Balatoncsicsó | Szent Balázs templomrom

A Tagyontól keletre magasodó Balázs-tető lejtőjén nagyobb méretű, Árpád-kori, keletelt, nyugati tornyos, egyhajós és egyenes szentélyzáródású templom romja. Hajója nyugati végében két pilléren karzat feletti torony emelkedik a templom itt nyíló kapuzata egykor gazdagon tagolt, gótikus keret volt. A hajóhoz szentélyként kívül egyenes, belül félköríves szentélyű korábbi templom csatlakozik amely azonban csak egészen alacsony falakkal maradt meg. Ebben a korai templomban is volt kétpilléres karzat, annak vonalától induló kőlépcsőn lehetett megközelíteni a templom alatti, valaha dongaboltozattal fedett kriptát. A templom késő gótikus szentségtartó fülkéjének töredékei a tihanyi múzeumban vannak.

A Nivegy-völgyi településre és a templomra vonatkozóan kevés biztos történeti adat áll rendelkezésünkre. A templomban előkerült kripta és az oltárok száma alapján birtokosai talán az egykori kegyúrtól leszármazó helybéli nemesek, kisnemesek lehettek. Erre utalhat, hogy míg a veszprémi káptalan birtokában lévő, környező falvakra vonatkozóan gazdag okleveles anyag maradt fenn, Szentbalázsra vonatkozóan mindössze néhány. A pápai tizedjegyzékek Zánka és Petend között sorolják fel a falut. Papja jakab 5 penzát és 8 kisdénárt fizetett pápai tizedként. A falusi egyházak viszonylatában párját ritkító módon, 1334ben káplánját is megemlítik, aki szintén fizetett tizedet. Amikor 1512-ben a bakonybéli apátság el akarta cserélni tagyoni birtokrészét (szántóföld, rét, legelő, szőlőhegy, bozót és víz) Nágocsi Gáspár veszprémi kanonokkal, a birtokrészt délről a Tagyonból Szentbalázsra vezető út határolta.

Egyes feltételezések szerint a település valószínűleg korán elpusztult, 1549-ben márcsak promontóriumát említik. Más nézet szerint 1550-ben Zenth Balasagya néven még plébánia működöt itt. 1563-ban a Balázs-hegye szőlőhegyen („in promonthorio Balashege appellato”) lévő Báldiszőlő, más néven László-Szőlő Álcs(?) László nevű személytől, Devecseri Chórón András jobbágyától való megvásárlása miatt emelt panaszt Gyulaffy László tihanyi kapitány ellen Kövess András veszprémi püspök a nádornál. Egy 1570-es összeírás Szentbalázs majorságot a vázsonyi nahijében említi, melynek 100 akcse jövedelmét Omer bin Ali szpáhi szedte tímár-jövedelemként. Egy 1747-es vizitáció szerint Tagyontól messze, észak felé lehet látni Szent Balázs prédium romokban heverő templomát. Ekkor és egy 1802-es összeírásban mint Balatoncsicsóhoz tartozó puszta szerepel. A 19. század közepén Balatoncsicsóhoz tartozó pusztaként a veszprémi püspök birtokában volt. A romot 1926-ban egy német állampolgár, dr. báró Liebensfelsi Lanz György megvásárolta, s a saját igényei szerint átalakíttatta.

Dr. báró Liebensfelsi Lanz György elhatározta, hogy stílszerűen restauráltatja, és nemzeti műemlékké alakíttatja. A báró be is költözött a templomba, miután a maga és a hagyomány szerint az ide telepedett vallásos közösség számára lakhatóvá alakította. (A kéziratos Genthon-bibliográfia szerint 1930 körül nyaralóvá alakították és befedték.) Ennek során beton aljzatra épített, agyagba rakott kőfallal lezárták a karzatalj északi, valamint déli nyílását, és agyagba rakott köves alapra épített válaszfalakat húztak a karzat alatti hevederívekbe. Az ekkor kialakított beton járószintet a középkori küszöbhöz igazították. Egy 1930-as fénykép tanúsága szerint a nyugati kapu ajtólapját címer, bizonyára a báró címere díszítette. Szintén agyagba rakott kőfallal lezárták a karzaton a hajóba nyíló ívet, a falat az ott lévő deszkapadlóra építve. Itt máig megmaradt a falakra kent, lemeszelt agyagozás. Lezárták az egykori karzatfeljáró nyílását is. A nyugati homlokzaton, a karzat középső szakaszából nyíló ablak bélletébe, a homlokzati síktól 18 cm-re 9,5 cm széles, betonozott keretet készítettek, könyöklőjén pedig agyagos javítás nyoma, az ablakfülkében, az ülőpadokon pedig cementes simítás látható.

Helyenként – így az északi fal nyugati részén – agyagba rakott kövekkel kijavították a falkoronát, továbbá agyaggal és betonnal felfalazva eltűntették a déli ablakok maradványait. A nyugati és déli harangszinti ablakokat agyagba rakott kőfalazással beszűkítették, a keletit és az északit teljesen lezárták. Az 1970-1971-es feltáráskor készített fényképeken még látszanak a nyugati és a déli ablakban, valamint a hajó tetőterének habarcsos kőfalazattal beszűkített nyílásában az ablaktokok. A torony falkoronájának tetejét agyaggal kiegészítették, majd két-két vízkivezető csövet elhelyezve, az egészet lebetonozták. A berendezéshez orgona is tartozott. A templomhajóban kertet létesítettek, és a hagyomány szerint a kriptában is szobát alakítottak ki, miután a csontoktól megtisztították. A templom északi oldalához szintén agyagba rakott kőfalú épületet csatoltak, falazatába néhány faragott követ is beépítve. Járószintjére a helyiség keleti oldalán vezetett le egy betonlépcső. Északi oldalának keleti részén a téglák nyílás helyét jelölték ki. Északi oldalának keleti sarkánál kibetonozott kád található, amely vékony csövön kapcsolódik a helyiség belsejéhez.

Az épület, melyet a Szent-Balázs-hegy tetejének közelében, annak nyugati lejtőjén, keletnek tájolva emeltek, több építési periódus során jött létre. Szentbalázs XII. században épült temploma keletelt, kisméretű, egyhajós, kívül egyenes, belül íves szentélyzáródású épület volt, középvonalában a szentély alatti, sziklába vágott, boltozott kriptával. A hajó északi oldalához mellékkápolna kapcsolódott. A XIII. században a templomot nyugat felé kibővítették, olyan módon, hogy az újonnan épült, az eredetinél szélesebb rész lett az új hajó, az egész korábbi templom pedig a szentély. Az új hajó nyugati végében kegyúri karzat, felette kétemeletes torony épült. A gótikus (XV. századi), pálcatagos bélletű, kőkeretes bejárat a toronyaljon keresztül nyílott. 1962-ben a romok közül töredékekben előkerült a későgótikus-korareneszánsz pasztofórium. Az 1333/1335-ös pápai tizedlajstrom összeírásakor papja és káplánja is volt. 1550-ben még működő plébánia, de később a török alatt a faluval együtt elpusztult és nem épült újjá. Feltárását 1970-1971-ben Cs. Dax Margit régész vezette.

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)