Különleges templomok nyomában II.
A dörgicsei Szent Péter-templom
Galuska Tünde
Dörgicse településre beérve, az evangélikus templom mögött, a lankássá szelídült domboldalon épült a középkori Szent Péter-templom, melyet a felszíni leletek tanúsága szerint, a középkori falu vett körül. Feltehetően ezen a helyen található az 1211-ben még egységesen Dörgicsenek nevezett, majd idővel több önálló faluvá szétvált település legősibb része. Felsődörgicse temploma egyedülálló a falusi templomok építészeti megoldásainak körében. A XI. század végén épült eredeti templom (a mai kettőstemplom északi szárnya) kisméretű, egyenes szentélyzáródású (kívül négyszögű, belül patkó íves) egyszerű falusi templom. A szentély római falakra épült, talán egy római sírépületet használtak fel az alapozáshoz. A XII. században a templomot bővítették. Nyugati homlokzata elé szabályos négyzet alaprajzú előteret emeltek, ami által a templom kicsiny mása lett a korszak hatalmas, háromsejtű bazilikáinak.
A XIII. század folyamán, az ily módon megnagyobbított templom mellé (formailag páratlan megoldásként), közvetlenül a déli hosszfalhoz csatlakozva, egy második templomot emeltek. Ennek is egyenes záródású, négyszögletes szentélye van, amelyhez az előző templommal megegyező szélességű hajót építettek. A templomhajó és a szentély között kialakított előtér, egybenyitva az ikerépülettel, szabálytalan álkereszthajót képez. Ez a rendkívüli szerkezeti és liturgiai tér kialakítás bizonyára a dörgicsei szabad jogállású nemesek és a tihanyi bencés apátság közötti ellentétekre vezethető vissza. A tihanyi apátságnak már a XIII. század elejétől voltak itt birtokai, s a tatárjárás körüli időkben újabb birtokokhoz jutottak a környéken. A kettős templom, vélhetően a kettős kegyurasággal magyarázható.
A Balaton mellett fekvő Akali községtől északra terül el a ma Dörgicse néven ismert falu, amely a XIII. századtól egészen a legutóbbi időkig három falu volt: Alsó-, Felső- és Kisdörgicse. Középkori okleveleinkben Dörgicse neve rendkívül sok változatban fordul elő, főleg a tihanyi apátság iratai között. Az 1055. évi alapítólevélben még nem szerepel, viszont az ugyanerre az évre datált, hamis, és az 1416 körüli időkből származó oklevélben villa Derguche elnevezéssel találkozunk. Az ugyancsak hamis, a XIII. századból való 1082. évi veszprémi káptalani oklevélben villa Derguechey szerepel. A XIV. század végéről származó 1093. évi oklevélben Dergeche néven említik. A hiteles oklevelekben, így elsőnek az 1211. éviben Dercuche vagy Derkeychey, 1225-ban Dyrgechey, 1228-ban pedig Durguchei szerepel. További névalakok: Dzur gute Sancti Petri, 1251: Dergeehe, 1267: Derguche, 1269: Durguchey, Durguche, Dergeehe, 1284: Durguche, Durgechen. A XIII. században találkozunk első ízben Szentpéterdörgicse nevével, 1312-től ismeretes Feldergechey elnevezése is. 1333-ban szó van Okolydergecheyről, és egy évvel később a pápai tizedjegyzékben Hokuli Dergethe, Sag Dergethe, Fired Dergethe szerepel.
Az eddig említett adatok alapján elfogadhatjuk Erdélyi László feltevését, hogy a három Dörgicse először egy település volt. Valószínű azonban, hogy már a XII. század második felétől kezdve beszélhetünk Dörgicse szétválásáról és a három falu kialakulásáról. Okleveles adataink ugyanis már egy időben több birtokos meglétét jelzik a XIII. század elején. Hozzátehetjük ehhez, éppen a három templomrom korhatározó jegyeinek figyelembevételével, hogy közülük Kisdörgicse temploma legkésőbb a XII—XIII. század fordulóján, Alsódörgicséé a XIII. század közepe táján épült. Éppen az 1959. évi ásatás eredményei bizonyítják viszont, hogy a falu magja és legkorábbi temploma Felsődörgicsén volt. A sokféleképpen leírt falunév megnehezíti azt, hogy teljes bizonyossággal azonosíthassuk az előforduló neveket és a három faluhelyet. Az Akali Dörgicse, Hokuli-Dörgicse, Okoly-Dergeche és Boldogasszony-Dörgicse elnevezések valószínűleg Alsódörgicséré vonatkoznak. Feldergechey, SzentPéter-, Ság-Dergicse minden bizonnyal azonos Felsődörgicsével. Kysdergeche, Füreddergicse, majd az 1390-ben először előforduló SzentmiklósDörgicse Kisdörgicsével azonos.
