Báta | Templomrom

Báta Tolna megye délkeleti sarkában helyezkedik el, a Sárköz legdélebben fekvő települése. A későközépkorban Magyarország egyik legismertebb búcsújáróhelye volt, ahol fontos révátkelő is működött. Mind a bencés apátság, mind a tőle kb. 1,5 kilométerre keletre fekvő plébániatemplom a 19. században levágott régi Sárvíz-mederrel párhuzamosan húzódó, nagyjából nyugat-kelet irányú, meredek part szélén állt. A két egyházi intézmény körül egy-egy, önálló névvel illetett falurész is kialakult: a kikötő környékét 1408-ban Alsóbátának, az apátság körüli településrészt Felsőbátának is nevezték. Az apátsághoz vízi úton érkező zarándokok a plébániatemplomot útba ejtve, a kikötőtől a dombvonulat alsó teraszán húzódó úton közelíthették meg a kegyhelyet.

A középkori Báta falu, később mezőváros birtokosa 1267-től kezdve a török hódításig a bátai bencés apátság volt. A település fontos úthálózati csomópont volt, a Pécsről Bátmonostorra vezető út a bátai révnél szelte át a Dunát, kikötője a 15. század végén és a 16. század elején többször feltűnik a forrásokban kereskedelmi és hadi célok kapcsán. Bátát 1453-tól 1505-ig többször említik oppidumként. A megyében egyedüli településként két országos vásárát ismerjük a középkor végéről (Szent Mihály nap: 1505; Úrnapja: 1526), hetivásárairól csak a 16. század végén, török defterekből van adat. Egy 1431-es bátai jobbágynévsorban nemcsak a gyakoribb foglalkozásokra utaló nevek találhatók meg (Csapó, Mészáros /Carnifice/, Szabó, Varga/Sutor, Varró), hanem differenciáltabb mesterségekre utaló (Aranyműves /Aurifabro/, Tómester), az uradalmi központ jellegre (Kulcsár, Udvarbéli), a közlekedési csomópont szerepre (Hajós, Vámos), illetve jelentősebb kereskedelemre (Kalamár, Vászonárus) utaló családnevek is.

Báta plébániatemplomát igen későn említi csak írott forrás. 1408-ban Dénes, az esztergomi érsekhez tartozó alsó-bátai Szent Margit vértanú és szűz-plébániaegyház plébánosa az esztergomi szentszék előtt tiltakozott az ellen, hogy Pál felső-bátai apát nem tartotta be azt az egyezséget, amelyet a bátai plébánia betöltése ügyében kötöttek. Ennek értelmében Pálnak 150 forintot kellett volna fizetnie Dénes részére elégtétel címen; valószínűleg azért, mert a pápa által korábban, a bátai apátság megüresedésekor magának fenntartott plébános-jelölési jogot az apát figyelmen kívül hagyva, saját jelöltjét juttatta a javadalomba. 1420-ban Sárközi Dénes plébános halálával – aki bizonyára azonos az 1408-ban említett pappal – megüresedett a 100-140 márkát jövedelmező bátai Szent Margit plébánia, elnyerését Himódi Péter fia Pál, győri egyházmegyei pap kérte a pápától. 1431-ben Bálint bátai plébános tanácsára és beleegyezésével a bátai apát helybeli jobbágyokkal Töttös László fia László Lak nevű birtokán hatalmaskodott.11 1451-ben Simon, bátai plébános, az esztergomi érsek káplánja az érsek parancsára járt el egy peres ügyben. A bátai plébániát éves jövedelme a középkori Tolna megye leggazdagabb ismert plébániájává tette a 15. század első felében.

A plébánost vagy a templomot nem említi több írott forrás, az épület sorsára a település története alapján következtethetünk. Bátát a mohácsi csata után a hódoltság bekövetkeztéig többször is feldúlták a törökök, az apátság 1539-ben néptelenedett el véglegesen. A település a 16. század második felében továbbra is fontos úthálózati csomópont maradt, hanyatlását csak a tizenöt éves háború eredményezte. A 17. századra – Molnár Antal kifejezésével élve – „a Sárköz legnyomorultabb faluja” lett. A bátaiak 1650 körül a töröktől való félelmükben a Mohácsi-szigetre költöztek és még 1703-ban is ott laktak. A falu – a Sárközben egyedüliként – sokáig megőrizte katolikus hitét, a lakosok egy 1620-as jelentés szerint a közeli Dunaszekcsőre jártak misére, de éppen ez év tavaszán fogadtak fel református szónokot. A fenti, a 17. századi forrásmennyiséget tekintve ritka és különleges adatok alapján a templom sorsáról annyi következtetést talán levonhatunk, hogy a 17. század elejére már bizonyára gazdátlan lehetett, hiszen nem volt helyben lakó papja. Kérdés persze, hogy hol állt a reformátusok temploma, használhatták-e valamilyen formában a középkori plébániatemplomot.

Az első katonai felmérés az apátság romjaitól keletre egy másik romot is feltüntetett (Rudera), hasonlóan Schnemann József 1818-as megyetérképéhez, amely a magas part szélén sematikus templomot ábrázol. A plébániatemplom romjainak elpusztítását Egyed Antal 1828-as összeírása örökítette meg. Bátán két romot említ, közülük az egykori plébániatemplomra az alábbi vonatkozik: „A’ város felsőbb részén, a házak között találtatik még, egy darabba felnyuló, régi romladékos kőfal, mely ezelőtt mintegy 28. esztendőkkel még fenálló nagy puszta falakkal megláttszott lenni hajdani két tornyu templomnak, és ezt a Méltóságos Uraság Tisztsége döntettvén le. A rév és a hajdu házakat nálunk abból épittette.” A rév- és hajdúházat 1800-1801-ben a 18. század első felében épült bátai városháza új szárnyaként építették és 1971-ben bontották le. A régebbi épületszárny 1994-ben jutott hasonló sorsra, ekkor néhány, a bontásból származó középkori faragványt a Szent Vér templom külső előterében helyeztek el. Ezekről Ódor János Gábor vetette fel, hogy talán a középkori plébániatemplomhoz tartozhattak.

A templom megmaradt felmenő falait 1800 körül hordták el, éppen ezért fontos megjegyezni, hogy a Pesty Frigyes-féle helynévgyűjtésben szereplő Kétágú völgye helynév és annak magyarázata – „jelenleg temetö, nevét a’ hegy alatt állott kéttornyu templomtol nyerte”  – nem az általunk tárgyalt középkori plébániatemplomra vonatkozik, hiszen ez a mai is élő helynév nem lelőhelyünk környékét, hanem a középkori bencés apátság helyével szomszédos, attól keletre húzódó utca déli folytatásának környékét jelöli. A templomrom – később már csak annak helye – körül az újkorban temető létesült, pontosabban a középkori templom körüli temető használata tovább folytatódott az újkorban is. Sümegi József anyakönyvi kutatásai révén ismert, hogy a falu újonnan épített katolikus templomának 1742-es felszenteléséig a középkori templom helyét és temetőjét használták temetkezőhelyként. A Régitemető-völgy temetője 1780 körül szűnhetett meg, mert ekkor szentelték fel a Feketevölgy északi oldalán az új katolikus temetőt.

Szöveg: 
K. NÉMETH ANDRÁS – RÁCZ MIKLÓS: Báta középkori plébániatemploma