Balatonalmádi-Vörösberény | Református templom 

A középkori Szárberény kettős település volt, kisebbik része a veszprémi káptalan, a nagyobbik a veszprémvölgyi apácák Balaton-menti uradalmának központi faluja volt. Mellettük a XIII. században még éltek itt királyi udvarnokok is. A XV. században Szárberény az apácáké, Kisberény vagy Kisszárberény a káptalané. Berény Szent Márton egyháza az apácák falujában állt, az apácák birtokán álló többi plébániatemplom anyaegyháza, azok: Kenese, Máma, Sándor, Csittény és Padrag a szárberényi plébánia filiális plébániái voltak. A templom valószínűleg nagyon korai, azonban csak 1290-töl ismert említésével éppúgy találkozunk a középkor századaiban, mint papjaiéval.

A Szent Márton titulusú templom első említése 1297-ből származik a veszprémvölgyi apácák környező birtokain álló templomok Kenese, Máma, Sándor, Csittény és Padrag plébániáinak a veszprémi püspök joghatósága alól kivett anyaegyháza volt. Az ismételt török pusztítás ellenére sem néptelenedett el, 1618-ban protestáns kézen volt. A török kiűzése után az 1639-től birtokos győri jezsuiták visszafoglalták 1702-ben Ruch János és Schram György veszprémi kőművesekkel helyreállíttatták. Az 1704-től ismét és véglegesen protestánssá lett templomot 1739-ben vették körül lőréses kőfallal a reformátusok, hogy ezzel jelezzék a visszafoglalási kísérletek elleni elszántságukat. Ekkor került a körítőfalba a templom gótikus kapukerete. A templom első barokk helyreállítása 1745ben történt, akkor még festett deszkamennyezettel, s végül 1789-ben építették jelenlegi formájára, amikor belső falpilléreken három csehsüveg boltozattal fedték.

A műemléki helyreállítás során a templom két végébe épített múlt századi karzatot lebontották, belső szintjét a középkorira süllyesztették csupán a román kori szentélyben hagyták meg karzat jellegű pódiumként. Homlokzatain, ahol erre lehetőség nyílott, bemutatták a helyreállítást megelőző kutatás során előkerült korábbi részleteket, ablakokat, az egykori szentélyben a gótikus fali fülke töredékét és a vakolatba karcolták a megelőző építési szakaszok határvonalait. A középkori eredetű épület az Árpád-kortól kezdve sok szakaszban épülve nyerte el mai alakját. Az első, talán még 12. századi, egyhajós és a hajóval azonos szélességű, egyenes szentéllyel emelt templom volt, amelynek déli oldalára a 13. században azzal egybebontott újabb hajót és oldalszentélyt építettek. Emellé került a 15. században a déli torony. 

Magas kőfallal kerített terem templom, déli oldalán bejárati toronnyal, a tornyon barokk hagymasisakkal. Támpilléres tornyának alsó szintjét és a templom belsejét csehsüvegboltozatok fedik. A XII. században elbontották a templom déli falát, és azt mintegy 3 méterrel kijebb helyezve bővítették ki a templomot. A hajó déli oldalán nyíló bejárat elé a XV században gótikus tornyot emeltek. A bejárás ettől kezdve a toronyaljon keresztül történt. A XVII-XVIII. századtól a templomot – csekély megszakítással – a reformátusok használták, s alakították át céljaikra. Körítőfala az 1730-as években készült. A templom régészeti kutatását 1966-ban Pámer Nóra régész vezette, a helyreállítás Schőnerné Pusztai Ilona és Sedlmayr János építészmérnökök tervei alapján történt meg. Belső kialakítása és berendezése az 1966-68-ban az OMF által készített helyreállításból származik.

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993) 
Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)