A Ganádból Nagybörzsönybe vezető országút mentén a jelenlegi település szélén találjuk enyhe magaslaton a teljesen szabadon álló, kőfallal körülvett Szent István templomot. Építőanyaga barnásvörös trachit kő. A templom keletelt, egyhajós, homlokzat előtti toronnyal. Szentélye félkörívvel záródik. A hajó nyeregtetős, a torony gúla alakú lefedését a helyreállításkor nyerte. A szentély lefedése csúcsban végződik, felette az oromfalba befalazott kő vízvető van. Tornya négyzetes alaprajzú, háromemeletes. Földszinti részén nyugati kapu, első emeletének nyugati falában kisméretű körablak van. Második és harmadik emeletének mind a négy oldalát félkörívvel záródó ikerablak díszíti. A második emeleti ablak alatt sakktábladíszítés fut körbe. A templom az északi oldal felől nincs nyílással áttörve, a déli oldalon, a szentélyen meghatározhatatlan korból való kőkeretes ablak, a hajóban három magasan elhelyezett, félköríves román kori ablak található. A szentélyen és a hajón lábazati rész fut körbe, amelyet félhengertag zár. Ez a félhengertag keretezi a déli kaput is. A déli kapu félköríves timpanonját hatkaréjos faragott ív díszíti, középen egyenlő szárú kereszt levésett nyoma látható.
A kapu két szárköve a vállnál gyámszerűen előreugrik, rajta erősen megkopott állapotban egy-egy faragott férfifej látható. A szentély negyedgömb boltozatú, egy lépcsővel emelt. Keleti ablaka a szentély hossztengelyében van, félkörívvel záródik kőkerete kívül-belül gazdagon profilált. A rézsű alsó része és a könyöklő egyetlen kőből van faragva. A szentélv főpárkánya ívsoros, az ívek alul egyenes vonalban vannak összekötve, felette fűrészfogas párkány. Minden ív mezőben egy kőből faragott, sematikus, szakállas-bajuszos emberfej van. Méretük nem egyforma. Formára hasonlóak a déli kapun találhatókhoz. A hajóból a toronyaljba vezető ajtó gótikus, szemöldökgyámos kerete kőből van faragva. A körítőfal szabálytalan kövekből falazott, az északi oldalon 5 támpillérrel van megerősítve. Bejáratának szegmens ívű kőkerete élszedéses, félköríves kerékvető kövekkel. A templom a magyarországi román kori építészet falusi templomai közül az egyik legszebb és legépebb állapotban megmaradt típusa. A Szent István templom elkerülte a háborúk pusztítását, azt azonban, hogy nem esett áldozatául a későbbi századok átépítésének, minden bizonnyal annak köszönheti, hogy rendkívül szép kiegyensúlyozott tömegével, a tájba való harmonikus illeszkedésével, egységével, minden korban tiszteletet ébresztett a község lakosaiban és a későbbi építkezések vezetőiben egyaránt.
