Gyula | Törökzugi templomrom

Történészek és régészek legújabb kutatási eredményei mindinkább igazolják a Dusnoki-Draskovich József történész által felvetett koncepciót, mely szerint Gyula város első okleveles említése egy 1332. évi pápai tizedjegyzék lenne. A hazai egyházas helyek papi jövedelmeit jegyzékbe foglaló számadáskönyvben olvasható egysoros információ szerint a váradi püspökséghez tartozó gyulai plébániatemplom Péter nevű papja a maga jövedelmei alapján pápai tized (decima) gyanánt 20 garast tartozik fizetni. Sok esetben egy ehhez hasonló szűkszavú bejegyzés jelenti egy-egy település első írott említését. A korábbi, 1313-as oklevelek nem Gyula településre vonatkoznak, hanem Gerla településre.

Valószínűleg Károly Róbert szervezte meg a gyulai uradalmat, gazdasági központként jelentős volt a kis település felemelkedésében. A megyeszékhely ekkor Békés városa volt. A gyulai uradalom 1387-ben került magánkézre, amikor a főurakkal viaskodó Zsigmond király Losonczy László erdélyi vajdának adományozta, hogy ezzel megnyerje a nemesek támogatását. A család kihaltával, 1403-ban Zsigmond király Maróti János macsói bánnak adta tovább az uradalmat, aki még tovább bővítette a terület fennhatóságát. 1418-ban már hetvennyolc birtokrész tartozott hozzá, Gyulától egészen Kunágotáig, s ezeket három mezővárosból irányították, úgy mint Gyuláról, Békésről és Simándról. Gyula várossá fejlődése az Anjouk idejében indult el. Károly Róbert több kiváltságot adott a városnak: bíró és elöljáró választási jogát, valamint a fontos vásártartási jogot. Ebben az időben Zsigmond vámmentességet adott a polgároknak, de a kiváltságok kiterjesztését Maróti is tovább folytatta; ezután a város már maga szedhette adóját, s polgárai felett maga bíráskodhatott. Maróti egyébként is sokat tett a város felemelkedése érdekében: ekkor kerültek Gyulára a Ferenc-rendi szerzetesek, és ő kezdte el építeni a gyulai várat 1405 körül. 1476-ban Maróti Máté halálával magvaszakadt a Maróti család, az uradalom pedig újra visszaszállt a királyra. Mátyás király 1476-ban a város addigi kiváltságait megerősítette és a lakosok vámmentességét az egész országra kiterjesztette.

1971-ben, a Gyula város belterületének északnyugati részén elhelyezkedő törökzugi lakótelep tömbházainak építésekor embercsontokat és falmaradványokat bolygattak meg a földmunkagépek. Lelkes múzeumi és építészeti szakemberek intézkedése nyomán még abban az esztendőben sor került az első régészeti kutatásra Kovács Lászlónak, az MTA Régészeti Intézete munkatársának vezetésével, és kiderült, hogy egy nagyméretű, középkori templom alapjaira bukkantak. A teljes területet érintő ásatást a lakótelep megépítését követően, 1978-ban Jankovich-Bésán Dénes régész végezte el, aki egy országos viszonylatban is nagyméretűnek számító, háromhajós, gótikus templomot dokumentált. A kb. 50 méter hosszú épületet a XV. században egy korábban ugyanitt állt román stílusú templom alapjaira építették. Az ásató összesen öt építési periódust tudott elkülöníteni, amelyek közül a román stílusú templomépület megépítéséhez és bővítéséhez, illetve átalakításához összesen három periódus tartozott.

