléres, nyugati homlokzati tornyos templom, a hajó felett nyeregtetővel, a szentély felett kontyolt nyeregtetővel, a hajó északi oldalához csatlakozó sekrestyével. A tornyon, a hajón és a szentélyen román kori nyílásrendszer, a nyugati homlokzaton román kori, félköríves, fonottdíszes, oszlopbélletes kapu, az ívmezőben Agnus Dei domborművel. Síkfödémes, kazettás mennyezetű hajó, negyedgömb boltozatú szentély, a toronytesttel egybeépített karzat. A félköríves diadalív fölött felirattöredékek. A karzataljban konzolokon középkori faragványok. Berendezése az 1970-es évekből származik. A templom 1220 körül épült, a 13. század végén szentélyét átalakították. A török időkben elpusztult templomot 1750 körül állították helyre, szentélyét átépítették. Sekrestyéje a 19. században épült. 1923-ban javították és átalakították. 1966–1970 között helyreállították.

 

Forrás:
Valter Ilona: A zalaszentmihályfai r.k. templom kutatása In.: Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)
Magyarország műemlékjegyzéke — Zala megye Kulturális örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2006.

Back to Top