Római kődúc
Felsődörgicsei római kődúc, rajta meztelen férfialak
Római homokkő dúc
Felsődörgicsei római homokkő dúc, rajta női alak
Sírkő
A felsődörgicsei korai templom hajójában talált sírkő
A három falunév közül leginkább Felsődörgiese azonosítható mindvégig, míg Alsó- és Kisdörgicse egykori nevei gyakran felcserélődnek, nem kifejezetten helyi vonatkozású összeírásokban. Az oklevelekben a kialakult három Dörgicse település birtokosaiként szerepelnek egyháziak és nemesek egyaránt. Birtokosok itt: a tihanyi apátság, a veszprémi káptalan, a Bogát-Radványnemzetségbeliek és bizonyos falubeli népek. Az alábbiakban a hiteles oklevelek alapján ismertetjük az egyes falvak birtokosaira vonatkozó adatokat. II. András király Oros, volt tihanyi apát kérésére Tamás kancellárral és Pat nádorispánnal összeíratja a tihanyi apátság birtokait, népeit, és az I. András király alapítólevelében elavult határleírásokat új formába öltöztetve megerősíti. Ebben a felsorolásban, amely 1211. május 29-e után készült, említik Dercuchét. Ugyanebből az évből származó összeírás alapján tudjuk, hogy a tihanyi apátságnak Dercuchen vagy Derkeychen egy ház jobbágya és két ház szolgája van. Ettől az időtől kezdve a tihanyi apátság birtoklása Felsődörgicsén a XVI. századig kimutatható, viszont 1616-ban a tanúvallat ások alapján sem tudták a világiak kezére jutott birtokrészt a tihanyiak visszaszerezni. Felsődörgicse birtokosaira vonatkozó adataink alapján bizonyítottnak vehetjük, hogy templomát eredetileg a Bogát-Radványnemzetség valamelyik ága építtette. A kegyúri jog később megoszlott a nemzetségi birtokosok örökébe lépő kisnemesek és az apátság között.
Rómer Flóris
Rómer Flóris ceruzarajza a felsődörgicsei romokról
Pelárgus János
Pelárgus János rajzai és alaprajzi vázlata a romokról
Állagmegóvás és eredmények
A felsődörgicsei templom állagmegóvása 1959-ben történt. Régészeti feltárását Éri István, a kiegészítés, konzerválás építési munkáit Koppány Tibor vezette. A régészeti feltárás a templom építéstörténetére, alaprajzára vonatkozálag rendkívüli eredményeket hozott. Az eredetileg ismert templomalaprajz is egészen szokatlan típust mutatott, amely már Rómer Flóris figyelmét is felkeltette; ugyanis egyenes záródású szentélyét a hajótól keskeny, dongaboltozatos kereszthajó választja el. Csemegi József az aracsi kőről írt tanulmányában felhívja figyelmünket a kőtöredékcn látható alaprajzra, amely tagolásában kétségtelenül hasonló a felsődörgiesei temploméhoz. Kettős diadalívével a már elpusztult pécselyi templomot említhetjük, mint a felsődörgiesei templomhoz közelálló emléket. Sajnos, csak múlt századi felmérés van róla. Helyileg Dörgicsétől csak néhány kilométerre fekszik, és ugyancsak Szent Péter tiszteletére szentelt templom.
Az ásatás során azonban a meglevő templom mellett azzal egybeépített szentély, hajó és előtér vált ismertté. Az építési periódusokat tekintve a legkorábbi templom egyenes záródású szentéllyel és egy kis hajóval rendelkezett, később szentélyét belülről patkó alakúra faragták. Ezt követően megnagyobbították a hajót egy boltozott előtérrel, és legkésőbb épült hozzá az általunk már ismert templom. A kétszentélyes, kéthajós templomot egy időben használták; s végső kialakítása legkésőbb a XIII. századra tehető. Hazánkban, sőt a környező országokban sem fordul elő hasonló, korai típusú templom; így feltétlenül egy sajátos rendeltetésű és kialakítású építménnyel kell számolnunk. A legkorábbi kistemplom falazata helyenként római jellegű. Feltételezhetően egy római kultikus építmény került felhasználásra, illetve bővítésre. Ilyen továbbélésre a Balaton partján számos példa van. Az előkerült leletanyag aránylag csekély számú. A sírkövön és a római faragványokon kívül egyik legértékesebb darab egy fehér márvány, faragott, románkori kőtöredék, amely mellvéd vagy nyílásszerkezet részlete lehet. Hármas tagolású, ívbe hajló szalagrész felett háromkaréjos, lóhere mintájú töredék látható rajta.
