Révfülöp | Fülöpi templomrom

Révfülöp a Balaton tó északi partjának festői szépségű természeti környezetében, a 274 méter magas Fülöp hegy lábánál található, közel 1300 lélekszámú üdülőtelepülés. Első írásos említése 1211-ből származik, ám a leletek tanúsága szerint, már a római korban is lakott terület volt. A révátkelőjét már a XI. században, a nevét tihanyi bencés apátság Pilip nevű preadiumaként, azaz uradalmi majorjaként említik a források. A Fülöp-hegy déli lábánál bukkan felszínre a Magyarországon található egyik legrégebbi kőzet, a kb. 400 millió éve keletkezett agyagpala, azaz fillit, amelyet a helybeliek peresztegnek neveznek. A környéken kedvelt építőanyagként használják a másik jellegzetes kőzetet, a fagyálló és jól faragható permi vörös homokkőt. Ennek ásványi anyagokban igen gazdag málladékos része évezredek óta biztosítja a szőlőművelés kedvező adottságait a hegyoldalban. Az Árpád-korban a rév köré kis halászfalu települt. A XIII. században a szigeti részen már egyhajós, vörös homokkőből épült kis templomot emeltek. 1548-ban zsákmányra éhes kegyetlen török portyázók égették fel az addig szépen fejlődő kis települést, mely teljesen lakatlanná vált. A tűzben elpusztult Fülöp azonban poraiból született újjá a XVIII. századtól.

A XVIII. század elejére a tihanyi apátság mellett új nagy és kisbirtokosok tűntek fel területén, és a szőlőművelés is új erőre kapott. 1752-ben újraindult a révhajózás, és 1779-ben újabb átkelő és révház épült a fülöpi parton, amelyről az első magyar nyelvű újság a Magyar Hírmondó is megemlékezett. A település XIX. századtól használt mai neve a Pilip, azaz Fülöp személynévből és a koraközép-kori révátkelőből ered. A Fülöp-Boglári révátkelés a két part közötti relatív közelség (5,2 km) természetes előnyét kihasználva kötötte össze az eltérő gazdasági adottságokkal rendelkező tó mögötti területeket. Békefi még Ré-Fülöpként említi a helységet. Leírása szerint XIII. századi temploma keletelt és egyhajós, amelynek dongaboltozatos szentélye egyenesen záródik. A nyugati és a diadalív fölötti oromfal máig áll. Anyaga terméskő, de a félköríves portale vörös homokkőből készült. Bélletét hengertagok és homorútagok váltakozva töltik ki. A portale fölött széles négyszögű, e fölött meg keskeny négyszögű ablak. A templom keleti oldalán félköríves kis ablak. Másik bejárata délről volt. Az 1930-as években Sebestyén Gyula saját költségén igyekezett megmenteni az enyészettől. (Cholnoky 1937.) A romtemplomot 1953-ban, 1962-ben és 2000- 2001-ben restaurálták.

Naplója szerint Cholnoky 1922. július 22-én és 1923 szeptemberében festette le. Le is fotózta 1936-ban. Leközölte a Balaton című kötetében, amelynek aláírásában Sebestyén érdemeit is méltatja a rommal kapcsolatban. Egy a romról készített vízfestménye megtalálható egyik vázlatfüzetében 1922. július 11-i dátummal, Román ízlésű templomrom a révfülöpi vasútállomás mellett felirattal. A révfülöpi román kori templomrom nevét megtaláljuk a tihanyi apátság birtokainak 1211. évi összeírásában. Az elsőnek szentélyét ma nem ismerjük, csak a hajó falának maradványai és a különleges formájú, a hajó nyugati homlokzata előtt teljes szélességben épített torony ismert. A révfülöpi templomromnál a hajó és a szentély egyaránt ismeretes előttünk. Ez utóbbinál a kettő viszonyában némi eltolódás mutatkozik, amely arra utal talán, hogy nem egy időben épültek. Az egyenes záródású szentélyt esetleg valamivel később építették, mint a hajót, vagy egy nagyobb javítás következménye az alaprajzban mutatkozó szabálytalanság. A kapukeret a 13. század első feléből származik. Északi mellékoltára sajátos módon fülkében van elhelyezve, amely redukált mellékszentélyként tartható számon. A Balaton-parti üdülőtelep Sziget nevű részén, ma mái házak közé beépített területen álló, helyreállított rom. Egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt templomrom, szentélyének déli oldalához sekrestye csatlakozik. Nyugati és déli bejárata volt. A hajót valószínűleg sikfödém, a szentélyt és a sekrestyét dongaboltozat fedte. A hajó falai a diadalívvel és a felette emelkedő oromfallal együtt majdnem eredeti magasságukban fennmaradtak. A szentélynek csak az északi fala maradt meg, többi fala és a sekrestyéje is csak a helyreállítás alkalmával került elő. A nyugati falban levő bejárat gazdag bélletű, félköríves kapu, vörös homokkőből. A hajó északkeleti szögletében falazott mellékoltár volt, felette kis hasítékablak.

Forrás:
Kovács Sándor: A Balaton-felvidék középkori templomromjai Cholnokyjenő munkásságában In.: Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2009)
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)
Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)