Várpalota-Inota | Szent István király-temetőkápolna

Inota a középkorban a (székes)fehérvári keresztes konvent, a bátorkői váruradalom, részben pedig nemesek birtoka volt. Első említése 1193-ból való. A falu feletti dombon álló, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, XIII-XIV századi eredetű templom középkori említését nem ismerjük. Szentélyét XV. századi gótikus bordás keresztboltozat fedi. Szintén XV. századi, kőkeretes déli bejáratát 1975-ben tárták fel. A templom körül kivehető a középkori temető körítőfala. A török hódoltságot követően megújított templomot 1735-ben szentelték fel. Mai hajója és tornya 1844-ben épült.

Inota egykori község, 1951 óta Várpalota keleti városrésze. A városhoz csatolása előtt Fejér megye Székesfehérvári járásához tartozott, azóta Veszprém megye része. Régi település, már a neolit és a római korban is lakott volt. A neolitikumból, az i. e. 6. századból és a rómaiak korából is kerültek elő leletek. 1193-ban említik először Junota néven egy oklevélben, mellyel III. Béla király a Fehérvári johannitáknak adja a falut. 1272-ben V. István felszabadítja a falu népét a vámtól, gyűjtéstől, valamint attól, hogy az ország zászlósurait kötelezően el kelljen szállásolniuk. A falut 1426-ban Bátorkő vára tartozékaként Újlaki Miklós birtoka. A várpalotai vár eleste után a többi környékbeli faluhoz hasonlóan nehéz időszak köszöntött a falura. Kétfelé adózás (a várnak és a töröknek is) és más nehézségek miatt a falu teljesen elnéptelenedett. Zichy Imre telepítette újra a falut. A falu életében Sigbert Heister és a Rákóczi-szabadságharc pusztításai újabb károkat okoztak. A 18. század közepén újabb, főleg Magyarpolányból elzavart lakosok érkeztek. A falu fejlődése megállt a 19. század végén, a falu lakossága még csökkent is. A második világháború idején a környéken több hónapig dúltak a harcok. A háború után, 1951-ben a falut átcsatolták Fejér megye Székesfehérvári járásából Veszprém megyéhez, és Várpalotához csatolták.

Inota 18. századbéli római katolikus hitéletére vonatkozó legelső feljegyzésünk 1734. évből való, bár annak kezdete minden valószínűség szerint az evangélikus telepesekkel megjelent gyér számú római katolikus hívek letelepedésével kapcsolatos. 1734 kora tavaszán tart ugyanis a királyi rendeletek értelmében egyházkerületi kivizsgálást a veszprémi püspökség nagy reformátora, Padányi Biró Márton, akkor még püspöki helynök, Szabó Xavér Ferenc nagyvázsonyi plébános, — vice archidiakonussal a veszprémi egyházkerületben, mely alkalomból, mint tudjuk sorba járták a falukat s (Vár—)Palota után a kis Inotára is elvetődtek. Az útjukban látottakat 25 oldalas jegyzőkönyvbe foglalták s e jegyzőkönyv 14. oldalán rövid kis feljegyzést találunk az akkor még veszprémi egyházmegyébe tartozó Inotáról. Eszerint Inota, a szomszédos (Vár-)Palota filiáléja. Temploma még nincs, spirituális ügyeit a palotai plébános látja el tisztán kegyes jó szándékból (ex charitate.), miután onnét semmiféle jövedelme nincs. A kegyúri jogot egyébként a várpalotai dominium két földesura gr. Zichy Imre és János gyakorolják akárcsak a szomszédos (Vár-)Palotán.

Miután 1734 tavaszán nincsen még temploma a falunak, így az inotai római katolikus kis templomnak minden bizonnyal 1734 őszén, illetve 1735 tavaszán kellett épülnie, mert a Giczey István palotai plébános által 1758-ban megejtett kerületi visitátiós jegyzőkönyv nagy részletességgel számol be Inota templomáról, melyet, mivel a gr. Zichyek nem törődtek vele, Arhold Mátyás juhász épített 1735-ben s az akkori püspök szentelt föl ugyanaz évben. A templomépitő Arhold Mátyás személyéről nem tudunk többet, nagyon természetes azonban, hogy Arhold nem volt egész közönséges juhász-pásztor, hanem a gr. Zichyek szerződéses embere, amivel a 18. század folyamán többel is találkozunk Inotán és a szomszédos (Vár-)Palotán. Hogy viszont Arhold a török-világban elpusztult régi gótikus kápolnát építette újra, azt az 1747 évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből tudjuk, mely az inotai kőből való templomot már ekkor „ósdinak” mondja. E jegyzőkönyv egyébként már bővebben ír az inotai római katolikus egyházról, melyről ily módon a következőket tudjuk:

Kőből való ódon temploma zsindellyel volt födve s bejárata fölött kis torony állt, melyben egy harang volt. A templom két kis oltára közül az egyik Nepomuki Szt. János, a másik a Bold. Szűz. tiszteletére volt szentelve. Az egyszerű oltárokon semmi más nem volt, mint Nepomuki Szent János, illetve a Bold. Szűz festett képe. Megemlíti még a jegyzőkönyv, hogy Inota a palotai plébános filiáléja s azt a palotai plébános és tanító adminisztrálják. Ezután fölsorolja a katolikus családokat, akik között a Berta, Bódai, Csaráczki, Eck, Hegedűs, Horvát, Kapocs, Kecskés, Kerekes, Kohus, Lukáts, Luták, Paur és Perdmár neveket olvassuk. A katolikusok lélekszáma a jegyzőkönyv szerint egyébként 85 volt. Nagy részletességgel olvasunk ezután Giczey István 1758 évi egyházlátogatási jegyzőkönyvében, mely bevezetőben leirja a templom építését és fölszentelését, valamint azt, hogy a kegyurak, grót Zichy János és István megtagadták a templom fenntartási és beruházási költségeit.

