Apácatorna | Urunk Mennybemenetele-templom

Apácatorna templomára vonatkozóan viszonylag kevés forrás áll rendelkezésünkre, ezek értelmezése pedig nem tekinthető teljesen pontosnak. A település név utótagja – Torna – a falu mellett folyó patakra utal, míg az előtag 19. századi tévedés eredménye, amely szerint a falu a somlóvásárhelyi apácakolostor birtoka volt. Torna falu első említése egy 1311-ben kelt adománylevélből ismert, melyben Kőszegi Miklós tárnokmester és öccse András, zalai ispán a falut Tomaj nembéli Rendesi Pál, Dénes és András szervienseknek adományozták. Ekkor a településen már állt a Szent Margitnak szentelt plébániatemplom. Korábban a Csák nemzetség ugodi ága birtokolta a falut, amit egy 1317-ben kelt oklevél bizonyít. Torna a 14. században a Rendesiek birtokában maradt, míg a Somlyói királyi várnagy tőlük el nem foglalta. 1374-ben ugyanis a szomszédos Vásárhelyen tartott megyegyűlés előtt Rendesi András fia Miklós azzal vádolta a Somlyói várnagyot, hogy az a falut elfoglalta tőle. Bár a vádat tanúk igazolták, a falu nem került vissza a Rendesiek birtokába, a század végétől a várhoz tartozó uradalom falvai között említették. így 1389-ben Zsigmond királytól, Somlyó tartozékaként Garai Miklós kapta adományba. Egy 1478-ban kelt, a Garaiak birtokainak nagy részét felsoroló oklevél a falu kőből épült, kőtornyos templomát a patrocinium nélkül említi.

Tornát 1479-ben Kinizsi Pál kapta királyi adományba, aki 1493-ban Essegváry György Somlyói várnagynak adományozta tovább. Az Essegváryak birtokához tartozó Döbrönte várának 1580 körül keletkezett összeírásában Torna falu Szent Katalin tiszteletére szentelt egytornyú templomát és a mellette levő plébániát említik, mindkettőt romos állapotban. A patrocinium váltás oka nem ismert, elképzelhető, hogy a 16. századi adat téves. Valószínű, hogy a település a Hódoltság korában folyamatosan lakott volt, mivel pusztásodásról, vagy újratelepüléséről sincs adatunk. Az Essegváry birtoklás idején, 1601-ben a plébános házát, 1617-ben a plébánia puszta helyét említik. A templomról a következő híradás 1779-ből maradt ránk, melyben a templom romos állapotban, harangja kivételével teljes felszerelésétől megfosztva szerepel. Az újjáépítésre 1785-ben került sor, ekkor Urunk mennybemenetele tiszteletére szentelték fel. A barokk stílusú átépítés során – melyet az archív fényképről ismerünk – a templom sekrestyével bővült, felszerelését megújították. Ugyanekkor a középkori körítőfalat részben elbontották. Az 1785-ben csonkán hagyott nyugati tornyot csak 1817-ben magasították meg. 1858-ban a templomot tűzvész pusztította, berendezése és fedélszéke teljesen megsemmisült. A téglasisakkal épült új torony pontosan száz évig állt, az 1917-es összeomlást követően a templom állapota is gyorsan romlott, 1936-ban életveszélyessé nyilvánították és bezárták. Az épület elbontására 1940-ben került sor. Az új templom a rákövetkező két évben (Megyer-)Meyer Attila fővárosi építészmérnök tervei szerint épült fel, felszentelésére 1942-ben került sor. A középkori templom megmaradt részét az új templom sekrestyéjébe foglalták be, amelynek belsejét ekkor kifestették.

Az egyhajós, nyugati középtornyos, északkeleti sarkán kisméretű sekrestyével bővített, egyenes záródású, nyeregetetős, modern stílusú teremtemplom a község szélén, kis dombon, szabadon áll. Nyugati homlokzatát a hajó szélességében, mintegy 5 m hosszan pilléres-árkádos nyitott előcsarnok bővíti. A pillérek hengeresek, hasábos, magas talapzaton emelkednek, nyugatra három, északra és délre két—két félköríves árkádot hordanak. Az előcsarnok mögött alaprajza feléig a hajóba visszahúzott hasábos torony emelkedik, nyugati homlokzatán hosszú, félköríves lezárású ablakkal. Harangszintje áttört, fémlamellás nyílásokkal, felette magas gúlasisakkal. Az északi és déli oldalhomlokzatok kialakítása hasonló: alacsony kőborítású lábazat felett tagolatlan homlokzatsíkokkal, magas, félköríves lezárású ablakokkal. A keleti homlokzat egyszerű, egyetlen, középen elhelyezett félköríves ablaka szélesebb az oldalsóknál. A szabályos tömeget az északkeleti sarkon álló sekrestye bontja meg. Hajójának alaprajza négyzetes, patkóíves apszissal zárul, keleti zárófala az apszissal a hajó északi oldalfalához képest tompaszöget zár be. Az apszison a kutatás kezdetekor semmilyen nyílás nem volt, a sekrestye megvilágítására a nyugati fal északi részén, és az északi fal közepe táján alacsonyan elhelyezett kör alakú ablakok szolgáltak. Az épületrész falkoronája a hajóéval azonos magasságú, de annak tetőgerincére merőleges helyzetű, alacsonyabb nyeregtetővel fedett, északon padlásablakos oromfallal, délen a hajó tömegével ösz- szesimuló oromfalindítással. A külső homlokzatokat vastag kőporos vakolat fedi a sarkokon és nyíláskereteken sárga színezéssel.

