Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Ajak | Református templom

Református templom

Ajak

Elérhetőség

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYE
4524 Ajak, Bocskai út 6. 
Telefon:+36 45 452 316

 

Galéria

A megye legrégibb településeinek egyike. Neve bizonytalan eredetű. Vannak, akik személynévből eredeztetik, melyben a régi magyar aj ‘nyílás, bevágás, köz’ származékát vagy a török ajaq ‘láb’ szót gyanítják. A borsovai várispánság területén feküdt. A falu 1290-ben tűnik fel, mint a magtalanul elhalt Leuka fia István birtoka, amelyet IV. László király (a Balogsemjén nb-i) Mihály fiainak, Istvánnak és Pálnak adományozott. Ám sohasem került a birtokukba, mert a falu eme részét az örökös dögei nemesek 1315-ben a (Gutkeled nb-i) Várdai Aladár fiaival elcserélték. Ezt – a Kisasszonyoknak nevezett – részt 1328-ban Várdai Aladár fia Pelbárt és László fia János 20, cseh garasokban számított M-ért Magyar Pál gímesi várnagynak eladták. IV. Béla és V. István királyok adományából kunok is birtokoltak itt, akiknek leszármazottai (Jac., Jo. et Bese f-i Petri Comani f-i Baliar et Biterf. Thescench, ez utóbbi nevét a kisvárdai Bitteri-dűlő őrzi) itteni részüket 1322-ben Magyar Pálnak eladták.

A Várdaiak 1293-ban Ajaknak a kunok kezén lévő részét is szerették volna megszerezni, ennek azonban a kunok részéről Nyárhidi (Nyitra m.) Keldecs (Keldeech de Narhyd) ellentmondott. Hat évvel később Aladár fiai a falu birtokukban lévő felét Szinnai (Zemplén m.) Csépán fiainak engedték át. A borsovai esperességben fekvő, Szent Erzsébet tiszteletére emelt egyházának János nevű papja 1332-ben 3, az 1334. évi I. részlet fejében 3, a II. részlet fejében 6, az 1335. évi I. részlet fejében pedig 5 garas pápai tizedet fizetett. 1355-ben egy része bizonyára Kisajak-Pederajak néven (p. Pederayuk in C-u de Zabouch exist. ZICHY XII, 28) az idevaló Péter fia Péter és fia János birtoka volt – Magyar Pál mester másik, szintén Ajaknak nevezett birtoka szomszédságában akik itt lakó rokonaikat, István fia Miklóst és annak Bereck fiát e birtok elidegenítésétől tiltották. A mai református templom építési idejét a XIII-XIV. századra teszik, első említése 1332—35-ből származik, e szerint Szent Miklós tiszteletére emelték.

A templom a XIII-XIV. században épült román építészeti stílusban. A Szent Miklós tiszteletére szentelt templomot és annak Benedek nevű papját az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékek már megemlítik. A XV. században a templomot átalakították, de a kétablakos, egyenes záródású szentélyt meghagyták. Ekkor került hozzáépítésre a mostani templomhajó, fő homlokzatán egy kör alakú, a déli falán három, rézsűs, világító ablakkal. Ebből az időből származhatnak a templomtest sarkait megtámasztó támpillérek is. A török uralom vége felé, 18681-ben elpusztult a templom tetőszerkezete, de a falak és a boltozat egy része megmaradt. A XVII. század elején Szabolcs vármegye nagy része reformátussá lett. Ekkor kerülhetett a templom az evangélium szerint reformált hívek tulajdonába. 1773-76 között a katolikusok kísérletet tettek ugyan a templom visszaszerzésére, de 1777.ben Mária Terézia királynő a kálvinisták birtokában hagyták hagyatta a templomot. 1809-ben a jelentések szerint több évig tartó munkálatok után 1794-ben megújult a kőtemplom. Ekkor kerül a az elpusztult dongaboltozat helyére, a szentélybe, valamint a hajóba a jelenlegi, sík deszkaborítású fafödém. Ekkor készül el a bejárati ajtó és a szószék is.

A templom mellett kezdetben harangláb állt, 1809-ben ezen egy 140 fontos kis harang függött. Felirata ez volt: „ A.D.1619 Soli Deo Gloria Ajak Sabot Miklos” 1837-ben készítettek egy 176 kg-os másik harangot is. Csak 1848-ban építették a nyugati bejárat fölé a 15 méter magas huszártornyot, ami 1903-ban megrongálódott, majd 1904-ben megerősítették. Javításokat végeztek a tetőszerkezeten és az ablakokon. 1853-ban és 1864-ben teljes tetőzsindelyezést végeztek el. 1975-ben palával, majd 2001-ben műemlékpalával fedték be a templomot. Ekkor végezték el az utolsó külső felújítási munkálatokat is. A templom alaprajza téglalap alakú, hosszabb oldalának közepére épült a szószék (1876), ami harmonikusan illeszkedik a templom belméreteihez. A szószék fölötti korona nemcsak díszítőelem, hanem funkciója is van. Az elhangzó igét ez a korona veti vissza a gyülekezet felé. A szószék mellett található a Mózes-szék. Ez a lelkipásztor helye a templomban, míg a szószéken az igei szolgálat el nem kezdődik. A szószék előtt a templom közepén áll az az Úr asztala, melyet 1867-ben özv. Gecse Ferencné készíttetett Isten dicsőségére. A templom padozata egyszerű faragású, diópác árnyalatú. Mintegy 90-95 ülőhelyet kínál, melyet gyülekezet 1995-ben készíttetett egy kékcsei asztalosmesterrel, Róka Jánossal. A templom tornyában két harang lakik. A nagyobb 240 kg-os, melyet 1810-ben öntöttek át az 1919-ben megrepedt harangból, megtoldva annak súlyát. A kisebb, 171 kg-os harangot egy rákospalotai mesterember Szezák Ráfael készítette 1937-ben.

 

Forrás:
Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)
Ajak település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. június 3.)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021