1959
A templomrom a feltárás előtt
1959
A templomrom az állagmegóvás befejezése előtt
Építési periódusok
E helyen eredetileg egy kisebb, egyenes szentélyzáródású templom állott. A szentély belső falsíkját és a sarkokat könnyebben alakítható mésztufából falazták. Ez a kőanyag az építményben csak a korai részen fordul elő, egyébként a kőanyag zömében a közelben fejtett, palaszerkezetű mészkő. A korai templom nagyjából négyzetes, 3 x 4 méteres belméretű hajójának bejárata a nyugati homlokzat közepe táján volt. Ez a korai templom, talán még a következő épületrésszel való bővítését megelőzően, belsejében átalakításra került. Ennek nyomai a szentélyben és a hajóban egyaránt kivehetők. A szentély eredetileg öntött padlós szintjét mintegy 40 cm-es feltöltéssel megemelték, a feltöltésre sárgás agyagréteget terítettek, s ezt újból terazzóburkolattal látták el. A járószint megemelésével egy időben a szentély belső, egyenes falsíkjait patkó alakúra faragták ki. Az újabb öntött padló közepére egy négyzetes, felfordított római báziskövet fektettek. A szentély és hajó közötti szintkülönbséget durván lerakott, ugyancsak másodlagosan idehozott, római eredetű, vörös homokkőből készült lépcsőfokkal zárták le.
E munkákkal egy időben a hajót is megosztották, ugyancsak lépcsőfokokkal, nagyjából a középvonalban. A hajó szentélyéhez közelebb eső részén két 100 x 70 cm-es, valószínűleg; ugyancsak másodlagosan ideszállított és beépített pillért helyeztek el. Ezek a felső síkjukon látható habarcsnyomok és egy keskenyebb falcsonk tanúsága szerint lépcsőzetes kiképzésűek voltak; így mindkettőt három lépcsőfokos ambónak tekinthetjük. Nyugati felükön esetleg kő mellvéd is lehetett. A hajó megmaradt fele alighanem az eredeti szinten maradt; északnyugati sarkában egy kisebb falpillért találtunk, az esetleg megfelelő párját a délnyugati falsarok nagymérvű pusztulása miatt nem találták meg. Az ilyenformán erősen tagozott templom nyugati falához a következő építési periódus alkalmával egy 6 x 5,5 méteres külméretű, közel négyzetes helyiséget építettek. A helyiség keleti falát a korábbi templomfalhoz hozzáépítették. A négy sarokban szabályos pillérek álltak, amelyek feltehetően e helyiség boltozatát tartották. E helyiségbe nyugatról nyílt a bejárat, ezt a későbbi időben sárgás habarcsfalazással tömören befalazták. A helyiség északkeleti sarkában, valószínűleg utólagos bontással, a boltozati pillér mögött egy nagyjából 75 x 80 cm-es üreget képeztek ki, amelyben csontokat és XVI. századi leleteket találtak. A helyiségből a korábbi templomhajóba vezető átjáróajtó a jelek szerint szűkebb nyílású volt.
A következő, tehát harmadik építési periódus során készült — fennálló részein kivehető faragott részletekből kitűnően — a XIII. század első felére datálható templom, amelynek mérete nagyjából megegyezik az előző két periódus alatt épült két temploméval. Mindössze belső szélessége kisebb (első, második periódus: 4,65 méter, a harmadik periódus hajója és álkereszthajója 5 méter széles, viszont a korai szentély 3,15 méteres szélességével szemben e rész szentélye 3,65 méter). Annak, hogy ez a templom hozzáépítés, több bizonyítéka van. Legfontosabb az a tény, hogy a két templomrész között húzódó főfal az első, ill. második periódus építkezéséhez kapcsolódik. A hozzáépítésnél harmadik periódusú templom szentélyének boltozása miatt a szentély északi fala az egyébként szabályos alaprajztól eltérő, külső síkja 50 cm-rel visszaugrik. E templomba délről, a hajó kelet felé eső első harmadában nyílt a bejárat. A hajó síkmennyezetű volt, az álkereszthajót és a szentélyt viszont boltozták. Figyelemre méltó a harmadik periódusú építkezés alkalmával az az igazodás, amellyel a szentély és az álkereszthajó íveit a korábbi szentély s az előtte levő két ambó lépcsősorának vonalában képezték ki. Egyébként nem sokkal e toldás elkészítése után az álkereszthajó északi részén a korai főfalat áttörték, hogy így a korábbit megközelíthetővé tegyék. Ez a művelet a második periódusú előtér nyugati bejáratának elfalazásával egy időben történt; ezt bizonyítja az itteni küszöb kiképzésénél használt azonos színű, anyagú habarcs használata.
