Szentháromság-templom | Velemér

Vas megye délnyugati szögletében, közvetlenül a Szlovén határ mellett fekszik Velemér falu. A kis „szeres” település szélén, erdő mellett, kiemelkedő dombon áll az értékes középkori falfestményeiről híressé vált falusi templom. Vas megye déli része, az Őrség, a középkorban külön elöljárókkal és szervezeti szabályokkal bíró területi egység volt. Lakossága határőri szolgálatot teljesített. IV. László egyik adománylevelében (1288) felsorolja azokat a falvakat, melyek ide tartoztak, Velemér nincs köztük, de közvetlen környékükön feküdt. Ortvay azt írja a vidékről, hogy a XIII–XIV. században nem tudni milyen egyházigazgatási területhez tartozott. A vasvári és győri káptalan kiadványaiból ez nem derül ki. A pápai tizedjegyzékekben semmi adat nem maradt fent, mely település templomára vonatkozna.

Az első okleveles említés, mind a településről, mind a templomról 1360-ból származik, ahol ,,Poss. Welemer al. nom. Scentrynitas”, a Szentháromság tiszteletére szentelt egyházról olvashatunk. Néhány évvel későbbi, 1365. évi feljegyzésben a Felső-Lindva vár tartozékai közt szerepel a falu. A szövegből idézve: ,,Poss. Scentrynitas in districtu seu valle Welemer.” Felső-Lindva várát a hozzá tartozó hatalmas uradalommal együtt, köztük Muraszombat városával Szécsi Miklós dalmát—horvát bán és testvére Domonkos erdélyi püspök kapták adományul. A hatalmas birtokba a beiktatás 1366-ban történt, és ez alkalommal tájak szerint felosztva tárgyalták a vár tartozékait. A veleméri kerületben: Szt. Trinitas, Mártonfalva Gerdmerháza (Gödörháza), Ulcsicza, falva, Szombatfa (Magyarszombatfa), Szerdahely-Ivanusócz, Gerencsér, Batkócz és Korong falvakat sorolják fel.

A Szécsi család vagyona a XIV— XV. század folyamán tovább gyarapodott, 1495-ben 528 forintnyi adót vetettek ki Vas megyei birtokaikra. A század végén, 1486-ban kelt oklevélben egy Veleméri család is szerepel. Az 1508. évi dicális jegyzékből kitűnik, hogy a vend vidék Muraszombattól (Murska Sobota) Dombráig és Velemérig Thurzó Eleké. A török küzdelmek során, Szigetvár elestével (1566), a nyugati vármegyék legerősebb védvára Kanizsa lett. Zala megye szerepe megnőtt, Stájert, Ausztriát, Bécset és nem utolsósorban a Dunántúlt védte a töröktől. Kanizsa 1600-ban elesett, és ekkor a hódoltsági területek felé vezető utakat védik. Ilyen út Kanizsától nyugatra – északnyugatra Mura, Lendva, Kerka folyók völgyén haladt át. Rendszerint a török portyázó csapatok erre haladtak Vas megye felé. Közvetlen adatunk a török korból Velemérre nincs. Az bizonyos, hogy nem tartozott a hódoltsági területbe, legföljebb csak portyázó csapatok jutottak el a környékre.

A templom épületére és állapotára vonatkozólag a XIX. század elejétől rendelkezünk több adattal. A kerczaszomori plébánia „História Domus”-a, Rómer Flóris feljegyzései és feldolgozásai, az OMF tervtári és a MOB irattári anyag, amelyek hozzásegítettek minket, hogy a templomra vonatkozólag ismereteink gyarapodjanak. A templom a XVIII. század végétől a szombathelyi egyházmegyéhez tartozhatott. A kerczaszomori plébánia „História Domus”-ának bejegyzése szerint 1733-ban vették vissza a protestánsoktól, és valószínűleg már 1734-től a kerczaszomori (Kercza) plébánia filiája. Azt, hogy a protestánsoké is lehetett, az is bizonyítja, hogy a XVII. század közepétől a protestánsok a használatukban levő templomok freskóit — az egyszerűségre való törekvésük kapcsán lemeszelték. Veleméren az 1825-ben ott járó plébános még meszelt falakat talált. A másik adat, az 1808-as Canonica Visitatio említi, hogy temetője „nem katolikusokkal közös”. A Visitatio még több, számunkra fontos dolgot említ. A templom 200 fő befogadására épült, de az istentisztelet benne a tetőzet rossz állapota miatt megszűnt. Egy Szentháromság tiszteletére szentelt oltára van, de romos, emiatt nem használják már. Az oltárkő kimozdítható a helyéről. Fából épült kórusa van.

