Középkori kolostorok Veszprém vármegyében III. Bazilissza apácák

Szent István görög apácák számára alapította a veszprémvölgyi monostort. Mint az oklevél első részéből kiderül, azt az Istenanya tiszteletére létesítette, a következő indoklással: „Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Rendelem én, István, a keresztény, aki is egész Magyarország királya, létesítve, szervezve és berendezve a szentséges Istenanya veszprémi érseki monostorát, benne összegyűjtvén apácák seregét a magam s egyszersmind hitvesem, gyermekeim és egész Pannónia lelki üdvösségéért…”. A magyar történetírás máig tisztázatlan kérdése, hogy miért, milyen célból szervezte István a monostort, és kik voltak első lakói. Mivel a kérdésekre semmiféle forrás nem nyújt közvetlen bizonyítékot, így különböző elméletek születtek. Karácsonyi János és Hóman Bálint szerint a monostor Gizella királyné alapítványa volt és első lakói a hozzá közel álló német apácák voltak. Czebe Gyula szerint a monostor első apácái görögök és pedig dél-itáliai bazilita szerzetesnők voltak. Fehér Géza szerint Géza fejedelem Gavril-Radomir által feleségül vett, majd várandósan elkergetett lányának, így István nővérének alapította a király a monostort. Ennek falai között nevelkedett időközben megszületett fia, Deleán Péter. Melich János szerint az alapítás Géza fejedelem feleségének, Saroltnak köszönhető, aki a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula lányaként már kereszténynek született. István aztán bőkezűen támogatta a monostort, amelynek oklevele éppen Sarolt bizánci kereszténysége miatt görög nyelvű. Nagy valószínűséggel az igazsághoz legközelebb Horvát István elmélete áll. Ő a Margit-legenda ama tudósítására támaszkodik, mely szerint Szent Imre felesége bizánci hercegnő volt. Véleménye szerint az idegenbe szakadt hercegnő lehetett a monostor alapítás gondolatának szellemi szerzője. Az ő kívánságát teljesítette apósa, Szent István, amikor adománylevelében bőségesen gondoskodott a monostorról. Ráadásul a görög nyelvű oklevélben említett „gyermekeim” kifejezésbe Szent Imre jegyese, illetve felesége is beleérthető.

Veszprémvölgy fontos eseménye, hogy az 1180-as években a veszprémi püspök elvette a monostornak járó tizedet, amit csak 1210-ben adott vissza Róbert püspök az apácáknak. Időközben a rendházat lakói elhagyhatták. 1240-ben ugyanis a monostor a ciszterciek fennhatósága alá került, miután IV. Béla annak felvételét kérte a rendbe. A tatárjárást követően az apácák, úgy látszik, nagyobb építkezésbe fogtak. Egy ismeretlen keltezésű oklevélben ugyanis IV. Béla megparancsolta a bakonyi ispánnak, ne akadályozza őket abban, hogy az erdőkből fát hordjanak, amire a kolostor kijavítása és az egyház újraépítése miatt van szükségük. 1275-ben IV. Kun László újabb birtokadományban részesítette az apácákat, akiket jogaiktól és birtokaiktól megfosztottak, így szegénységük miatt szerzetesi életüket sem tudták méltóképpen élni. Az oklevél arra utalhat, hogy a püspök ismét megkérdőjelezte az apácák tizedszedési jogát, ugyanis tudjuk, hogy 1280-ban az esztergomi érsek a tizedek ügyében a veszprémi püspök ellen foglalt állást. Ezért készítették el az apácák 1290-95 között az 1109-es renováció egy újabb, betoldásokkal ellátott változatát is. 1317-ben az apácák több birtokukat is eladták, hogy a befolyt összegből a hálóterem tetejét kijavíttassák. A 14. század második felében a monostor nagyobb átépítésen ment keresztül. E hosszan elnyúló munkálatok egyik részeként 1387. május 5-én az apácák megállapodtak Konch mester muratorral, hogy egy év leforgása alatt új épületet emel számukra. Konch mester feladatai közé tartozott a korábbi kolostor harangtornyát beboltozni, és hogy a boltozatot kívülről bevakolja. A kőművesnek ezenkívül építenie kellett egy dél felé tartó, 34 rőf hosszú, 7 rőf széles kőépületet a régi kolostor oldalánál. Ennek alsó részén két helyiségnek kellett megépülnie, melyből a déli rész betegszobaként, a másik a kolostor oldalával érintkezően fűthető helyiségként került volna használatra. Ez utóbbiban kályha vagyis kemence építése volt a feladat, amelynek kőből vagy cserépből kellett készülnie. Az alsó helyiségek magasságát az apácák 6 és fél rőfben határozták meg, a felső ház magasságának a régi kolostorhoz kapcsolt káptalanterem magasságában kellett lennie, egy boltozat alatt kiváltva. E „felső házról” megtudhatjuk, hogy hálóteremként kívánták használni, mégpedig úgy, hogy az egyes apácák számára felosztandó legyen, boltozatát pedig, akár az említett harangtoronyét, megerősíteni és vakolnia kellett.