Feltételezik, hogy — nagyjából a főbejárat vonalában – hasonló nyílást képezhettek ki a korai templom hajójában, azonban az itteni falrész nagyméretű pusztulása miatt azt pontosan nem állapíthatták meg. A templom belsejét durván fektetett kőlapokkal burkolták, ugyanígy a két ív alatti iépcsőzetet is. A szentély északi falán, lent, egy kis felületen, falfestés nyomait vehetjük ki. Egyébként azt is megállapíthattuk, hogy ennek a szentélynek a belsejében is végeztek egy időben szintmagasítást. Ekkor készülhetett az az üreges kőépítmény a szentély közepén, amelyben ugyancsak csontmaradványokra bukkantak.E templomrész déli homlokzatánál, teljesen lepusztult állapotban, ugyancsak kései időből egy kisebb, L-alakú építmény maradványait találták, belsejében csontokkal. Nyilván ez is ossarium lehetett. A kései templomhajó középvonalában, egy kisebb kutatószelvény ásásakor, az eredeti járószint alatt 1 méterrel egy kelet-nyugati tájolású, melléklet nélküli női csontvázat tártak fel. Figyelemre méltó, hogy míg a szentély diadalívének vonalában, a déli falsíkon, egy rézsűsen lefedett támpillér látható, az álkereszthajó ívét külső támpillérek nélkül képezték ki. Egyébként az utóbbi ívnyílás 20 cm-rel szűkebb a szentély diadalívénél, s az itt nagyjából kivehető ívmagasság is lényegesen, legalább 1 méterrel alacsonyabb.
Alaprajz
A feltárt templom alaprajza
Rekonstrukciós rajz
Koppány Tibor rekonstrukciós rajza
Leletek
Az előkerült leletanyag aránylag csekély számú. A már említett sírkövön és a római faragványokon kívül egyik legértékesebb darabunk egy fehér márvány, faragott, románkori kőtöredék, amely mellvéd vagy nyílásszerkezet részlete lehet. Hármas tagolású, ívbe hajló szalagrész felett háromkaréjos, lóhere mintájú töredék látható rajta. A hazai analógiák közül e helyen elég, ha a zalavári, somogyvári és székesfehérvári faragványokra s azok észak-itáliai—horvátországi párhuzamaira utalunk. A töredéket a XI—XII. századra datálták, s a felsődörgicsei templom legkorábbi részéhez kötik.
E darab és néhány más, jelentéktelenebb faragványtöredék a romokat borító törmelékrétegből került elő. A legkorábbi templomrész hajójában, a járószint alá mélyített árokrészből, kb. 80 cm mélységből egy ,,limoges”-i körmeneti kereszt töredéke került elő. Ez a mankós kitüremkedésekkel ellátott kereszt aranyozott réz, alapmintája poncolt ötágú csillagos. Foglalathelyei üresek. Szarvasi típusú kereszt, a XIII. század közepéről való. Ezenkívül a második periódusban épült előtér északkeleti sarokpillére mögött kialakított ossarium csont anyagában egy nagyméretű vasollót s egy kicsiny, mázatlan, barna festésű és kiöntőcsöves edénykét találtak, I. Ferdinánd 1553 és 1559-es dénárja kíséretében. A pénzek egyébként a tárgyak korát is jól meghatározzák. (Többek között ez a tény is bizonyítja, hogy a felsődörgicsei korai templomrészt a másikkal egy időben állandóan használták.)
Forrás és az ásatáson készült képek, alaprajz, rekonstrukciós rajz:
Éri István – Gerőné Krámer Márta – Szentléleky Tihamér: A dörgicsei középkori templomromok In.: Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)