A „História Domus”-ban Horváth Ferenc kerczai plébános 1871-ben a következőket írja; „A templomtető az emésztő tűz martaléka lett e század 3. tizedében, de az oltár, a boltozott sanctuarium alatt igen soká még állott, s mivel hiányzott az ajtó, csak 45—47 közti években hordták el lassankint az oltár részeit a végre tégláit a falubeliek különösen kémen ezekhez, s így a templom most egészen üres azóta.” Rómer Flóris, a híres magyar kutató régész 1863. augusztus 30-án, Zala megyében végzett műemléki vizsgálata során eljutott Szt. György völgyébe is. Gózon Imre református tanító hívta fel a figyelmét a festményekkel díszített templomra. A Vasárnapi Újságban beszámol Ipolyi Arnoldnak írt levelében a veleméri templomról. Az épületről alaprajzot, külsőt bemutató rajzot és rekonstrukciós tervet közöl.

Az 1864 előtti állapotot ábrázoló rajz másolata Horváth Ferenc ceruzarajza nyomán maradt meg az OMF Tervtárában. A templom déli, keleti és nyugati oldaláról készült homlokzati rajz. A szentély fedett, de a hajó és a torony tetőzete teljesen hiányzik. A tetőoromzat hiányos, a hajó íves párkányából a déli oldalon kevés részlet még látható, valamivel több, mint ma. Rómer Flóris sokat tett a templom rendbehozatala érdekében. Az ő közbenjárására Szenczy Ferencz szombathelyi püspök befedette s ajtóval látta el, mint erről megemlékezik a „História Domus”. Később 1894-ben végeztek még javítási munkát a templomon, és a püspöki jóváhagyás alapján a következő misenapokat állapították meg: ,,1-ső a templom védszent napja, miként az ősidőkben Canonica Visitatio szerint Szt. Háromság vasárnapja búcsúvasárnappal; 2-ik Mária Magdolna előtti vasárnapon; 3-ik Szt. István király napján, mint a templom felszentelés évfordulati napján búcsú vasárnappal; 4-ik Júdás előtti vasárnapon búcsú vásárral; 5-ik az év utolsó vasárnapján hálaadással.”

Kühár Flóris, a MOB levelező tagja 1926-ban végzett a templomnál vizsgálatot. Felhívta a figyelmet a megrongálódott épület kijavítására és a képek restaurálására. A javítási munkák 1927-ben folytak, és 1937-ben a falképeket Kákay Szabó György restaurálta. Ma is a templom a kerczaszomori plébániához tartozik, Bajánsenye, Magyarszombatfa, Gödörháza helységekkel együtt. A veleméri kis falusi templom a művészettörténeti irodalomban rangos helyet foglal el. Ez elsősorban Aquila János falfestményeinek köszönhető. A múlt század jeles műemlékkutatói : Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre, Rómer Flóris számos feldolgozásban foglalkoznak a nagy értékű falképekkel. Különösen kiemelkedik ezek közül Rómer Flóris feldolgozása, aki az épületről és a falfestményekről részletes leírást és értékelést ad. Munkája Aquila János működési területének feldolgozására is kiterjedt.