A templom egyébként ekkor már aránylag jól fel van szerelve, mert a miseingeken kivül két kazulát — az egyik feketeszinű volt — két palástot, két korpoláriát és hat purifikatoriumot találunk a leltárban. Ezenkívül egy sárgarézből való, aranyozott kelyhet, ugyanolyan patenát és szentségtartót találunk a templom felszerelésében s kis fatornyában egy kb. 70 libra súlyú (1 libra 0,4544 kg) kis harang hívta ájtatosságra a híveket. A templom melletti temetőt ugyancsak 1735-ben, a templommal egyidőben szentelte föl Acsády veszprémi püspök. A harangozást egy szegény ember végezte, aki reggel és este, valamint temetéseken megkondította a harangot. Fizetése ezért nem volt, csak temetések alkalmából kapott 5 dénárt. A jegyzőkönyv megjegyzi továbbá, hogy a hivek vásár és ünnepnapokon szorgalmasan vesznek részt a szentmiséken, gyónnak és áldoznak, általában jóindulatúak és istenfélők. Nyilvános bűnözők és megbotránkoztatok és istenkáromlók nincsenek köztük s anyanyelvük kivétel nélkül magyar. Az egyházi teendőket a palotai plébános látja el, akinek azonban Inotáról semmi jövedelme sincs.

A kis templom egyébként ezidőben rendkívül mostoha viszonyok közé került, miután a földesurak gróf Zichy János és István nem vállalták a templom kegyuraságát s fenntartási költségeit azon a címen, hogy a templomot nem ők építették s így semmi közük hozzá. Így ahelyett, hogy a templom javait gazdagították volna, mit sem törődve annak sorsával csaknem mindenéből kifosztották, s felszerelését palotai vártemplomukba hozatták részben azért is, hogy ezzel is emeljék ez utóbbi fényét és ragyogását. Inotát 1788-ban, a székesfehérvári püspökség rendezésével kapcsolatban elszakítják Palotától és a csóri lokális káplánsághoz csatolják. Ez hosszas tárgyalások után végérvényesen 1788. ápr. 9-én ment végbe, Szabó József vicearchidiaconus jelenlétében, amiről Nagy Ignác 1777—1789. székesfehérvári püspök szívélyes levélben értesítette Bajzáth József (1777 — 1802) veszprémi püspököt s kérte levelében, hogy utasítsa a palotai plébánost is a végleges beosztásról. Csór község 1818. évi Can. Vis.-a megemlíti, hogy amikor Inotát a székesfehérvári püspökséghez csatolták, a templom nagyon rossz állapotban volt s azt Nagy Ignác püspök állította helyre s bővítette ki egy fakarzattal.

A csúcsíves, csínos, kis kápolnához Nagy Ignác, székesfehérvári püspök építteti a mai templomtornyot, a hajót csak 1844-ben. A templom építői: Vida Dániel és Alhand Mátyás voltak s munkájukban segédkezett Fehérvári Ádám. 1854-ben renováltatja a vallásalap a templomot, új ablakokat, ajtókat és harangsüveget csináltat. Az 1868. évi Can. Vísitáció szerint ekkor még meg volt a régi harangláb a templom mellett. 1890-ben komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a templomot lebontják és a Sasdombon építik föl újra, mivel mostani helyén igen sokszor tesz benne kárt a száguldó bakonyi szél s fenntartása igen sok áldozatba kerül. Mindenesetre följegyzésre méltó, hogy a szükséges munkát és fuvardíjakat a község lakói vallás különbség nélkül, osztatlan lelkesedéssel vállalták, mégis a terv nem valósul meg, az egyházi hatóság állásfoglalása miatt. 1903—04-ben a templomot újból renoválják, eddigi deszka mennyezetét téglával boltozzák s a torony sisakot kap. Ugyanez évben gyűjtést rendeznek a templom felszerelésére, szerzik be a mostani padokat, templomi lobogókat és harmóniumot.

Maga a hegyen épült, temetőben álló templom, tulajdonképeu az ódon csúcsíves kápolnából lett átalakítva s jelenleng négy főrészből áll: 1. a szentély, mely nem más, mint az egykori csúcsíves kápolna, 2. az újabb keletű, lapos boltozatú hajó, 3. a vele egyidős, különbejáratú torony és 4. a legújabb keletű sekrestye. A második világháború során Inotán 13 ház teljesen leégett, a református és római katotlikus templom tornya és tetőzete erősen megrongálódott, belső berendezése nagyban megsemmisült. való. Templommá való átalakítása előtt ajtaja nyugatnak, vagyis a mai templomhajó felé nyílt s egyik ablakával délnek, a másikkal északnak tekintett. Ezek közül az átalakítás következtében az északi ablakot befalazták s helyébe egy ajtó került, mely a sekrestyébe nyílik. A rendkívül finom vonalú csúcsíves keresztboltozat konzolokon nyugszik s úgy ezek, mint a boltozat záróköve valamikor dús faragású lehetett. Itt találjuk az egyszerű oltárt, mely Szent István tiszteletére van szentelve. A szentélyt egy pompás rajzú gótikus diadalív választja el a stílustalan templomhajótól.

Forrás:
Magyarország megyei kézikönyvei, 18. kötet
Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)
Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933) Faller Jenő írása
Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” – Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően – Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)