A veszprémvölgyi monostor történetét a közelgő török veszély zárta le. Az apácák az ellenség közeledtének hírére 1543-ban elhagyták a monostort és levéltárukkal együtt Körmendre menekültek. Amikor a törökök 1551-ben felvonultak Veszprém ostromára, a várostól nyugatra táboroztak le. Istvánffy szerint „A között a két hegy között van egy hosszas, kies kertektől és legelőktől övezett völgy. Ezt a lakosok Apátnő völgyének nevezik. Ezt a völgyet a török testőrkatonák elfoglalták.” 1627-ben a monostor romjai és a levéltár egyaránt a győri jezsuitákhoz kerültek. Később arról hallunk, hogy a veszprémi vár parancsnoksága elrendelte, hogy az egykori apácakolostor köveit a vár erősítéséhez használják fel. A jezsuiták 1646-ban ugyan tiltakoztak a bontás ellen, ám kérdéses, vajon volt-e ennek foganatja, azaz a várfalakban feltehetően ma is találhatók másodlagosan befalazott veszprémvölgyi kövek. A kolostorból származó faragványok többfelé is szétszóródhattak. Egyes vörösberényi ablakbéllet-darabokat a kutatás hagyományosan az apácakolostorhoz köt, hasonlóképp ahhoz az ablakszárkő-elemhez, melyet a veszprémi Szent László-kápolna felújításakor találtak. A jezsuiták csak 1744-ben láttak hozzá egy új templom építéséhez, amely sosem fejeződött be: amikorra ugyanis teljesen elkészült volna a templom, 1773-ben Mária Terézia a Habsburg-birodalom területén feloszlatta a jezsuita rendet. 1860-ban Rómer Flóris meglátogatta a romokat, és vázlatkönyvébe egy alaprajzot és egy nézeti rajzot készített.

Az 1930-as években a templom környezetében Rhé Gyula végzett feltárásokat, s az épületegyüttes egyik kései periódusát hozta felszínre. A romok konzerválására azóta sor került, ám rendszeres karbantartás hiányában a falak szétfagytak és pusztulásnak indultak. Az 1960-as években csak a jezsuita templom tetőszerkezetét állították helyre. 1996-ban fogalmazódott meg az igény a romterület rendezésére és a jezsuita templom helyreállítására, ehhez az anyagi feltételek 1998-ban teremtődtek meg. 1999-ben megkezdték az 1930-as években feltárt romok hitelesítő ásatását, s ezzel párhuzamosan szondázó feltárásba fogtak a jezsuita templom közvetlen környezetében. Megállapították, hogy a késő középkori templom a jezsuita templom alatt található. A barokk templom építésekor alapfalként használták fel a korábbi épület maradványait. Az eddig előkerült falak alapján valószínűsítik, hogy a monostor lakószárnya a templomtól D-re helyezkedett el. Pontos alaprajzát csak további feltárások során lehet meghatározni. Az 1930-as években feltárt romterület – az eddigi ásatási adatok alapján – nem korábbi a 14. század végénél-15. század elejénél. Nem zárható ki, hogy a romok részben vagy teljesen a Konch mester által 1387-ben emeltetett épületekhez tartoznak. Az épületegyüttes korai, Árpád-kori időszakáról egyelőre nem sokat tudunk. A jezsuita templom szentélyének alapfalában azonban olyan korábbi falszövetet azonosítottak, amely megelőzhette a késő középkori templomperiódust. Ez akár egy kora Árpádkori templom részlete is lehet. A műemlékegyüttes további sorsa szempontjából lényeges a kutatási program folytatása, e nélkül ugyanis megvalósíthatatlan a kolostor maradványainak helyreállítása úgy, hogy a nagyközönség számára is értelmezhető romokat mutassanak be.