Az Országos Műemléki Felügyelőség 1966 nyarán helyreállítási munkát kezdett a veleméri r. k. templomnál, és ezzel párhuzamosan kisebb régészeti kutatást is végeztek. Az erdő szélén, magánosan álló kis falusi templom nagyobb átalakítások nélkül, zömében középkori állapotában maradt ránk. Egyhajós, nyugati tornyos, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, támpillérek nélküli templom. Szentélye boltozott, a hajóban semmi nyomát nem találták boltozati kialakításnak. A szentély alacsonyabb a hajónál. A nyugati homlokzat elé kiugró négyzetes tornyot kapuk törik át. A külső csúcsíves kapu az előcsarnokul szolgáló toronyaljba vezetett. A belső ajtó gótikus körtetagozatos, ez a templomhajóba vezetett. A torony nyugati homlokzatán levő három gótikus ablak közül kettő lőrésszerű, egyenesen levágott, a legfelső díszesebb kiképzésű gótikus mérműves ablak. A torony másik három oldalán is ugyanolyan kialakítású egy-egy ablak található. A négyzetes toronyhoz csatlakozik a téglalap alaprajzú hajó, melyet délről három ki-befelé táguló csúcsíves ablak tör át. A szentély keleti oldalán ugyanolyan ablak nyílik, mint a hajó falán levők. A szentély déli oldalán egy téglából sugarasan kiképzett kerek ablakot nyitottak. A hajó északi és déli oldalán az íves díszítésű téglapárkányzat kis részlete eredetiben megmaradt, valamint az ezeket lezáró kőkonzolok. Ezek közül három emberfejes, egy pedig egyszerű sima konzol.

1967-68-ban került sor a falfestmények teljes restaurálására. Az OMF megrendelésére és a Művészeti Alap megbízásából végzett munka valamenynyi megmaradt középkori vakolat- és festéstöredék konzerválására és restaurálására kiterjedt. XIV. sz.-i falfestészeti emlékeink között jelentős hely illeti meg a velemérieket. Vannak ugyan művészileg érettebb emlékeink ebből a korból, de ezek egy jellegzetes és a hazai művészi fejlődésben egyedülálló délnyugat-magyarországi stíluskörnek – és Aquila művészetének is — egyetlen hazai emlékei. E stíluskör kezdeteit és kapcsolatait még nem tisztázta a történeti kutatás. Aquila János életéről és működéséről keveset tudunk. Működésének mintegy tizenöt éves szakaszából három templomban maradtak emlékek. Legkorábbiak a veleméri falfestmények, majd 1383-ban Bántornyán és 1392-ben Mártonhelyen működött. Ez utóbbi helyen megmaradt feliratokból tudjuk, hogy a festő az ausztriai Radkersburgban született, és a templom építője is ő volt. 

A festmények hajdan az egész templombelsőt beborították, sőt a torony melletti homlokzaton is maradt kb. 5 méteres töredék, melyen egykor Szt. Kristóf ábrázolás volt. Ennek a színeit Rómer még jól leírta, sajnos azóta a festékréteg a vakolat felületével együtt lemorzsolódott, csak néhány festéknyom maradt meg. A torony alatti előtérben is találtak festett töredékeket, de főleg barokk kori vakolat van a mennyezetén. A Rómer leírta kép az ajtó fölött nyomtalanul eltűnt. A templomba lépve a nyugati falon négy töredékesen megmaradt festmény nyomait látjuk. A felső két kép ma már szinte felismerhetetlen. Rómer, aki még jobb állapotban látta azokat, egyik oldalon Szt. Márton, másikon Szt. György lovas alakját határozta meg. A Szt. György kép alatt egy meghatározatlan városkép töredéke van, a másik oldalon jobb állapotban maradt meg a Köpenyeges Máriakép. A fölül látható két mondatszalagból Rómer csak néhány betűt tudott elolvasni. A nagyméretű Mária szárnyakként kiterjesztett köpenye alatt hat sorban kis emberalakok vannak.