Az eredetileg is tekintélyes méretű, a közvetlen környék hasonló korú templomai közül a legnagyobb, mintegy 22 méter hosszú templomhajó apszisához előbb két oldalkápolnát építettek, majd később a templomhajót is meghosszabbították nyugati irányban. Ez utóbbi templomépület teljes elbontását követően egy tágabb kitekintésben is hatalmas méretű, háromhajós kialakítású, gótikus templomot emeltek. Az 50 méter belső hosszúságú és 18,5 méter széles templom apszisa a nyolcszög három oldalával záródik, az épület mindkét oldalát támpillér alapozások tagolják. Mivel a támpillér alapozások nem mutatnak egységes képet, valamint az egyik alapozásban egy gótikus bordatag töredékét találta az ásató, ez alapján is legalább még egy, a gótika korában történt átépítésre következtet. Figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a templom feltárása szinte kizárólag a falak által határolt területre szorítkozhatott, ráadásul az 1971-es és 1978-as feltárások között eltelt idő alatt a lakótelep építéséhez kapcsolódóan a templomépület területén több olyan bolygatás is történt, amely bizonyos részeket teljesen megsemmisített. Így nincs hiteles adat arról, hogy a templom déli falának alapozásában dokumentált hiátus minek tulajdonítható, illetve, hogy a templom nyugati részéhez kapcsolódott-e valamilyen toronyalapozás, mert sem a déli, sem a nyugati irányban nem folytak régészeti kutatások. A gótikus periódus szentélyét sem sikerült teljesen feltárni, mert az ma is a templom helye mellett haladó műút alá húzódik. Külön említést érdemel a gótikus periódus délnyugati falszakaszának a többitől teljesen eltérő alapozása. Az ásatást végző régész szerint a mélyebb fekvésű, ingoványosabb területen az alapozást egyforma cölöpöknek a sárga színű, homokos altalajba történt süllyesztésével oldották meg úgy, hogy a cölöpök közé vízzáró agyagréteget döngöltek.

A feltárás leletanyaga elsősorban az előkerült mintegy 395 sírból és a szelvényekben lelt szórványokból származik. A templombelső teljes területét gyakorlatilag elborították a középkori temetkezések, amelyek számát Jankovich-Bésán Dénes minimálisan 1000 körülire becsüli. A leletanyag legjelentősebb darabjai az aranygyűrűk, amelyek közül egy Anjou-liliom- mal díszített példány különösen figyelemre méltó. Előkerült egy olyan, feltehetőleg Limoges-ból származó, zománccal díszített kis bronz szobrocska, amely valószínűleg egy körmeneti keresztet ékesíthetett eredetileg. A temetkezésekhez köthető tárgyak többsége XIV-XVI. századi, ám az ásatási tudósításban olvashatunk egy olyan településobjektumról, egy gödörről, amelyből kizárólag XIII. századi edénytöredékek kerültek elő. A templom teljes területét a régészeti feltárás után visszatemették, és a földben rejlő maradványok megőrzése érdekében beépítetlenül hagyták. A templom alapfalainak helyét a felszínen még az 1979-ben befejezett ásatást követően betonból készült burkolóval jelezték, 2009-ben pedig egy emlékkő került elhelyezésre, amely a feltárt templom méreteire hívja fel az arra járók figyelmét.

2003-ban egy közvilágítást szolgáló földkábelt fektettek le a templom alapjainak közvetlen közelében, régészeti megfigyelés mellett. A vezetéket egy már korábban, az 1970-es években megépített földkábel nyomvonalát újra kiásva, annak az árkába helyezték el, ám így is nagyon sok régészeti lelet került elő a többször átforgatott talajból. A temetőhöz köthető, szórvány embercsontok és középkori ezüstpénz mellett számos edénytöredék, köztük néhány Árpád-kori példány is előkerült, sajnos csak szórványleletként. Már az 1970-es években lezajlott feltárás közben felmerült az ötlet, hogy vajon a két jól ismert, 1313-ban keltezett oklevél adatai alapján feltételezett, titokzatos Gyulamonostora romjaira bukkantak-e Törökzugban. Sajnos sem az építéstörténeti megfigyelések, sem az előkerült leletanyag nem támasztotta alá, hogy a törökzugi templom épületéhez Károly Róbert 1313. évi látogatása idején tartozott volna monostor. A román stílusú periódus első templomának keltezését az ásatást végző Jankovich-Bésán Dénes a beszámolójában óvatosan kezeli. A pontos kormeghatározásra alkalmas leletek híján az igen tekintélyes méretű, mintegy 22 méteres hajóhosszúságú épület keltezése a környéken feltárt, hasonló stílusú templomépületek adatainak összevetésével lehetséges.

Forrás:
Dusnoki – Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei. In: Gyula város történetének kezdetei, Gyula 2015.
Liska András: Középkori régészeti adatok Gyula város belterületéről In.: Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)