A templom bejárata a torony nyugati oldalán nyílik. A toronyalj négyzetes előcsarnoka mögött a hajó nyugati ötödét hengeres pilléreken emelkedő karzat foglalja el, a karzatra az északnyugati sarokban vezet feljáró. A hajó síkmennyezetes terem, keleti ötödé, egy lépcsőn kívül minden más építészeti hangsúly, lehatárolás nélkül szentélyként funkcionál. A sekrestyébe a szentély északi oldalán nyíló hármas üvegajtó vezet. Négyzetes terének szimmetriáját bent is jól érzékelhetően a tompaszögben csatlakozó keleti zárófal töri meg. Két meredek lépcsőfokkal megemelt patkóíves keleti apszisát az indítása mögött 70 cm-rel két erős, hengeres falpillér tagolja. A falpilléreknek lábazata nincs, de széles, kissé szabálytalan és egymástól is eltérő párkányszerű trapézfejezetekkel záródnak a negyedgömb boltozat indításának magasságában. A fejezetek nyugat felé, az apszis indításáig tartó egyszerű, háromszög átmetszetű párkányban folytatódnak. A falpilléreken emelkedő ív, valamint a keleti fal és az apszis metszete közötti ív (tulajdonképpeni diadalív) kelet felé lépcsőzötten visszaugratott. A templom berendezése modern, főoltára egyszerű, klasszicizáló építészeti motívumokkal kialakított. Az oltár két oldalán egy alacsony, függőlegesen kettéfűrészelt kőoszlop darabjait építették be a keleti falba szobortartó funkcióval, felületükön vastag festéssel. Az oltár feletti, Krisztus mennybemenetelét ábrázoló színes üvegablak 1942-ben készült. 

A nyitott előcsarnokban, a torony két oldalán kialakított falfülkében fehérre meszelt kőszobrok állnak. A déli oldalon igen jó kvalitású, gazdagon kidolgozott, egészalakos Mária gyermekével a 18. századból, az északin egy Nepomuki Szent János. Az utóbbi feje, a lába és a kezében tartott kereszt valószínűleg kiegészítés, népies, naiv stílusban, a szobor talán szintén barokk eredetű. Az új templomba foglalt szentélyrész első alaposabb megfigyelésére 1965-ben, az 1966-ban kivitelezett helyre- állítást megelőzően került sor. A szentély rossz állapotú vakolata akkor látni engedte a homlokzatot díszítő kilenc falsáv visszavésett helyét és a szintén visszavésett, egykor kiugró lábazatot. Az egyik ekkor készült fotón megfigyelhető az újkori vakolatfoltok alatti, csak a lizénák közötti falfelületeket borító világosabb, középkori vakolat. A falkoronát az újkori átépítéskor újrafalazták, ezért a lizénák felső része, illetve a párkány kialakítása már nem volt megfigyelhető. A szentély délkeleti ablakának belső fele, az általunk is feltárt vasrács és fa ablakszerkezet mögött elfalazott volt. Az elfalazás foltja a belsőben, az 1940-es években készült freskón is áttűnt. A homlokzaton megfigyelhetőek voltak a szentély elfalazott keleti ablakának körvonalai is. Mindkét ablak könyöklője „vágott” egy egy lizénát. A délkeleti ablak elfalazásából 1966-ban néhány, a lefaragott falsávokhoz tartozó, íves keresztmetszetű téglát emeltek ki.

Koppány Tibor a helyszíni megfigyelések, archív fényképek és 13. századi, nyugat-dunántúli analógiák alapján elkészítette a középkori templom rekonstrukcióját.16 Ezek alapján Torna kisméretű, keletek temploma egyhajós, íves szentélyű volt, a karzat felett elhelyezkedő nyugati toronnyal. A templomba a déli kapun át lehetett belépni. A hajó déli falán négy ablak nyílt, melyek közül a nyugati a rekonstrukció szerint karzatablak volt. A szentélynek délkeleti és keleti irányba nyílt egy—egy keskeny résablaka. A hajó hosszoldali homlokzatait kettősen lépcsőzött falsávok osztották négy mezőre, a szentély falát kilenc, a lábazatról induló félkör keresztmetszetű lizéna tagolta. Koppány Tibor közli három, feltételezhetően az apácatornai templom déli kapujához tartozó kőtöredék felmérési rajzát, melyeket akkor a tüskevári múzeumban őriztek. Az egyenes vonalú – nem boltozathoz tartozó – kőtöredékeket élben végződő háromnegyed-körív metszetű taghoz két oldalról sarkantyútagos profillal faragták, és provinciális kidolgozású hurkás szalagfonatokkal díszítették. A töredékek alapján Koppány Tibor a templom építését a 13. század második felére keltezte.

Forrás:
Héczey-Markó Ágnes – Jankovics Norbert: Apácatorna templomai In.: Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete – A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
Régi fotó: Apácatorna, a sekrestye apszisa délkeletről (Forster Központ Fotótára, Koppány Tibor felvétele, 1965. Ltsz. 88326)