A régi felvétellel összehasonlítva a mai állapotot, megfigyelhető az azóta elszenvedett megrongálódás, főleg az alsó sorban elhelyezkedő alakoknál. A déli falon három csúcsíves ablak van, a megmaradó négy falmezőn négy álló alakot festett a festő. Ezek nagyrészt elpusztultak, csak annyit lehet megállapítani, hogy a két szélső hosszú ruhás, a két középső pedig testhezálló nadrágos, tehát férfi alak lehetett. A diadalív melletti alakban magyarországi Szt. Erzsébetet határozhatjuk meg. Erzsébet festett fülkében, fehér bélésű zöld köpenyben áll. Kezében ónkancsó és kenyér (?) van, amit a kép alján levő három kis alak felé nyújt. A kép vakolat- és festékrétege erősen kitöredezett és lemorzsolódott, az arcot szándékosan megrongálták. A másik három képen a vakolat megrongálódása még súlyosabb volt, szinte minden vakolatdarabka külön mozgott. A fal alsó részén barokk kiegészítő vakolás van, több rétegű meszeléssel, mely régebben a festményeket is takarta. A szemben levő északi falon két sorban helyezkedtek el a képek, felül a tizenkét apostol festett fülkékben. Ebből sajnos csak a lábak maradtak meg, de annyi megállapítható, hogy hat fülkében párosával helyezkedtek el az alakok. Alul a falmező nagy részét a Királyok imádása-jelenet foglalja el. Itt van még Szt. László és Szt. Miklós álló alakja is. Ezek a festmények lágy festőiségükkel, derűs színeikkel a legjobb oldaláról mutatják Aquila művészetét. 

A hajóban még a diadalíven láthatunk képeket. A felső mezőben középen van a Trónoló Krisztus, jobb oldalán az üdvözültek, balján az elkárhozottak csoportjával. Zöld szegélyű mandorlában kék háttér előtt ül zöldes szivárványon. Feje körül plasztikus gloriola, körben mondatszalag. Az alak barnás, okkeres színekkel festett. Bár Rómer négy angyalt említ, a mandorlát csak kettő tartja. Az üdvözültek mezőjén alul feltámadókat látunk, akik éppen felkelnek a kőkoporsókból, felül pedig hosszúruhás alakok vonulnak. Mintegy tíz tizenkét alakot láthatunk a képen. Kákay ezen a falrészen nem dolgozott. A kárhozottak csoportján szinte minden alakot azonosítani lehet Rómer leírásával. A felső képsor – a varratok tanúsága szerint — három fázisban készült, előbb az üdvözültek és elkárhozottak csoportja, majdamandorlás Krisztus. A középső vakolat jó állapotú, felülete nem bomlott meg, viszont az üdvözültek csoportján nagyon meggyengült és lemorzsolódott. A diadalív alsó részén a kárhozottak alatt Mettercia-kép van, Anna, Mária és a kis Jézus. A másik oldalon Kálvária-jelenet van.

A szentély mennyezetén csillagos kék ég volt festve, a bordákat helyettesítő éleken pedig növényi díszítés volt. Viszonylag jó állapotban maradt meg Szt. Márk és Szt. János, Szt. Lukács alakja viszont erősen lemorzsolódott. A keleti oldalon levő csúcsíves ablaknyílást indás díszítés keretezi ötszirmú virágokkal. Fölötte ún. Veronika-kendője. Az indás díszítés hasonló a hajó ablakaiban levő töredékekhez. A szentély alsó képsorában a szentségház mellett levő női szent templomot tart a kezében. Ez a kép az önarckép alatt helyezkedik el. Az arc szándékosan megrongált. A csúcsíves ablaktól jobbra és balra az Angyali üdvözlet jelenetét láthatjuk. Egyik oldalon Gábriel, másikon Mária mennyezetes térdeplő előtt, mögötte mustrás háttámlájú baldachinos ülőpad. A baldachinos szék nagyon hasonlít a Királyok imádása képen levőhöz. Mária alakját Kákay részben kiegészítette. A déli falon kerek ablaknyílás, mellette Szt. Apollónia képtöredéke van. Az ablak alatt látható csendélet ámpohiákkal önálló képként értékelhető. A déli falon látható még Szt. Mihály mérleggel és karddal. Az északi oldalon levő falba mélyített szentségházban barokk vakolat van. Fölül másodlagosan beépített gótikus faragott kő. A szentségház mellett nyolc sorral vonalazott feliratnak szánt terület van. Ez a felirat azonban sohasem készült el.

Forrás:
Ambrusné Kozák Éva: A veleméri r.k. templom kutatása In.: Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)
Lente István: A veleméri falfestmények helyreállítása In.: Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)